Az AIKK hetedik, Drăguş tizedik címét szerezheti meg

A női kosárlabda-bajnokság döntőjének második
mérkőzésén a szervezési hiányosságok miatt több néző is a sportcsarnokon kívül
rekedt, miután a szakszövetségi megfigyelő a zsúfoltságra hivatkozva a mérkőzés
megszakításával fenyegetőzött, ha a csarnok lépcsőin ülők nem hagyják el a
termet.
Úgy látszik az aradi szervezők okultak ebből az esetből, s a holnap, május 21-én 19 órától kezdődő 5. mérkőzésre egy ingyenjegyes rendszert léptettek életbe, amely abból áll majd, hogy ma 15 órától a sportcsarnok pénztáraitól az érkezés sorrendjében kaphatnak ingyenjegyeket a nézők, s azok felmutatásával juthatnak be majd a mérkőzésre. Ezen kívül egy jó ötlettel is előálltak, ugyanis a palánkok háta mögé könnyűszerkezetű lelátót építenek fel, ami újabb 400 személy elhelyezésére ad lehetőséget – tudtuk meg Marcel Urban, versenyszervezőtől.
Ami a mai mérkőzést illeti az aradi szakvezetés, Budurean edzőn keresztül már korábban jelezte, hogy a hazai közönség erejére alapoz. „Úgy látszik ezen a döntőn a szurkolók segítsége nagyon sokat nyom a latban. Ahogy Aradon a közönség szárnyakat adott nekünk, úgy Sepsiszentgyörgyön is a helyi közönség buzdítása sokat számított. Éppen ezért arra kérem az aradiakat, hogy jöjjenek ki minél többen a szerdai mérkőzésre, mert nagy szükségünk van a biztatásukra” – mondta az aradiak edzője a negyedik mérkőzés után.
A két együttes – a hazai pálya előnyét leszámítva – most gyakorlatilag 0:0-ról indul, s amelyik csapat nyer, az lesz a bajnok.
Az aradiak táborában Alexandra Uiuiu nem lesz jelen az 5. mérkőzésen, miután érettségi vizsgáira készül. A döntő negyedik mérkőzésén térdsérülést szenvedett Dragana Zoric állapota javult, de nem a legjobb, ám akárcsak a másik oldalon a kézsérüléssel pályára lépő Brosovszki-Boriga Mónika esetében ő is sérülten vállalja majd a játékot.
Ami az aradi lányok morálját illeti Marcel Urban versenyszervező szerint kiheverték a szentgyörgyi vereségeket, s bizakodva várják a mai mérkőzést.
Érdekesség, hogy az aradi csapatban Bianca Drăguş-Urban a 13. döntőjét játssza, míg ha újabb bajnoki címet szerez, a 10. (hatot az AIKK-val, 3-at pedig a Târgovişte csapatával szerzett) lesz neki a sorban, amivel a román bajnokságban abszolút csúcstartónak számít.
A holnap esti találkozót a Stelian Bănică (bukaresti) és Marius Ciulin (konstancai) játékvezetői páros vezeti majd. FIBA-megfigyelő: Radu Drăgănescu (bukaresti).













Az azert erdekes, hogy Uiuiu kihagyja a bajnoki donto otodik meccset azert mert az erettsegire keszul... :d
Azt megneztem volna, ahogy az ujsagirok elkezdenek rohogni a sajtotajekoztaton, mikor ezt meghallottak...