http://www.emol-travel.ro/
Vasárnap, 2008. július 20., 22.01 – Illés
 
Magunkról
 
www.autopiac.ro
Böszörményi Zoltán  honlapja

A kolozsvári CFR a bajnok

(foto:Prosport)
  
Szerda, 2008. május 07., 22.00

Hihetetlen feszült mérkőzésen, amelyet már Kolozsvár utcáin verekedés, botrány előzött meg, a kolozsvári CFR egy tizenegyes góllal a helyi rangadón legyőzte az „U”-t, és ezzel a klub történetében először megszerezte a bajnoki címet.

A Steaua már hiába gyalogolta fűbe 5-0-ra zsebcsapatát, a buzăui Gloriát, mindez kevés volt, így Becali üdvöskéi maradtak a második helyen.

A CFR tizenegyes gólja a 65. percben született, előnyüket a 77. percben növelhették volna, de a bíró les miatt érvénytelenítette a gólt.

Letartoztatták Becali öt emberét – 1,4 millió eurót találtak náluk

Tizenhét éves fővárosi bajnoki hegemóniát szakított meg a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata azzal, hogy ma a Kolozsvári „U”-t legyőzve megnyerte a román labdarúgó-bajnokság 2007/2008-as szezonját. A két, játékba bocsátott Bajnokok Ligája hely miatt minden idők legnagyobbjának kikiáltott bajnoki idény nem zárult botránymentesen, ugyanis mindamellett, hogy a kolozsvári rangadón a két csapat szurkolótábora összeverekedett, a DNA letartóztatott öt, Gigi Becali érdekcsoportjához tartozó személyt, akiknél 1,4 millió eurót találtak, amely a hírek szerint a Kolozsvári „U” játékosainak a stimulálására kellett (volna). Az RLSZ szabályzata ezeket a praktikákat tiltja, és szigorúan bünteti is, tehát ha bizonyítást nyer, hogy valóban lefizetésre kellett a pénz, kíváncsian várjuk hogy az RLSZ pontlevonással sújtja-e a Steauát, ami a Bajnokok Ligája helyébe is kerülhet.

Kapcsolódó hírek

Bankban Becali kenőpénze
 

Szóljon hozzá

Hozzászólt: Koppány / Vasárnap, 2008. május 11., 11.10

Szép volt! Bajnokság is, kupa is... Pak-pak... Ahogy Gigi szokta mondani. :)

Hozzászólt: Szövérdfi-Szép Zoltán / Vasárnap, 2008. május 11., 10.25

Magyar csapat csak akkor lesz a BL-ben ha Pászkány a portugálokat magyarokra cseréli :) Sajna erre semmi esély, hisz magyarjainkanak gőzük sincs mi fán terem a focizás. Szerintem ha vesznek 2-3 igazán jó játékost szerezhetnek egy pár pontot. Hajrá vasutasok. Amúgy szerettem volna, ha tegnap az urzicsenj nyeri meg a kupát. Hadd főjjenek a bukarestiek, hogy a bajnokságot is a kupát is 2 "vidéki" csapat vitte el.

Hozzászólt: Koppány / Péntek, 2008. május 09., 22.03

Békítő hozzászólás. Jól jön. Én remélem, hogy most az egyszer a „csobán” nem ússza meg. Ahogy a sorok között lehet olvasni, ez egy összehangolt akció volt. Magyarul: elkapták. Előfordulhat, hogy itt UEFA-nyomásra is cselekednek. Példát akarnak statuálni. Sandu mester ott csücsül csendesen az UEFA végrehajtó Bizottságában… Kizárt, hogy ne tudjanak róla, hogy mi megy erre… Pláne nem idén… Nna, de ki tudja? Reméljük, hogy hidegre teszik. És nem csak őt, hanem felgöngyölítik a szálakat, és hull még pár fej…
Egyetértek, h a Vasutasnak nagy esélye van rá, hogy „homokzsák” lesz. De nem baj, attól drukkolunk nekik, hogy minél jobban szerepeljenek.  Magyar csapat most a BL-ben… Jaj… Az lenne csak szánalmas.

Hozzászólt: Focinéző / Péntek, 2008. május 09., 20.57

Emberek, ne veszekedjetek, a csobán megint megússza, mert júniusban kezdődik az EB, a romcsik kijutottak, és most a maffia semmiféle btorányt nem fog engedni. Egy esély van a folytatásra, ha a romcsik leszerepelnek. Akkor ősi balkáni módon bűnbakot fognak keresni, s ha elég nagy a lebőgés, talán, némi takarítás elképzelhető.
Sajna, ettől függetlenül, a CFR homokzsák lesz a BL-ben. Igaz, bárcsak egy magyar csapat jutna már odaáig....

Hozzászólt: Szövérdfi- Szép Zoltán / Péntek, 2008. május 09., 09.38

Koppány, nem mindenki ismer. Tehát nem tudni mikor ironizálsz, mikor nem. Az ingerküszöböt meg ne használd többet, még összetévesztenek BZSA-val :)
(ironizáltam). Látod, így kell ezt csinálni.

Hozzászólt: Koppány / Péntek, 2008. május 09., 00.11

Amugy nem ertem, hogy miert idezgetsz? Erthetoen, osszefuggoen, szepen fejtsd ki a mondandodat. Ne kapkodj, lazan vedd. Akkor ertheto leszel.
Gigi valoban azt mondta, hogy cukorkat akartak venni? :) Ha nem erzed az ironiat, akkor megint vetodtel. Arnyekra.
"Elvetelen es ostoba". Ugyen... Ne farassz. Az ingerkuszobomet igy nem ered el. Bolond lyukbol bolond szel...

Hozzászólt: Koppány / Péntek, 2008. május 09., 00.03

Mibol latszik? :) Enyhe frusztraciot erzek szavaidban, miota Hamburg kollega diagnozist mondott. :) Lazan, csak lazan.

Hozzászólt: Cöcö / Csütörtök, 2008. május 08., 23.53

"Hozzászólt: Koppány / Szerda, 2008. május 07., 23.18

Ma kaptak el Gigi embereit es az "U" egyik focistajat, hogy 1,7 millio euro volt naluk. Epp a mai merkozes utan, epp Kolozsvaron, epp oket... Egy normalis orszagban ez semmifele tovabbi "dumat" nem kivan meg. Birosag es kesz... Ennyi, vege a csapatoknak is, a focistanak is... A bajnoksagnak is... De itt semmi sem fog tortenni. "Azert volt naluk penz, mert cukorkat akartak venni Kolozsvaron. Es akkor mi van?" Ez egy olyan zsenialis szaloigeve lett tajainkon, hogy benne van az osszes szinezete a balkani mentalitasnak... "Es akkor mi van?" "Si ce daca?" ... Nem tortent meg az eset! - mondja Gigi. Tehat nincs baj. Nem adtak at a penzt, tehat nincs baj, nincs miert buntessek oket, semmi baj... Ez Gigi ertelmezese. Eszmeletlen. Egy hulye orszagban hulyet csinal egy hulye mindenkibol..."

Látszik mennyire elvtelen és ostoba vagy.

Hozzászólt: Koppány / Csütörtök, 2008. május 08., 21.34

Édességet akartak vásárolni... Hol a gond? Igen, a Becali pénze volt? Nem szabad pénzt adjon annak, akinek akar? Nem vehet édességet? Bonbonokat.

Hozzászólt: Szövérdfi-Szép Zoltán / Csütörtök, 2008. május 08., 20.18

A pásztornak börtönben, a sztáuának a második ligában a helye. De sajnos semmi nem fog történni. Ha mégis, ami sokkolna, akkor azt jelenti, hogy végre a jó úton vagyunk.
Mellesleg Jánku mondott végre egy értelmeset: az Urziceni-t illetné meg a bajnokság. Igazat adok neki.