https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 12.45
Arad

Nem ártana egy újabb expanzió

Székely táncosok. Sehol sem felejtik hagyományaikat
Székely táncosok. Sehol sem felejtik hagyományaikat
Ahhoz, hogy megértsük a székelyek számbelileg változó, de az elmúlt másfélszáz évben mindvégig jelen lévő, Alföld felé irányuló exodusának okait, tisztáznunk kell, mit értünk Székelyföldön, elemeznünk kell röviden gazdasági és társadalmi helyzetét, majd ugyanezt az Alföld városaival kapcsolatban is be kell mutatnunk.


Ezen írás célja elméletileg azon okok és folyamatok bemutatása, amelyek a székelyek Arad város környékére való bevándorlását eredményezték, de véleményem szerint nem lehet különbséget tenni a székelyek Arad, Temesvár, Nagyvárad, sőt akár Kolozsvár irányába megnyilvánuló exodusában. A cél minden esetben ugyanaz volt: új megélhetési lehetőséget keresni olyan vidékeken, amelyek számbelileg nagyobb létszámú populáció fenntartására voltak képesek, vagy a gazdasági konjunktúrájuk munkaerőhiánnyal küszködött.

Behatárolás

Székelyföld egy földrajzi szempontból nehezen behatárolható terület, jelenleg Hargita és Kovászna megyéket, valamint Maros megye egy részét értjük alatta. Ha a ma elfogadott történelemszemléletet vesszük alapul, betelepítése a 13. század második felében kezdődött IV. Béla magyar király uralkodása alatt. A korábbi álláspontokkal szemben mára bizonyítást nyert, hogy a székelyek nyugat irányából költöztek jelenlegi szálláshelyükre, előbb az Alföld északkeleti részén (pl. telegdi székelyek), majd Dél-Erdélyben, Nagyszebentől keletre laktak (megjegyzendő, hogy a Dunántúlon is voltak székely települések). A telepítés oka nyilvánvaló: IV. Béla a tatárjárás után megbízható és fegyvert jól forgató lakosokat kívánt a keleti határokra telepíteni, akiknek célja a Kárpátok hágóinak védelme az esetleges újabb pogány támadásokkal szemben, de legalábbis ezek feltartása a királyi hadsereg mozgósításáig. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a székelyek Dél-Erdélyből való távozása lehetőséget teremtett a szászok nagyobb arányú betelepítésére, aminek célja az erdélyi gazdasági élet újraindítása volt. Székelyek gyér számban megmaradtak ezen a területen, de hamar asszimilálódtak. A mai értelemben vett Székelyföldön kívül csak Torockó környékén, amelyet Aranyosszéknek is nevezünk, sikerült a mai napig fenntartani a népet.

Mint határvédő populáció, a székelyek a középkor folyamán és az újkor elején számottevő kiváltságokkal rendelkeztek. A nép jelentős része szabadparaszt volt, a jobbágyrendszer ismeretlen volt számukra. Vezetőik tulajdonképpen katonai parancsnokok voltak, többnyire kisnemesek, rajtuk kívül számottevő lófő is volt közöttük. Az udvar irányába történő adózásuk kisebb volt az átlagnál, területüket székekbe szervezték (Csíkszék, Sepsziszék, Orbaiszék, Udvarhelyszék stb.), amelyek autonómiát élveztek és felelősséggel csak az uralkodónak tartoztak. Ezen privilégiumokat féltve őrizte a székely társadalom. Gazdasági szempontból azonban nem álltak túl fényesen: a Maros középső folyásán tűrhető, a hegyvidéki medencékben viszont rossz lehetőségek voltak a minőségi mezőgazdaságra, a kereskedelmi útvonalak pedig elkerülték a vidéket. Nyilvánvaló, hogy a Székelyföld csak bizonyos számú populációt volt képes eltartani, azok, akik nem vállalták a katonáskodást, távozásra kényszerültek már a középkor folyamán is.

A török pusztítás után a 18. században beindult népességmozgás lecsökkentette az eredetileg Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék vármegye, valamint Torda vármegye keleti részére értelmezhető Székelyföldet. A székek felszámolása, a székelyek klaszszikus kiváltságainak eltörlése, a határvédelmi rendszer eltűnése sok székely családot hozott lehetetlen gazdasági helyzetbe. Ekkor elindult az elvándorlás. Helyükre igénytelenebb és olcsó munkaerő érkezett, főleg románok, akik ekkor telepedtek be a Mezőségre. A magyar arisztokrácia, amely nem fizette meg túl jól magyar parasztjait (sokan emiatt vándoroltak el), kénytelen volt felvenni őket, mert más munkaerő nem állt rendelkezésére. Ennek köszönhetően a székelyek elvesztették Maros megye északi és nyugati területeit a románok javára, és tulajdonképpen ekkor szakadt meg a kapcsolat Aranyosszékkel is. A 19. század végére beállt a jelenlegi állapot: Székelyföld alatt a jelenlegi Hargita és Kovászna megyét, valamint Maros megye Marosvásárhelytől keletre és Segesvártól északra fekvő területét értjük.

Gazdasági sorompók

Ha a 19. század gazdaságilag ellehetetlenítette a Székelyföldet és kilökte magából a lakosság egy részét, ugyanez az időszak a Kelet-Alföld számára a gazdasági fellendülés időszaka. Különösen Temesvár, Arad és Nagyvárad él át ekkor mai mértékkel mérve robbanásszerű gazdasági fejlődést. Ebben az írásban Arad környékével foglalkozom, Temesvár kapcsán az ottani kollégák jobb ismeretekkel kell rendelkezzenek.

Arad városa stratégiailag és gazdaságilag is kiváló helyen fekszik, a Bánság határán, az akkor még hajózható Maros alsó folyásán. A 18. század második felétől jól tudta érvényesíteni pozíciójából fakadó előnyeit és hamarosan tranzitváros lett az Alföldről Erdélybe, illetve Erdélyből az Alföldre irányuló kereskedelemben. Aradon ment keresztül a kereskedelmi főútvonal, majd a vasút is Erdély irányába. Erre alapozva a 19. század második felében komoly ipari konjunktúra alakult ki: ide települt több textilgyár, keményítőgyár, malmok, gépgyár, több bútorgyár, majd a korszak betetőzéseképpen a Weitzer-féle vagongyár és a Monarchia egyetlen automobil- és autóbuszgyára, a Marta is. Ez a konjunktúra sok munkaerőt kívánt és mivel jó munkalehetőséget jelentett, masszív betelepülés indult meg: míg 1834-ben 18 000, 1910-re közel 70 000 ember lakott a városban. Iparvárosi rangja mellett bankközponttá vált (itt volt a legtöbb bank Budapest után), vezetői pedig a kultúra terén sem kívántak elmaradni: felsőfokú iskolákat alapítottak, operát is játszó színházat működtettek, majd pedig sajtóközponttá tették településüket. A polgárosodás a 19. század második felére lezajlott, megjelentek az arisztokraták és gazdag polgárok, akik presztízskérdésnek tartották a világias életet és a kultúra támogatását.
 
Arad és környéke a Monarchia egyik legvonzóbb területévé vált.

Hozzájárulás a felemelkedéshez

Gazdasági értelemben az elmaradottabb vidékekről az emberek mindig is a jó munkalehetőséget kínáló területek felé igyekeztek. Így került a 19. század második felében Arad és Székelyföld kapcsolatba. A munkahelyet és megélhetést kereső székely családok sora költözik Arad városába, ahol főleg ipari munkások lettek, vagy a környékre, ahol a lassan gépesedő mezőgazdaságban helyezkedtek el (pl. Gyorok). A folyamat mindvégig fennállt Arad gazdasági felemelkedése során, a helyiek pedig legtöbb esetben szívesen fogadták őket, főleg magyar anyanyelvük miatt.

Gyorok, amikor még járt a vicinális. Vonzó volt a székelyek számáraMegjegyzendő, hogy amíg a magyarok száma 1880-tól 1910-ig 20 000-ről 46 000-re, a románok száma 6500-ról csak 10 300-ra nőtt (megközelítő adatok), a németek száma pedig csökkent. Ebben a 125%-os növekedésben komoly szerepet játszottak a betelepült székelyek is. A munkaerőhiány enyhítése mellett az arisztokrata és polgári családok előszeretettel alkalmaztak Székelyföldről elszármazott szolgálókat, akik aztán nagy részben családot alapítottak és itt maradtak.
 
A két világháború között a gazdasági regresszió idején az addig fennálló betelepülés megszakadt, köszönhetően annak, hogy Arad határszélre került, hátországa jelentős részét elvesztette, az ipari komplexumok egy része pedig megszűnt, vagy más településre költözött (egy időben az is felmerült, hogy a közben hatalmasra nőtt vagongyárat is Brassóba költöztetik át). Ebben az időszakban munkásként kevésbé kerültek ide székelyek, legfeljebb csak akkor, ha a székelyföldi termés a szokásosnál is gyengébbre sikeredett. Ez utóbbi esetben is inkább csak idénymunkát vállaltak. A magyar polgári társadalom azonban fennmaradt, így a cselédek továbbra is érkeztek a városba.

A második világháború után egy ideig úgy tűnt, hogy a várt gazdasági fellendülés elmarad, mivel a gyárak és stratégiai intézmények elköltöztetése továbbra is napirenden volt, főleg Bánság tartomány fennállása idején Temesvár irányába. Ennek elültével és az iparosítás újabb szakaszával ismét megjelent a munkaerőhiány. A román impérium kihasználta az alkalmat arra, hogy moldvaiak és olténiaiak betelepítésével elrománosítsa a várost, de rábólintott a Székelyföldről érkező újabb hullámra is. Ez utóbbira elsősorban azért, mert az onnan érkezők már román többségbe kerültek, ezáltal lehetőség nyílt asszimilációjukra, másrészt pedig csökkent a Székelyföldön maradtak száma is. Az onnan érkezők pontos számáról nincs tudomásom, de akár két-háromezer főre is tehető. A hagyományok szellemében ezek jelentős része ipari munkás lett, de többen elhelyezkedtek a szolgáltatások és a kulturális élet terén is.

Vissza a szülőföldre

A város lakossága 1988 körül csúcsosodott ki, ekkor megközelítőleg 200 ezren lakták Aradot. 1990 után az ismételten jelentkező gazdasági regresszió miatt masszív elvándorlás vette kezdetét, jelenleg kevesebb, mint 170 000 lakosa van. A munkahelyek leépülésével a betelepült székelyek egy része visszament szülőföldjére, vagy pedig csatlakozva a repatriálási hisztériához, Magyarországra távozott. Volt periódus, amikor kivándorlási tranzitváros voltunk, a Székelyföldről érkezők egy része egy ideig itt lakott, majd egy kínálkozó lehetőséggel élve az anyaországba költözött. A kilencvenes évek végére a város vezetőinek sikerül túllendíteni a települést a holtponton, és jelentős gazdasági fejlődés ment végbe. Manapság ismét munkaerőhiánnyal küszködik a város és környéke, amelyet olykor Magyarországról importált munkásokkal igyekeznek pótolni. Várható tehát, hogy a gyengébben fejlett vidékekről ismét betelepülés indul, jómagam csak remélni tudom, hogy a lecsökkent magyarság is kap némi utánpótlást Székelyföldről.

A székelyek viszont a mai napig kénytelenek azt csinálni, amit őseik az elmúlt évszázadokban: a gazdaság alacsony foka miatt máshova mennek munkát vállalni, hogy eltartsák az otthon maradtakat. A kilencvenes években Magyarország volt a sláger”, manapság azonban egyre kevesebben mennek el odáig, mivel a fizetések szempontjából Nyugat-Románia is kezdi utolérni az anyaországot. Tény azonban, hogy a székelyek időnkénti bevándorlásának köszönheti Arad város magyarsága azt, hogy sikerült számunkat a mai napig 20 000 fő felett tartani. Nem ártana egy újabb expanzió.

Lehoczky Attila

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: Magyar / Csütörtök, 2008. május 22., 20.51 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

A székely mindig lepaktált az oláhhal, elárulta a magyar nemzetet, úgyhogy maradjon csak otthon, a hegyei között, mert ha olyan ügyes lenne, mint ahogyan állítja, akkor ott is tudna boldogulni. Többet kéne cselekednie, mint fecsegnie.
Nem a székely a világ közepe, legyen már vége ennek a kivagyiskodásnak.
Hozzászólt: EP / Hétfõ, 2008. május 12., 10.38 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Csak gratulalni tudok,ennek a dokumentacios riport elinditasanak.Jo lenne sürübben foglalkozni ezzel a temaval,mert azt hiszem,hogy nagyon sok "magyarnak" elöitelete van a szekelyekkel szemben. Pedig talan igaz az a mondas, hogy "szekely szüli a magyart"
Tudnunk kell egymasrol,es egymast tamogatni hasznos lenne,- mert ez alapfeltetele az erdelyi magyarsag fennmaradasaert vivott küzdelmenek..

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'