Fölszálott a páva

JelenHaz
Szombat, 2019. október 19., 17.37

Arad-megyei 3. Ligás kitekintő, a bajnoki rajt előtt

Arad-megyei 3. Ligás kitekintő, a bajnoki rajt előtt
Arad-megyei 3. Ligás kitekintő, a bajnoki rajt előtt

Pénteken, a labdarúgók 3. Ligájának küzdelmei is elkezdődnek.

A 3 Arad-megyei csapat –akárcsak tavaly– az V. csoportba (sokak szerint a létező 6 csoport legnehezebbike) nyert besorolást, ahol további 15 ellenfelük Temes-, Krassó-Szörény-, Hunyad-, Fehér- és Mehedinţi-megyékből valók.

Bár az elmúlt szezonban Arad-megyét még 4 csapat képviselte, az idei 3-as létszám mégsem tekinthető visszalépésnek, mert a „hiányzó” 4., az Aradi ACU,idén már a 2. Ligában focizhat.. A kieső nagylakiak helyét pedig a selejtezőjét megnyerő Borossebesi Naţional SK foglalta el.

A megye másik két képviselője a tavalyi szezont is a 3. Ligában lehúzó Aradi Gloria CTP SK és a Borosjenői SK lesz.

A bemutatót kezdjük a feljutó Borossebesi Naţionallal, melynek elnöke, Gheorghe Feieş bátrat húzott azzal, hogy menesztette a siker-edzőt (Sandu Gaicaról van szó), és helyére azt a Dan Oprescut szerződtette le csapatához, aki az előző szezonban a pankotaiak mestere volt.

Ahogyan Gaica magával vitte a keret egy részét (ezek: Mutică, Creţu, Ciba, Zaha, Al. Gligor, R. Popa és ifj. Vancea), úgy az új mester is „teli zsákkal” érkezett: volt csapatának 11 játékosáról van szó, de említsük meg azt is, hogy őket nem végleg, hanem csak kölcsönbe kapták Feieşék.

Azért a pankotai vezetés nagylelkűségén el lehet gondolkozni egy kicsit…

Oprescu elégedett csapata –melynek átlagéletkora 20 év körüli– felkészülési programjával, melynek utolsó állomása a keddi kupameccs volt, és amelyen 4:0-s első félidő után, 4:1 arányban nyertek a Belényesi Bihor ellen.

Ezen a mérkőzésen sérült meg a csapat egyik erőssége, Neamţ, aki már nem is játszhat az őszi szezonban.

Íme Oprescu keddi kezdőcsapata: Merşca - Crişan, Jurcă, Adrian Lengyel, Pleşescu - Neamţ, Porumboiu, Florin Gâlcă, Daniel Lengyel - Verişan, Mihai. Játszott még: Huţanu, Burian, Ponta és Lăcătuş.

A keret további tagjai: Marinca, Tănase, Borz, Dragu, Cosmin Gâlcă, Bulzan, Cozea, Ivancea, Claudiu és Cristian Feieş.

A csapatvezetés az első 10 közé várja ezt a gárdát.

Az Aradi Gloriánál is edzőváltás történt a nyáron: 6 év után menesztették Mihai Petcuţot; helyére Nagy Rolandot, az UTA, Steaua és a Brassói FC egykori játékosát szerződtették, aki – másodedzőként– az utóbbi időben az UTA-nál is közreműködött.

A szezonközben nem érték nagy veszteségek a Gloriát: csak Bălgrădean (a Nagyszalontai Liberty-hez igazolt), Toc és Negru (mindketten az UTA-ba távoztak) hagyta el volt csapatát. Szerencséjükre, sikerült megőrizniük „munkakapcsolatukat” az ifjú tehetségeket futószalagon „gyártó” Atleticoval, ahonnan (bármikor) továbbra is „feltölthető” az esetlegesen megapadó játékos-keret. 

Nagy Roland is elégedett új csapatának (már lezajlott) felkészülési programjával: ebben volt egy magyarországi edzőtáborozás, de közben 11 mérkőzést is játszottak; közülük a keddi kupameccs volt az utolsó, amelyen 4:2-re legyőzték a Temesvári FC 2. csapatát.

Szerinte a csapat kezd kialakulni; legfőbb gondja, hogy egyensúlyt teremtsen a tapasztalt és a még ifjúsági korú játékosok között.

A Gloria a következő kerettel vág neki a bajnokságnak:

Bujor, Bordea, Nica - Ban, Pleşca, Alin Gligor I, Dubeştean, Şerban, Mut, Nistor, Chindriş, Brânduşe, Georgiu, Militaru, Rada, Anca, Greholea,

Sălăjan, Ţucudean, Alin Gligor II, Toda és Purece.

Zaha és Niculai kerettagsága még bizonytalan.

Ezt a gárdát az első 5 hely valamelyikére várják.

A Borosjenői SK is alaposan rákészült a pénteken induló idényre.

Ebben benne volt egy menyházai edzőtáborozás, és természetesen, számos előkészületi mérkőzés is.

Sergiu Havaşi klubelnöknek nincsenek különleges céljai: megelégszik majd azzal, ha csapata látványos játékának köszönhetően, sok néző fog kilátogatni a borosjenői stadionba.

Adi Abrudean edző szerint, az ő csapata is startra kész állapotban van.

Csak azt sajnálja, hogy nem sikerült az UTA-val is egy edzőmeccset nyélbe ütniük, és hogy volt játékosa, Florin Gâlcă, Borossebesre távozott.

Az új szerzemények: Krajcar (egy ifjúsági korú kapus), Iaros (Borossebesről érkezett tapasztalt védő), Mihoc, Sas és Fedor (középpályások), Ţurcan és Muntean (csatárok), valamint 2 ifi-játékos az UTA-ból (Morar és Boldor)

A keret többi tagjai: Irimia, Popa, Sabău, Alin Pavel, Maghici, Savin, Beuca,  Malancu, Ciubăncan, Răduţ, Flavius Pavel és Homorogan.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'