Megy a gőzös Temesvárra

Miután Szolnok érintésével már 1858-ban kiépült a vasúti fővonal Aradig, sőt 1864-ben már Nagyszebenbe is eljutott a gőzős, felvetődött a vasúti pálya kiterjesztése déli irányba, Temesvár irányába. (Szeged érintésével a Bánság központjának már megvolt a vasúti kapcsolata a fővárossal.)

A munkálatok egyik hitelezője a Darmstadti Bank volt, kivitelezője egy építkezési magántársaság. A két dél-magyarországi város gazdasági fontosságát tekintve az Osztrák–Magyar Államvasút megpróbálta megszerezni a forgalomirányítás jogát, de az építkezés hitelezői ezt csak a Tiszai Vasutaknak akarták átengedni. Ez utóbbiak igazgatósága viszont hosszasan alkudozott a földtulajdonosokkal az építkezési területek megvásárlásáról, és csak 1870 nyarán jutottak végre dűlőre.                             A munkálatokat tovább késleltette a kedvezőtlen időjárás. 1870 novemberében és decemberében a hatalmas esőzések miatt meglazult a talaj. Ráadásul a Maros jobb partján a fellazult talaj miatt lesüllyedt a rögtönzött híd város felőli pillére, és egy időre megszakadt a közlekedés Újarad és a Bánság felé, ami újabb késéshez vezetett.

Hasonló volt a helyzet az ugyanebben az időszakban épülő Nagyvárad– Kolozsvár vonalon, amelynek átadását is 1870 végére tervezték, de a sokadszorra beharangozott átadást különböző okokból minduntalan kénytelenek voltak elnapolni.

Ezzel a túlzott óvatossággal magyarázható, hogy 1871. április 4-én a legnagyobb titokban elvégezték az Arad és Temesvár közötti vaspályán a műszaki próbákat, és két nap múlva, április 6-án, minden különösebb hírverés nélkül, indult el az aradi régi pályaudvarról az első szerelvény Temesvárra. A kudarctól tartó üzemeltetők annyira óvatosak voltak, hogy se Aradon, se Temesváron még a hatóságokat sem értesítették. Egyetlen helyi napilapként, az Alföld is csak utólag értesült az eseményről. Mégis néhány bennfentes „fülest szerzett” a műszaki premierről, mert utazóközönségben nem volt hiány.

Orczyfalván a zuhogó hideg eső ellenére kivonult a polgárőrség és a rezesbanda, sőt díszlövésekkel fogadták a személyvonatot.

Az első szerelvény igen komótosan haladva három óra alatt tette meg a távolságot. Az Alföld krónikása erősen kifogásolta ezt a csigatempót. Azzal érvelt, hogy a közel ötször távolabb fekvő Budapesttől akkoriban nem egészen hat óra alatt érkezett meg Aradig a vonat. A lap krónikása szerint a személyvonatnak 2 óra alatt kellett volna megtennie az 58 km-es távolságot. (Ma, 140 év múltán is 120 percre (!) van szüksége a személynek a temesvári állomásig.)

Az viszont az utazóközönség iránti tiszteletről vall, hogy másnap, április 7-én az Alföld már közölte a módosított vasúti menetrendben az új járatot, amely Bécset és Budapestet Aradon át összekötötte a Bánság központjával.

Naponta reggel, délben és este indult Bécsbe vonat, illetve érkezett meg onnan Temesvárra. A teljes menetidő Bécstől Temesvárig nem egészen tíz órát vett igénybe.