Kedd, 2017. november 21., 21.20
Asztalitenisz Eb

A román és a magyar csapatok is győzelemmel kezdtek

A román női válogatott jól kezdett az asztaliteniszezők csapat Európa-bajnokságán, Luxembourgban.

A román csapat – amelynek tagjai az aradiDaniela Dodean-Monteiro, Eliza Samara, Szőcs Bernadette, Irina Ciobanu és Adina Diaconu – 3:0-ra verte Hollandia csapatát a B csoport első mérkőzésén.

A magyar női és férfi válogatott is villámgyőzelemmel kezdte meg szereplését szerdán.

Az élvonalban szereplő, Bátorfi Zoltán irányította női gárda – Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra összeállításban – a csoport leggyengébb tagjának tartott horvátokat verte úgy, hogy a három meccs során még szettet sem vesztett. Este már jóval nehezebb ellenfél, a címvédő német együttes vár a magyarokra.
A férfiak a második vonalban, az úgynevezett challenge divízióban játszanak, ahol első riválisuk az Oláh Benedek nélkül felálló finn válogatott volt. Lakatos Tamás, Szudi Ádám és Majoros Bence is 3:0-ra nyerte mérkőzését, így a végeredmény is sima 3:0 lett. Este Belgium következik.
A női bajnoki divízióban a csoportokból az első két-két helyezett jut majd a negyeddöntőbe, a harmadikak és negyedikek pedig a 9:16. helyért játszhatnak a folytatásban. Hasonló a lebonyolítás a férfi másodosztályban is, amelynek győztese a 17. helyen zár az Eb-n.
   

 (MTI)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu