Szerda, 2019. február 20., 07.29

Múzeumok vagyona

Arad
Ereklyéink


Az Arad Megyei Múzeum mai napig legismertebb, leghíresebb és legértékesebb része az 1848–49-es forradalom és szabadságharc relikviáit tartalmazó úgynevezett Aradi Ereklyemúzeum gyűjteménye. 

A körülbelül 17 ezer darabból álló gyűjtemény történetéről már sokan sokszor írtak, a lényeg: az 1891. január 13-án, az aradi Kölcsey Egyesületen belül megalakult  Múzeumi Bizottság fő feladatul tűzte ki a ’48-as forradalom történéseinek bemutatását, a dokumentumok, relikviák összegyűjtését, s ennek az egyik szakmai kezdeményezője a neves történész, Márki Sándor volt. A gyűjtemény hamar országos hírnevet szerzett, és Szabadságharcos Emléktárgyak Országos Múzeuma néven az egyik legjelentősebb magyarországi szakgyűjteménnyé vált. Az emléktárgyak között említhetjük Damjanich János tábornok három nagy pipáját, Pikéty Ágoston tábornok aradi várfogsága alatt faragott szivartartóját, gróf Hadik Gusztáv nemzetőr lovastörzstiszti derékövét, Lázár Vilmos selyemkendőjét, amelylyel a kivégzéskor takarták el a szemét, de számos Kossuth-, Görgey-, Bem-relikvia is található a gyűjteményben. Az anyagot már akkor tudományos igénnyel rendszerezték, majd a színház második emeletén állították ki, a hivatalos megnyitóra 1893. március 15-én, a 45 éves évfordulón került sor. A Kultúrpalotába annak 1913-as megnyitására költöztették az anyagot, amely ekkor közel 2500 darabból állt. A két világháború között a gyűjtemény nagyjából helyén maradhatott, túlélte a szocializmus első évtizedeit, de a Ceauşescu kínai látogatását követően kezdődött romániai kulturális forradalom az anyag zömét a raktárakba űzte, s nagy méretben azóta sem állították ki, jelenleg is csupán néhány személyes tárgy, fegyver látható a múzeumban.

Év végén azonban lehetőség nyílik egy időszakos kiállításra, miután az aradi múzeum, a Csongrád Megyei Móra Ferenc Múzeum és a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum összefogásával, uniós finanszírozással, jelenleg is folyik az anyag teljes feldolgozása. A 200 ezer eurós projekt része az anyag digitális feldolgozása-rögzítése, egy többnyelvű katalógus megjelentetése, a restaurálás, időszakos vándorkiállítás szervezése Aradon, Szegeden, Budapesten és más városokban. A rendszerezés, digitalizálás egy külön teremben, kellemes környezetben jelenleg is folyik, a két múzeum szakemberei közösen dolgoznak, és saját bevallásuk szerint nagyon jól haladnak a munkával. 

A látható rész

Peter Hügel igazgató– Minden múzeumban a kiállított anyag csak töredéke az intézmény vagyonának. Nálunk ez a töredék tíz százalékot jelent. Nagyon sok relikvia megérdemelné, hogy rotációs alapon a kiállítótermek egyikébe kerüljön, ugyanakkor magas a száma a csak statisztikai értékű tárgyaknak, amelyek nem sokat mondanak a látogatóknak. Az aradi múzeum vagyona azonban nem csak a kiállítótermek falai között vagy a pinceraktárakban rejlik. A Michigani Egyetemmel közösen Pécskán Románia talán legmodernebb archeológiai kutatóhelyét nyitották meg, az itt feltárt anyagot hamarosan kötetben is nyilvánosságra hozzák.

A legfrissebb kincsek Szentannán a földvár környékén kerültek elő, a szakemberek méltán nevezik az anyagot szenzációsnak. A földvár virágkora valamikor Kr. előtt 1200–1400-ra tehető, itt dísztárgyakat, fegyvereket találtak a régészek, s arra a következtetésre jutottak, hogy itt Európa egyik legjelentősebb pontja volt.

Arad megyében a harmadik jelentős archeológiai feltárás a bizerei kolostor, amely körül tavaly – Hügel igazgató szerint – igencsak „fortyogott” a levegő, mostanra azonban elcsendesedett minden. Itt a megyei tanács is támogat egy turistavonzó projektet, gond viszont, hogy a feltárt kolostor, a mozaik a Maros árterületén fekszik, ezért az igazgató rendkívül óvatos a további fejlesztésekkel, egy „megamúzeummal” kapcsolatban. „Inkább vádoljanak azzal, hogy nem tettem semmit, mint azzal, hogy tönkretettem valamit” – sommázta álláspontját.

Rejtett kincsek

A raktározást illetően Hügel igazgató szerint „jobb is lehetne” a helyzet. A biztosított mikroklíma még az elfogadható érték határán van, gond viszont a magas nedvességtartalom, a vizes falak, a télen túl erős központi fűtés, vagy a nyári hőség.

– Szeretném, ha az épület teljes restaurálásakor a múzeum raktárait elköltöztetnénk innen, a felszabaduló helyiségekben kiállítótermek lennének, hogy ezáltal még több értéket tudjunk megmutatni az idelátogatóknak. Az alsó szint tökéletesen megfelel a célnak, sőt, még egy különleges hangulatot is kölcsönözne, és még több teret adnánk át a közönségnek. A raktározást egy teljesen különálló helyen, megfelelő mikroklímával, feldolgozási, restaurálási helyiségekkel képzelem el. Nem lennénk ebben úttörők, Nagyszebenben már fut egy hasonló fejlesztési program. A jövőképben meghatározó szerepet kap a múzeumi anyag digitalizálása, vagyis bárki bármikor, akár az interneten keresztül vagy a helyszínen, a számítógépeken betekintést nyerhet az anyagba. Mindez közelebb hozná az embereket a múzeumhoz.Korszellemű üzenetek

Hügel igazgató, akinél múzeumról, szakmáról, relikviákról lelkesebben, odaadóbban csak kevesen beszélnek, érdekes összehasonlítást tett arra vonatkozóan, hogy az elmúlt évtizedekben a politika miként befolyásolta a kiállítási anyagok hangsúlyait, magyarán: mikor hogyan kellett módosítani az üzenetet.

– Az aradi múzeum az 1948–49-es forradalom és szabadságharc Ereklyemúzeumaként született meg 1893-ban a színház második emeletén, emléket állítva a hősöknek. Természetesen abban az időben sem mindenki volt elégedett ezzel az egyoldalú jelleggel, például a jeles szakember Dömötör László sem. Neki aztán sikerült elérni, hogy 1903-ban már egy archeológiai része is legyen a múzeumnak, sajnos, abban az évben el is hunyt. Szintén az ő érdeme a képtárrészleg, a pinakotéka. Kulcsfontosságú momentum volt a Kultúrpalota megépítése, amely elsősorban a szabadságharc hőseinek kegyeleti helye lett volna az Ereklyemúzeummal, de szerencsére a városvezetés egy tágabb értelmezésű múzeumot akart kialakítani, ezért vásárlásokba kezdtek, de felhasználták, többek között, a pécskai ásatásoknál előkerült leleteket, hogy a legrégebbi időket is jelezzék. Itt fel akarom hívni a figyelmet egy rendkívül fontos momentumra, amely a közelmúltig gondot okozott: 1913 januárjában a Budapesti Képzőművészeti Múzeum Aradra küld nyolcvan értékes festményt, hogy a múzeum képzőművészeti részlege is kellő hangsúlyt kapjon. Ekkor a múzeum igazgatója Varjassy Árpád volt. Az első világháború idején a numizmatikai gyűjteményt Budapestre viszik, majd 1919 januárjában, ha pontosan tudom, az aradi múzeum visszaküld 21 képet a nyolcvanból. A probléma, amit említettem, 2005-ben pattant elő, amikor egy budapesti bulvárlap azzal vádolt bennünket, hogy illegálisan őrizzük Feszty Árpád hármasképét, a Krisztus temetését. Nem volt igazuk, utánanéztem, és a Trianoni Szerződés 175. és 176. cikkelye szerint az aradi múzeumra vonatkozóan leszögezik: amit Budapestről küldtek annak idején, az itt is marad.

Visszatérve a különböző korok hangsúlyaihoz, Peter Hügel elmondta, a megnyitáskor a Kultúrpalotában az aradi múzeumnak volt egy őskori, egy várostörténeti, népviseleti részlege, az Ereklyemúzeum, a pinakotéka és ami talán a legérdekesebb, egy olyan részlege, ahol didaktikai eszközök voltak.

– Tehát ez volt a helyzet 1918-ban. Ezt követően a dolgok egy ideig stagnálnak, amíg a román közigazgatás átveszi a múzeumot, és 1921-ben megszabja első költségvetését. Ezekben az években a fő hangsúly a román civilizáció és kultúra illusztrálására tevődött, ebből a célból vásárolnak tárgyakat, eszközöket. Létrejön egy etnográfiai részleg, szintén román népi hagyományokkal, viseletekkel, majd 1934-re elkészül a Ştefan Cicio Pop és Vasile Goldiş emlékterem. 

A múzeum tevékenységét eléggé szűkre szabták, hetente három napot volt csak nyitva és négy alkalmazott dolgozott – utalt a régi időkre.

Államosított rablás

A kivégzett vártanúk emléktárgyai– A következő szakaszt 1948–1953 közé teszem, amikor államosították a magánvagyonokat, amely odáig süllyedt, hogy a képzőművészeti alkotásokat is egyszerűen elkobozták – folytatta Hügel. – Szomorúan jegyzem meg, hogy sajnos, az aradi múzeum történetében ez volt a leggazdagabb időszak, ekkor kapta a legtöbb tárgyat, alkotást. Hihetetlenül hangzik, de maga az Ereklyemúzeum is ebben az időszakban gazdagodott a legtöbb értékkel, hisz körülbelül 2700 emléktárgyról 1968-ig 17 ezer darabra szaporodott. Persze, történtek vásárlások, jöttek adományok, de a múzeum vagyoni gyarapodásának zöme kizárólag az államosítás számlájára írható. Megjegyzem, most már elkezdődött az államosított tárgyak részleges visszaszolgáltatása, s ez egy rendkívül kényes feladat számunkra. Szerencsére a kommunista rendszerben jegyzőkönyvvel kobozták el az értékeket, aki megőrizte ezeket és bizonyítani tudja, hogy az illető festmény, relikvia az ő tulajdonát képezte, annak természetesen visszaszolgáltatjuk. A munkásosztály abban az időben egyébként rendkívül precíz volt, még a Neuman báró kamrájából elvitt lekvárosüvegeket is feljegyezték, de ez másik kérdés.

A következő kiállítási szakaszt az igazgató 1954–1955-re teszi, amikor a múzeum ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Érdekes aspektusa a dolognak, hogy miután 1935-ig sikerült az összes magyar nyelvű címkét románra cserélni, 1954-ben azért nem tudták megnyitni és csúsztak egy évet, mert a román címkékre magyar feliratot is kellett tenni.

– A múzeumot a dialektikus materializmus jegyében szervezték át, fő motívum a népek közötti barátság, munkás-paraszt osztály – folytatta az elemzést Hügel. – De érdekes módon a múzeum struktúrája gyakorlatilag változatlan maradt, csupán a látásmódot korrigálták, miközben helyén hagyták ’48-at, ami a kiállítás magja volt. Ez a fajta jelleg 1968-ig maradt így, ekkor, a román egyesülés 50 éves évfordulójának tiszteletére, a hangsúlyt átteszik 1918-ra, de ’48 még mindig jelen volt. A gyökeres változás az aradi múzeum életében, amelynek nyomai mai napig látszódnak, 1977–1979 között volt, miután Ceauşescu hazajött Kínából és elkezdődött a kulturális forradalom. Aminek jegyében szabványmúzeummá alakították a többivel együtt az aradit is: román történelemkönyv falra aggatva, termekbe rakva, megfűszerezve egy kis helytörténettel. 1990 után kivettük a propagandát, a környezet, a tálalás viszont, azokkal a borzalmas, sötétkék pannókkal a falakon, a mennyezeten, eltakart ablakokkal, a zárt környezettel sajnos, még megmaradt, és ezen mihamarabb változtatni szeretnénk. 

Személyesen én az aradi múzeumot másképp képzelem el. Létezik most egy trend a nagyobb víziót jelentő történelmi távlatokra, amolyan “időalagutak” kialakítására fényekkel, kiállítási tárgyakkal, számítógépekkel, képernyőkkel. Ezt viszont ötvözném a Kultúrpalota adta építészeti jelleggel, hisz ez rendkívül fontos a múzeum számára. Amennyiben az anyagiak és az akarat megengedné, legelőször a kék álfalakat bontatnám le, hisz maga az épület egy ékszer, bűn elrejteni ennek szépségeit, értékeit. 

Terveink szerint az első ilyen „forradalmi lépés” a képzőművészeti részlegnél lesz.


Hunyad
Magyarok alapította dák múzeum


Érthető a jóérzésű (magyar) ember megrökönyödése, amikor a dévai Várhegy alatt ékeskedő Bethlen kastély felé tartva előbb Horia, Cloşca és Crişan parasztvezérek mellszobrába ütközik, majd épp csak megpihenteti szemét a Bethlen-címeres kúton, a Magna Curia gyönyörűen felújított főépületében máris a Dák és Római Civilizáció Múzeuma fogadja.

Pedig az igazi meglepetés csak ezután következik. Amikor az is kiderül, hogy e múzeumot a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság (HMTRT) égisze alatt tömörülő nagy magyar tudósok alapították kereken 130 évvel ezelőtt, sőt dák-római jellegéhez is nagymértékben hozzájárultak. Persze kellett ehhez Trianon meg egy kis XX. századi hamis propaganda is. De kétségtelen, hogy a múzeum alapját képező régészeti gyűjtemények Torma Zsófia őskori leletei mellett főleg  ókori (római illetve dák) lelőhelyekről származtak. E ténynek kettős a magyarázata: egyrészt a Hunyad megyében lépten-nyomon felbukkanó látványos római kori telepek lenyűgözték a kutatókat (Téglás Gábor, Király Pál, stb.), a tudományt támogató arisztokráciát pedig úgyszintén hatalmukba kerítették. Hiszen mi lehetett volna ékesebb díszítője egy-egy udvarház kertjének, mint mondjuk egy légiósok által hozott Mithras szobor?! Másrészt azonban a történelem is durván közbeszólt a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság feltáró munkájába, megrekesztve azt az őskori, ókori telepeken végzett ásatások szintjén. Az impériumváltás utáni új hatalom pedig nagyszerűen hasznosította a közel negyven éves kutatómunka gyümölcsét: erre építette Erdély legjelentősebb dák- és római civilizációs múzeumát. A térség középkori lelőhelyeinek feltárása, különleges történelmi jelentőségük ellenére,  jóformán azóta sem halad. Ami felszínre kerül, az többnyire a véletlennek köszönhető, illetve újabban a pénzhajszának. A középkori várak (többek közt Déva) turisztikai értékesítését ugyanis alapos régészeti feltárásnak kell megelőznie. Ez ma már civilizációs követelmény! Így aztán a dévai múzeum régészeti gyűjteménye is a dévai várban végzett 2008-as ásatások nyomán, hirtelen sok tízezer középkori lelettel gazdagodott. Ezek feldolgozása még hosszas folyamat, de legalább reménykedhetünk, hogy tíz-húsz év múltán Hunyadi-, Báthory-, Bethlen-korabeli leletek szelídítik általánosabb jellegűvé a dévai múzeumot. Erre ma már van némi esély, hiszen a légkör múzeumon belül és kívül is megenyhült, a jelenleg agyonzsúfolt lerakatban pedig mennyiségileg kiegyenlítődni látszik az őskori, a dák-római és a középkori leletek mértéke.

Lássuk azonban, hogyan is született 1880-ban a dévai múzeum, mennyire sínylette meg a történelemhamisítás nehezen szűnő évtizedeit, és mi az, amivel manapság is jogosan büszkélkedhet. 

Az alapító

Az Erdélyi Múzeum Egyesület 1859-es megalakulását követően, Erdély-szerte számos tudományos intézmény bontakozik ki és egyre inkább terjed a „muzeális gondolkodás” is. Szinte párhuzamosan a mára nagy jelentőségűvé vált Székely Nemzeti Múzeum 1875-beli megalakulásával, Hunyad megyében is megfogalmazódik az igény egy hasonló jellegű intézmény létrehozására. Öt évvel később, 1880. május 13-án a bihari származású Sólyom Fekete Ferenc törvényszéki elnök felhívására válaszolva, a megyében tevékenykedő (de Európa-szerte publikáló) tudósok, művelődést támogató nagybirtokosok és polgárok megalakítják a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulatot. Röviddel a megalakulás után már 37 alapító, 162 rendes és 318 pártoló tagja volt a társulatnak. Vezetésére a tudomány világában és közéletben egyaránt nagy elismerésnek örvendő gróf Kuun Gézát kérték fel. Az alelnöki tisztséget, a megalapítást kezdeményező Sólyom Fekete Ferencre bízták, aki szintén jártas volt a történettudomány világában.

A társulat azonnal kettős célt tűzött ki maga elé: egyrészt egy múzeum megalapítását és fenntartását, másrészt tudományos kutatómunka felkarolását: történelmi, régészeti, néprajzi tanulmányok közlését, és mindenekelőtt Hunyad vármegye történetének megírását. E jelentősre tervezett műnek azonban egyetlen kötete látott napvilágot 1902-ben. A szerzők, gróf  Kuun Géza, Torma Zsófia és Téglás Gábor mindannyian a HMTRT vezéregyéniségei, az őskortól a magyar honfoglalásig dolgozták fel e kötetben a megye történetét. Ez alapmű mellett természetesen számtalan történelmi, néprajzi tudományos dolgozatot közöltek a későbbi korokból is a társulat 23 éven keresztül rendszeresen megjelenő évkönyvében. De a vármegye átfogó történetének megírására már nem került sor.

Nehezen adódó otthon

A másik nagy célkitűzés – a múzeumalapítás –  sem indult a legkedvezőbben. Bár az alapítók és támogatók lelkesedésében, tudomány iránti elkötelezettségében nem volt hiány. Ezt bizonyítják a kezdeti időkben érkezett értékes adományok, melyből elsőként a  múzeum könyv- és levéltárát sikerült beindítani 1880-ban, két évvel később a régiségtárat és a néprajzi gyűjteményt, majd legutoljára a természetrajzi részleget. Az egyre gyarapodó gyűjteményeknek azonban évtizedekig nem sikerült megfelelő otthont találni. A társulat egy új, eredetileg már múzeumnak épülő ingatlanról álmodott, ehhez azonban nem sikerült előteremteni az anyagiakat. Mecénás ugyanis nem nagyon akadt, a tehetősebb kultúrapártolók inkább a kutatásra, a gyűjtemények gyarapítására áldoztak. A 6 koronás rendes tagsági díj, illetve a 100 koronás alapító díjból pedig nem futotta épületre. Így az első tíz esztendőt bérházban töltötte a múzeum, az igazgatóságot első perctől felvállaló Téglás Gábor nem kis bosszúságára. Ki is használt minden adódó alkalmat arra, hogy tudatosítsa a vármegye, illetve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségének vezetőiben, hogy „becsületbeli kötelességük lenne az ősi emlékek befogadására célszerű hajlékot emelni”. Utóbbiak azonban nehezen hajlottak e szóra. Előbb a Bethlen kastély toronyrészének kibérlését tervezték a múzeum számára, aztán azt javasolták, hogy költöztessék a gyűjteményeket a régi református templom épületébe, amelyet műemlékké készültek nyilvánítani. Csakhogy a készülődés elhúzódott, a templom pedig olyannyira tönkrement, hogy le kellett bontani. Akkor merült fel a múzeum Vajdahunyadra való költöztetésének ötlete, ez ellen azonban az alapítók

hevesen tiltakoztak. Így 1890-től kényszermegoldásként a királyi főgimnázium egyik szárnyában rendezték be a múzeumot, majd később a tanintézmény telkén lévő különálló épületben a Dobai utcában (ma Andrei Şaguna). Itt azonban a helyszűke miatt annyira tarthatatlanná vált a múzeum helyzete, hogy a Téglás Gábort igazgatói székében követő  Majland Oszkár tíz évnyi kínlódás után, 1913-ban önként lemond az igazgatóságról. Helyét az ifjabb és lendülettel teli Mallász József veszi át, aki megéri, hogy az első világháború utolsó évében a pénzügyminisztérium átengedje a társulatnak múzeumépület gyanánt a kincstári birtokban lévő teljes Bethlen kastély. A múzeum azóta is székel. Igaz, új otthonában már keveset működhetett a HRHT égisze alatt. 1920-ban ugyanis a román állam átveszi az intézményt, s bár Mallászt haláláig igazgatói tisztségben hagyja, a múzeum jellegét hosszú időre eltorzítja.

130 éves cserekapcsolat

A hajdani múzeum első részlegeként a levéltár és könyvtár kezdte el működését. Az adományokból összeálló kezdeti gyűjteményt Kossuth Lajos, Irataim című művének első kötete indította, melyet a társulat alelnöke, Sólyom Fekete Ferenc adományozott, megígérve a további kötetetek beszerzését is. Az adakozók névsorának második helyét gróf  Kuun Géza foglalta el, aki a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Codex Comanicus-át ajánlotta fel. Mára sajnos e két adománynak teljesen nyoma veszett, sok más értékes kötettel együtt. A további adományozók között találjuk Torma Károlyt, a vallás- és közoktatási minisztériumot, Lázár Lipót földbirtokost, Balogh József járásbírót, illetve az első partnereknek számító, Felső-magyarországi történelmi társulatot, illetve a Magyarországi Kárpátegyletet, melyek saját kiadványaikkal gazdagították a dévai múzeum könyvtárát. Később a múzeum 52 hasonló jellegű, művelődési intézménnyel alakított ki partnerségi viszonyt, rendszeresen elküldve számukra a HRHT évkönyveit és esetenként egyéb kiadványait is, cserében megkapva az illető intézmények kiadványait. Így az eredetileg 35 kötettel induló könyv- és levéltári gyűjtemény hamarosan megsokszorozódott. 1916-ban, a társulat utolsó hivatalos leltára alkalmával  1264 könvvet, 54 folyóiratot és mintegy négyezer levéltári iratot, illetve térképet tartottak nyilván. Mára a múzeumi könyvtár közel 33 ezer kiadvánnyal büszkélkedhet, a levéltári iratok azonban elkerültek innen. A mai könyvállományban pedig már egészen ritkák a régi könyvnek minősülő, 1800 előtti, kiadványok.

Hogy az eredeti, 1920 előtti gyűjteményből pontosan mi maradt meg, azt egyelőre nem sikerült kideríteni. A fiatal és rendkívül készséges könyvtárosnő szerint a ma is fennálló helyszűke, illetve személyzethiány miatt, a két éve elkezdett leltározás még hosszasan elhúzódhat. Tény, hogy a HRHT által hátrahagyott könyvekből a múlt század során soknak lába kelt. Néhány XVII-XVIII. századi kiadvány azonban most is fellelhető a könyvtárban, benne a történelmi és régészeti társulat pecsétjével. A XX. században a könyvállomány legkevésbé vásárlás során szaporodott. Az értékes kötetek jelentős része jószándékú vagy kényszeradományként (szekuritátés házkutatás során) került a könyvtárba. Az értékesebb darabok közt említhető Luther Márton, 1567-ben Frankfurtban kiadott prédikációi, egy 1545-beli Târgovişte-i nyomtatvány, a Constantin Cantacuzino személyes könyvtárából idevetődött 1645-beli kiadása Aquinói Szent Tamás tanításainak, néhány XVII. századi Biblia és Újszövetség, illetve XVIII-XIX századi román könyvritkaságok.

Ami azonban értékelendő, hogy a hajdan kialakított partneri kapcsolatokat a múzeum nagymértékben folytatta, sőt bővítette, így ma már 92 különböző hazai, európai és amerikai kultúrintézménnyel folytat csereakciót. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat pedig 1881 óta minden évben (!) rendszeresen megküldi a dévai múzeumnak az Archeológiai Értesítő című kiadványának az évi számait.

Kosonok és bélyeges téglák között

Az 1882-ben kialakult régiségtár kezdeti gyűjteményét szintén adományokból sikerült összeszedni. Az első adományozó természetesen itt is dr. Sólyom Fekete Ferencz, a HRHT alelnöke volt, aki három feliratos, Veczel környékén talált római kori kővel ajándékozta meg az induló múzeumi részleget. A társulat azévi évkönyve tanúsága szerint jelentős más adomány is érkezett kutatók és magánszemélyek részéről. A számtalan római pénzérme mellett III. Károly és I. Lipót  korabeli ezüstpénzeket adományoztak és „egész kollekció” Kossuth bankjegyet, illetve egy „Kossuth által nyomtatott” amerikai 50 dollárost is. De volt emellett kézimalom bazaltfából, XVIII. századi aranymérleg-darab, agyag Mitrafej Várhelyről, görög pénzek, porosz tallér, nemesfémércek a tresztiai bányákból és legfontosabb adományként Torma Zsófia tordosi, illetve nándorvályai és nándori leleteiből egy kollekció. Az adományozások később is folytatódtak, gróf Kuun Géza is számos értékes (főleg római kori darabbal) gyarapította régiségtár állományát, Téglás Gábor pedig rendszeresen „adta le” várhelyi ásatásainak leleteit, a Micia (Marosnémeti) határában állomásozó római légió erődjének bélyeges tégláit, feliratos, faragványos köveit. Sőt, igyekezett meggyőzni a véletlen feltárókat is arról, hogy adományozzák a múzeumnak a különlegesebb leleteket. így került, 1884-ben, Maderspach Viktor jóvoltából a múzeum tulajdonába, egy öt évvel korábban, téglavetés közben felszínre került aranyozott Mars szobor, melyet Zsilfarkaspataka (Lupény) környékén találtak. A szobornak és a XIX századi adományok jó részének nyoma veszett. Torma Zsófia gyűjteménye sem képez már egységet a múzeum raktárában.

– Az intézmény régészeti osztályán tárolt, a becslések szerint akár 50 ezer darabot jelentő mai gyűjtemény legjelentősebb része a két világháború között zajló, majd a hatvanas évektől újraindított ásatások során felszínre került leleteket őrzi. Mindenekelőtt a Vinča–Tordos-kultúra, középső neolitikum idejére (i. e. 5. évezred) tehető darabjait, köztük a korai elámisumér, de székely ékíráshoz is hasonlító jelekkel ellátott amulettet, agyagtáblácskákat. Érdekes darabja még a gyűjteménynek a jóval későbbi, római korból származó 7 aranytáblácska, melyet a hajdani Germisara (Algyógy) területén találtak. E táblácskákkal feltehetően a gyógyvíz jótékony hatását szándékoztak meghálálni az isteneknek a szerencsés felépülők. Különleges lelet a dák korból származó kosztesdi ezüst oroszlán is, a ritkaságba menő díszített várhelyi kerámia tárgyak, és természetesen a rengeteg római kori márványszobor-töredék, dák kosonok (pénzérmék) és szintén dákok által hamisított (!) birodalmi pénzérmék a római megszállás előtti korból. Néhány görög feliratos kőtömb, Mitrász templomi szobrok, illetve a Téglás Gábor által Kőrösbányáról behozott, neolitikumból származó, menhirek. Úgyszintén említésre méltó, hogy itt (Várhely környékén) találták az ókori barbár világ legnagyobb mennyiségű fém-tárgyát – vette leltárba a múzeum régészeti kincseinek sorát Bodó Krisztina, fiatal régésznő, belátva azonban, hogy az értékesebb tárgyak jó része, köztük a sokat emlegetett dák aranykarkötők is más, nevesebb múzeumok gyűjteményeit gyarapítják.

Mostoha középkor

Ami a középkori leleteket illeti, itt még szegényebb a kínálat. – Sajnos e kor kutatására a HMTRT tudósainak nem jutott már ideje. A XX. században a politikai viszonyok akadályozták a középkori lelőhelyek feltárását, manapság pedig főleg a pénzhiány – magyarázza a múzeum másik fiatal régésze, Codrea Ionuţ. Ami feltárására került, azok inkább a középkori templomok, részben Vajdahunyad és Szászváros vára. A dévai múzeumban azonban tavalyig kevés lelet került. Ami volt, főleg a lépten-nyomon felbukkanó korai középkori településekről, honfoglaláskori temetőkből származtak. E lelőhelyek azonban többnyire véletlenszerűen kerültek felszínre, egy-egy nagyobb építkezés során és rendszeres feltárásuk még várat magára. Szakszerű régészeti kutatás nyomán gyakorlatilag csupán a dévai várból került jelentős mennyiségű középkori lelet a múzeumba. – A Daniela Marcu, brassói régésznő által vezetett, 2008-ban zajlott, ásatások során több száz zsáknyi leletet szállítottunk le a vár belső udvarából. Van ezek között pár mázsányi kerámia, néhány különleges kályhacsempe-töredék a XV. századból, hasonló korú török üvegdíszek, nyugat-európából származó ablakszemek, ékszerek, a pénzérmék egész skálája a XIII századtól a XX-ig, a legtöbb I. Lajos illetve Szapolyai János korából. A XVIII-XIX század emlékét, a vár robbanása előtt itt állomásozó honvéd sereg nyomait pedig több tucatnyi pipa és rengeteg fegyver őrzi. Mindezek egyelőre raktárban várják a szakszerű leltározást – magyarázza a régész.

Ami a fegyvereket illeti: a dévai múzeum külön gyűjteményt tart fenn ezekből. A közel 300 darabos gyűjtemény magját szintén a HMTRT-től örökölte az intézmény, mintegy 50 darab, XVII-XIX. századi kardot, tőrt, illetve néhány lőfegyvert. Ehhez társultak a később véletlenszerűen feltárt kora középkori temetőkből származó nyílhegyek, lándzsák. A XX. századi szekuritátés házkutatások „jóvoltából” pedig tovább gyarapodott a gyűjtemény XVI. századi (!) íjtól kezdve egészen első világháborús fegyverekig. A leltározás itt is folyamatban van. A múzeum tavaly 24 lőfegyvert restauráltatott, köztük néhány XVIII. századi puskát, melyeket még a hajdani  társulat hagyott a múzeumra.

Ócskay örökség és batizi porcelán

Bár a hajdani múzeum jelentős (434 darabot számláló) néprajzi gyűjteménnyel is rendelkezett, a későbbiekben ezek a tárgyak szétszóródtak, a részleg pedig átkerült a múzeum időközben alakult vidéki fiókjaiba. Megalakult azonban egy szépművészeti részleg, melynek jelentősebb értékeit szintén az államosítás majd házkutatások során gyűjtötték be. Érdekes például, hogy e részleg 1939-beli leltárában szereplő 117 darab közül 30 festmény illetve egyéb értéktárgyat az Ócskay kastélyból koboztak el. S bár furán hangzik, talán mégis e tárgyak jártak a legjobban, hiszen mai napig megőrződtek. Hunyad megye további számos kastélyának, udvarházának belső berendezése, értékes bútorzata, műtárgyai azonban többnyire a környékbeli lakosság prédájává vált. – Az Ócskay kastélyon kívül egyetlen más udvarházból sincs egy berendezési tárgyunk sem. Tudomásom van róla, hogy a marosillyei Bethlen kastély néhány bútordarabja a kolozsvári múzeumba került. A hátszegi medence udvarházai, Zám, Marosnémeti, vagy akár a vajdahunyadi kastély berendezése azonban tudomásom szerint elveszett – mondja a részleg vezetője. Ami a dévai gyűjteményt illeti értékes darabnak számít még a hajdani társulattól örökölt számos nemesi portré (Nopcsa, Barcsay, Kuun, Gyulay, Ócskay, stb.), illetve a szombathelyiek jóvoltából nemrég restaurált 1896-beli Pataki Lajos festmény, a nándorfehérvári csatába induló Hunyadi Jánosról. Érdekesnek mondható néhány XVIII. századi festett ikon, illetve a XIX század második felében, alig öt évtizedet működő batizi kerámiagyár közel 40 darabja is. Köztük néhány egyedi alkotás.

Nopcsa-dinók nélkül

A legkésőbb létrehozott hajdani múzeumrészleg a természettudományra összpontosított. Sajnos a megye legjelentősebb ilyen jellegű leletei: a báró Nopcsa Ferenc által első ízben feltárt hátszegi medence legfelső kréta kori (maastrichti) rétegének gerinces faunájából származó őshüllő-maradványok eleve a British Museum-ba kerültek. Az 1970-ben újraindított Hátszeg-medencei kutatás azonban azóta már több mint 10 fajta dinoszaurusz és legalább ennyi más gerinces és kétéltű, valamint harminc őskori növényfaj maradványait azonosította. Ezek egy részét ma is a dévai múzeum őrzi, bár a dinók iránti nagyfokú érdeklődés miatt számos itteni lelet kerül manapság is neves európai múzeumok gyűjteményébe.  A dévai múzeum természettudományi részlegének mai vezetője szerint a közel 70 ezer darabot tartalmazó gyűjtemény magját ma is Mallász József (hajdani múzeumigazgató) jelentős botanikai, zoológiai, õslénytani leletei képezik, mellyel megalapozta az 1934-ben bekövetkezett halála utáni természettudományos muzeológiai tevékenység 1969-es újrakezdését is.

Fény az alagút végén

Pillanatnyilag Hunyad megye legjelentősebb múzeuma „raktáron van”. A Magna Curia több mint másfél évtizede tartó restaurálása során a főépület immár elkészült, de ennek helyiségei korántsem elegendők a mai követelményeknek megfelelő állandó kiállításhoz, illetve az adminisztrációs és raktárhelyiségek biztosítására. Ezért a Bethlen kastély alsó szintjén többnyire ideiglenes kiállítások kapnak teret. Marcel Morar, az intézmény fiatal igazgatója a politikai és pénzügyi botrányokkal tarkított restaurálási munkálatok ideje alatt igyekszik elvégezni az évtizedekig halogatott, átfogó leltározást.  Ennek kapcsán került elő néhány évvel ezelőtt az épület pincéjében, borzasztó körülmények között tárolt könyvállomány is, melynek egy része a dévai ferences kolostor hajdani könyvtárból származik. A múzeum vezetősége nagylelkűen át is adta a pár száz kötetet a Szent Ferenc Alapítványnak, amely a Teleki Téka szakemberére bízta ezek kutatását. Utólag kiderült: a könyvek kevésbé értékesek, és van köztük jó néhány kötet, mely korábban a vármegye, a dévai főreálgimnázium, illetve a HMTRT tulajdonát képezte. A könyvek anyagi, tudományos értéke tehát nem jelentős, ám maga a gesztus, mellyel a múzeum nyitottságát igyekezett jelezni, fontos mozzanatot jelent a huszadik századi fonákságok orvoslásában. Remélhetőleg ez az irányzat egyre inkább felerősödik!


Temes
Értékeink a temesvári múzeumokban


A múzeumokat identitása őrzőjének tekinti és tartja a mindennapok embere:  úgy véli, felleli falaik között az elme, a tudás, a lelemény, a gyakorlatiasság és a műalkotási kedv termékeit. A múzeumok termeiben talál választ arra, hogy honnan jött, mi érdemlegessel gazdagította az egyetemes kultúrát egy-egy tájegység népe, hogyan állt helyt az emberséget vallató sorsfordulókon, s talán abban is kap némi eligazítást, hogy merre tart a világ. Létünk, életformánk, szellemi épülésünk fontos intézményei a múzeumok. Hasonló érzésekkel és gondolatokkal indultam múzeumvallató körútra, szerettem volna megtudni, ha csak hozzávetőlegesen is, mi van a falakon belül, mit láthat a lepergett évszázadok tárgyi emlékeikből a helybéli és ideutazó, aki a múltba tekint, hogy jobban értse a jelent. 

A műkincseket, történelmi dokumentumokat, a civilizáció és a fejlődés, valamint környezetünk, írott és tárgyi emlékeit elismerésre méltó  buzgalommal és felelősségérzettel gyűjtötték össze eleink a Temesközben is, akár szerte a nagyvilágban. Őrizték, gyarapították, feldolgozták, s nagy tudású kutatók gondozták, tanulmányozták és gondozzák, vallatják, elemzik ma is. 

Temesvárnak jelenleg három államilag finanszírozott nagy múzeuma van: a Hunyadi- kastélyban működő Bánság Múzeuma (régészeti, történelmi és természetrajzi részleggel), a Művészeti Múzeum a Barokk Palotában és a Néprajzi Múzeum. Van három jelentős egyháztörténeti létesítménye: a Római Katolikus Püspöki Palotában, az Ortodox Katedrálisban és a Szerb Püspöki Palotában, látogatható ugyanakkor több muzeális értékű alapítványi vagy magángyűjtemény is. Mégis a temesváriaknak egészen az utóbbi időkig (a Művészeti Múzeum létesítéséig) a múzeumot a jelenleg feltárás és renoválás alatt álló Hunyadi-kastély, a város legrégebbi épülete jelentette.

Szóbeszéd, vagy több annál?

Az utóbbi hónapokban gyűrűzik, érzelmeket és indulatokat kavar a temesváriak körében az a hír, hogy a Bánság Múzeumát fenntartó Temes Megyei Tanács más, talán kereskedelmi rendeltetést szán a felújított Hunyadi- kastélynak, s a múzeumot cakpakk!. kutatóstul, gyűjteményestül kiköltözteti valahová, talán egy ezután felépítendő épületbe. Mert lám, érvelnek a hír terjesztői, a Néprajzi Múzeumot is a vadászerdei Falumúzeumba költöztette a város szívéből, mit sem törődve azzal, hogy a nedvességre érzékeny, felbecsülhetetlen értékű és az esetek túlnyomó részében pótolhatatlan anyaga (fa- és bőrtárgyak, textilszőttesek, kerámiák, festett faliképek stb.) tájházakba zsúfolva várja a korszerű épület elkészültét, amely épül ugyan, de használatba vételéig még sok víz le fog folyni a Bégán, éppolyan lassan, mint ahogyan a befektetésre szánt pénzek is csordogálnak. Korábbi helyére, a Terézia-bástyába pedig nagyarányú vendéglátóipari egységet terveztek. Lokálpatrióta érzelmektől hajtva siettem a Hunyadi-k Kastélyba, drd. Dan Leopold Ciobotaru igazgatóhoz, derítene fényt a híresztelésre. Megfontolt ember lévén se nem cáfolta, se nem erősítette meg a szóbeszédet, de saját véleménye ellentmond – fejtette ki – minden ilyenfajta elképzelésnek, elképesztő szándéknak. Az intézmény két lebonyolítás alatt álló projektje is a múzeum helyben maradása mellett szól. A földszinti termek és az udvar ásatási feltárása Kopeczny Zsuzsa régész irányítása alatt nagyrészt befejeződött. Értékes bizonyítékokra találtak a vár Anjou-kor előtti (egy középkori torony alapja) és török időbeli (festett edények) történetére vonatkozóan. Fél méterrel a föld alatt jól megőrződtek a középkori vár és város maradványai. Ezek alapján a város eddig hiányosan adatolt középkori története egyértelműbben rekonstruálható. Az épület megrozzant negyedrészének megerősítése (injektálással és gerendákkal) még ebben az évben befejezhető. A második projekt, amelynek dokumentációja elkészült és csak a 10 000 eurós finanszírozásra vár, az épület teljes felújítására vonatkozik. Új tetőt kap az épület, a kastélyjellegét az ajtók és az ablakok cseréjével, a márványelemek nagyarányú használatával érik el; ugyanakkor az európai elvárásoknak megfelelő korszerű múzeummá alakítják. A kereskedelemnek csak annyi helye lesz benne, amennyi minden nyugat-európai múzeumban is szokásos: kávézó, cukrászda, könyvforgalmazás és emléktárgy-eladás működtetése. Reméljük, a józan gondolkodás kerekedik felül a megyei önkormányzatban, s nem áldoznak fel évszázados értékeket egy tetszetősnek látszó ötlet kedvéért.

Raktárak és időszakos tárlatok között

Közben a múzeum éli a maga életét, gyűjteményei sem süllyednek el teljesen a raktárakban. A kutatók dolgoznak rajtuk, ötven éve nem azonosított tárgyakat vesznek nyilvántartásba, elkészítik a teljes leltárt (több mint egymillió leltári tárgyat tartanak nyilván), működtetik az intézményt, ásatásokat végeznek, ápolják kölcsönös kapcsolataikat a történelmi Bánság múzeumaival. A New York-i Egyetemmel és a németországi egyetemekkel való közös projektjeiken dolgoznak; jelentős dokumentációt indítanak Ulmba, ahol Temesvár történetéről szóló tárlatot nyitnak. Pillanatnyilag a természetrajzi részleg, dr. Kiss András tudományos főkutató “birodalma” teljes egészében látogatható, fogadják az érdeklődőket a régészeti állandó kiállításra, valamint a jelenkori történelmi osztály – vezetője dr. Vasile Dudaş főkutató – négy termében. Dudaş szerint igazi ritkaságokat, különleges darabokat is őriznek a Hunyadi-kastélyban: többek között Temesvár szabad királyi várossá nyilvánításának II. József által aláírt okmányát, egy eredeti velocipédet (kerékpárt), a városházán működött első telefonközpont fából készült szekrényét, Traian Vuia repülőjének modelljét, a 1989-es temesvári forradalom kiáltványának eredeti példányát stb. Szakmailag tanulságosak, a nagyközönség számára vonzóak az időszakos kiállítások. A több mint 39 ezer darabot számláló éremgyűjteményből, melynek alapját az Ormós-kollekció vetette meg, Nicoleta Demian és Raoul M. Şeptilici szervezett időszaki kiállítást. Legutóbbi tárlatuk kuriózumszámba megy: a szükségpénzeket mutatták be az 1849-es várostrom idején papírra nyomtatott guldenektől napjainkig. A 1849-es szükségpénzeket még Berkeszi István történész találta meg az akkori városházán, kötegekben, kb. nyolcezer darabot, és helyezte el a múzeumban. A 16–19. századi kőnyomatos rajzok és metszetek Bánságra vonatkozó szép darabjaiból Dana Stancovici mutatott be és rögzített CD-n néhány reprezentatív darabot. Jelenleg szúró-vágó fegyvereket vitt a látogatók elé Zoran Marcov muzeográfus a Barokk Palotában bérelt termekben. Harcban, vadászaton, ünnepi alkalmakon használt szablyák, kardok, jatagánok, harci bárdok, pallosok (hóhérpallos is), lándzsák idézik fel a régi korok harcászatát, fegyverviseletét és hangulatát. Valamennyi darab az 1872-es múzeumalapításkor felvett jegyzőkönyvben szerepel, vagyis az Ormós Zsigmond főispán és művészettörténész adományozta gyűjteményből való – mondta el kérdésünkre a kiállítás kurátora. A kiállításon látható – többek között – Ozorai Pipo (Filippo Spano) temesvári várkapitány, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem kardja, valamint a napóleoni háborúkban és az 1848–1849-es magyar szabadságharcban használt szúró-vágó fegyverek néhány szép példánya. A sikeres tárlat folytatásaként készül a tűzfegyvereket bemutató kiállítás. 

Jelentős magyar vonatkozású anyaga is van a múzeumnak – mondta el kérdésünkre drd. Dan Leopold Ciobotaru igazgató. A fent említett érmeken, fegyvereken kívül zászlókat (egy részükből M. Kiss Hédi muzeográfus szervezett nemrég vándorkiállítást), felségjeleket, pecséteket, emlékérmeket, kitüntetéseket, térképeket, levéltári és archív anyagokat, könyveket és más muzeális értékű relikviákat őriznek az intézmény raktárai. Leggyakrabban tematikus kiállításokon kerülnek a közönség elé, a könyvtár pedig a kutatók rendelkezésére áll.  

A Barokk Palota kincsei 

Igazi művészeti légkörben találja magát, aki a Dóm téri régi közigazgatási épületbe, az egykori megyeházába belép. Az 1752-ben emelt, azóta többször módosított, az utóbbi közel 30 évben korszerű múzeummá alakításának folyamatában csinosodó Barokk Palota a 2006 óta önálló intézménnyé vált Művészeti Múzeum hajléka. Egészében nincs még kész, de így is büszkeséggel tölti el a temesváriakat szépsége, gyűjteményeinek gazdagsága és értéke, valamint az, hogy végre méltó otthonra talált a sokat vándorolt, sokáig csak raktárban veszteglő fölötte értékes festészeti, szobrászati, díszítőművészeti anyag. Értő gondozói, kutatói, őrzői vannak az itteni kincseknek. Közülük Marcela Oprescu és Marius Cornea muzeográfusok kalauzoltak végig a jelenleg látogatható kiállításokon, avattak be a műkincsekhez kapcsolódó munka titkaiba, s láttak el az olvasóink számára is hasznos információkkal. A raktárakba nem tekinthettem be ugyan, mert azoknak biztonsági okokból még a helyét is csak a beavatottak tudhatják, de arról meggyőztek és az intézmény eddigi munkája is garancia rá, hogy sorra minden gyűjteményből, minden korszakból és minden művészeti műfajból a reprezentatív darabokat tematikus időszaki tárlatokon megmutatják a nagyközönségnek is.

A Művészeti Múzeum teljes anyagát – mintegy 10 000 műalkotást! – gyűjteményekbe rendszerezték, mindeniknek meg lesz majd a maga helye a kétemeletes Barokk Palotában. Ne gondoljuk, hogy akkor a raktárak üresek lesznek, hiszen ehhez a mennyiséghez még három-négy hasonló palotára lenne szükség – jegyezte meg az európai festészet szakértője, Marius Cornea. Különben Európa nagy múzeumaiban is egy-egy gyűjtemény 25 százaléka szerepel csupán az állandó kiállításokon. 

A múzeum tulajdonát képező jelenlegi hét gyűjtemény alaptárlatainak elhelyezésére is elkészült a terv. Az egyházművészet: 18–19. századi ikonfestészet, a bánsági festészet (18–19. század), a díszítőművészeti gyűjtemény és az európai művészet a második emeletre fog kerülni, ahol a látnivalók részét képezi majd a két emelet magas Barokk terem, az egykori Temes vármegye díszterme. Az első emeleten kap majd helyet a 19. és 20. századi romániai festészet és szobrászat; Temesvár képzőművészete az 1960–1970-es években; a Dóm tér felőli termekben pedig a Corneliu Baba-gyűjtemény. A földszinti termeket az időszakos kiállításokra tartják fenn. Bár a helyiségek kb. 60 százaléka még átadásra vár, s kevesebb a tárlat, mint amennyit a muzeológusok szeretnének, látnivalók azért most is vannak bőven a múzeumban. Végleges helyén van a díszítőművészeti gyűjtemény tárlata, a tárgyak zömét az egész európai művészetet átfogó Ormós-adomány teszi ki. A Corneliu Baba-kollekció is végleges helyén látogatható, akárcsak a Temesvár avantgárd művészetét átfogó gyűjtemény, amelyben helyet kaptak Bertalan István, Roman Cotoşman, Doru Tulcan, Kazinczy Gábor, Jecza Péter korszaknyitó, úttörő jellegű alkotásai. Az időszakos kiállítások közül szépségében és szakszerűségében kiemelkedik az Ornamentika (díszítőművészet) című tárlat, kurátora Marcela Oprescu. Európa legnevesebb porcelán- és kerámia-manufaktúráinak, műhelyeinek – Londontól Odesszáig, Amszterdamtól Bécsig – minta- és formagazdag termékei társaságában Zsolnay, herendi és hollóházi magyar termékek gyönyörködtetnek. 

A következő hónapokban újabb ígéretes tárlatok készülnek a múzeum saját gyűjteményeiből és meghívott alkotók műveiből. Február végén az aradi Onisim Colta festőművész állít ki a Barokk Palotában. Májusban és júniusban újra láthatja a közönség Marius Cornea nagy sikerű válogatását az európai festészeti gyűjteményből, amelynek legrégebbi darabjait, két kisméretű 15. századi képet – az  egyik Szent Jeromost, a másik Assisi Szent Ferencet ábrázolja – Ormós  Zsigmond  vásárolta Velencében 1857-ben, a szerző identitásának megállapítása, azonosítása pedig magának a szervező muzeológusnak köszönhető, akinek itáliai tanulmányútja során sikerült a kérdést megoldania. A kiállítás gyöngyszemei az olasz, holland, német, flamand, osztrák festészeti iskolák alkotásaiból kerülnek ki.

Miklósik Ilona muzeológus, a bánsági festőművészet kutatója a néhány évvel ezelőtti női portré tematikus kiállítása folytatásaként bánsági jeles férfiak arcképeiből nyit tárlatot augusztus első napjaiban. A bukaresti Akadémiai Könyvtárral együttműködve Rembrandt 50 metszetének kiállítására kerül sor a nyár elején.Az Ormós-gyűjtemény régiségben, ritkaságban és művészi értékben előkelő helyet elfoglaló darabjai mellett a Művészeti Múzeum kutatói legbüszkébbek a bánsági gyűjteményre. Teljességben, folyamatosságban, a műfajok, technikák, tematikák sokféleségében egyedülálló, párját ritkító: az alkotók személyisége is tükre a jellegzetes helyi viszonyoknak. Ez a gyűjtemény a mi identitásunkat hordozza, ezt adjuk mi hozzá mint vitathatatlan értéket Európa művészetéhez, fejtették ki beszélgetőpartnereim.

Múzeumba járni hasznos és kellemes, az ottani látnivalók identitást építő, szépérzéket és tudást fejlesztő, pallérozó szellemi tápláléka lehet mindazoknak, akik a szupermarketek nyújtotta örömök helyett/mellett igényesebb időtöltésre és szórakozásra is tudnak időt szakítani.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Mumusnak / Csütörtök, 2010. február 25., 06.08 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kedves mikor mumus, mikor más! Úgy érzed jobban megírtad volna? -előtted a pálya. Acsarogsz, mert botrányt kereső, felelőtlen vagdalkozásaidnak már nem adnak teret a lapok. Mindenhonnan kikoptál.El kellene gondolkodnod azon, hogy az irigységen és gyűlöleten kívül másként is lehet viszonyulni az emberekhez (sőt kollegákhoz is). Változtass, meglásd a világ is megváltozik irányodba. A szeretet és a megértés több örömet hoz, mint mások írásainak hitelét rontani.Ne hidd, hogy te mindent mindenkinél jobban tudsz. Nézz magadba egy kicsit, mielőtt esztelenül kaszabolni kezdesz. Nem a világ haragszik rád, hanem te a világra!!!! Kár így leélni egy életet.
Hozzászólt: mumus / Vasárnap, 2010. február 14., 18.55 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Ami Temesvárt illeti: milyen szakértelem? Ormós néhány képét épphogy csak felvillantották előttünk, aztán gyorsan vissza is zárták az atombiztos raktárba. Nehogy már beszélni kelljen a Sigismund Ormosról! Ahhoz elsősorban magyarul kéne tudni! Azt meg nem tudni! Hát még magyarul érezni! - ilyet nem tanítanak a helyi diplomagyárban. Enélkül pedig a gyűjteménnyel foglalkozni nem lehet. Szóval siralmas! Tragikus! Tessék csak utánaolvasni, s aztán megírni tisztességesen ezt a se füle, se farka beszámolót.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'