Baleset miatt felfügesztették a hunyadi ralit

Súlyos baleset árnyékolta be a ma indult Hunyad megyei ralit. Az első, Szárazalmás felé tartó szakaszon ugyanis az egyik versenyautó megcsúszott egy kanyarban és nekisodródott egy út menti kerítésnek, súlyosan megsebesítve egy 15 éves fiút, aki épp ralit nézni állt ki az út mentére.
A gyermeket kómában, kevés túlélési eséllyel szállították Dévára, a megyei kórházba. A balesetben Alexandru Crăciun navigátor is könnyebb sérülést szenvedett, az autót vezető Alexandru Mirea viszont épségben úszta meg a balesetet. A szervezők tegnap délután visszafogottan nyilatkoztak az esettel kapcsolatban, csupán azt hangsúlyozták, hogy a nagy példányszámban kiosztott ralis programfüzetben is pontosan feltüntették azokat a helyszíneket, ahonnan biztonságosan nézhető végig a verseny. Az áldozat, két társával állítólag nem ilyen helyen tartózkodott. Társai azonban szerencsére időben észrevették a versenyautó irányvesztését és elfutottak.
Tény, hogy a baleset miatt a ma rajtoló rali első szakaszát felfüggesztették.











