Kedd, 2018. június 19., 03.57
Phjongcshang 2018

Björgen történelmi diadalával zárultak a versenyek

A norvég Marit Björgen nyerte vasárnap a phjongcshangi téli olimpia utolsó számát, a női sífutók klasszikus stílusú 30 kilométeres versenyét, sikerével pedig egyúttal sporttörténelmet írt, ugyanis ő lett minden idők legeredményesebb téli olimpikonja. A 37 éves élő legenda nyolcadik ötkarikás aranyával, amiből ez volt a második a dél-koreai játékokon, nemcsak saját magát repítette az élre, hanem Norvégiát is a mostani olimpia éremtáblázatán. Az ezüstérmet a finn Krista Parmakoski, míg a bronzot a svéd Stina Nilsson szerezte meg.

Björgen pályafutása során a 8 arany mellett 4 ezüstöt és 3 bronzot gyűjtött, amivel a most megelőzött két honfitársa közül Ole Einar Björndalen sílövőt kettő, Björn Dählie sífutót három bronzzal hagyta maga mögött.

Az egész dél-koreai olimpia talán legmelegebb napja fogadta Phjongcshangban a 47 indulót, köztük Björgent, akit közel sem tartottak a legnagyobb favoritnak, mert abban kételkedtek, hogy a leghosszabb számot végig bírja-e erővel fiatalabb riválisaival szemben. A 18-szoros világbajnok viszont alaposan rácáfolt a kétkedőkre, ugyanis az első métertől kezdve ő diktálta a tempót a szikrázó napsütésben. Björgen egy pillanatra sem engedte át a vezetést, 7,5 kilométert követően pedig még nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, amely pillanatok alatt megrostálta az akkorra már amúgy is csak 19 főből álló élbolyt. A legtovább Charlotte Kalla maradt a nyomában, de 10 kilométer után a Phjongcshangban négy medált, köztük egy aranyat gyűjtött svéd versenyző is feladta az üldözést, beállt a saját tempójára. Björgen innentől magányosan tette meg a hátralévő 20 kilométert, előnyét pedig fokozatosan növelte, ami féltávnál 51 másodperc, 20 kilométert után pedig már másfél perc volt. Mögötte kialakult egy négyfős üldözőboly, amelyből Kalla és a finn Kerttu Niskanen „kikopott”, míg az osztrák Teresa Stadlober pályatévesztés miatt maradt le, így a finn Krista Parmakoski biztosan lett ezüstérmes, míg a bronzért az erejüket jobban beosztó, így hátulról feljövő svéd Stina Nilsson és a norvég Ingvild Flugstad Östberg csatázott.

Amikor Björgen a dombról lecsúszva beérkezett a stadionba, nagy üdvrivalgással fogadta a közönség, ő pedig kapott egy norvég zászlót, azzal haladt át a célvonalon. Parmakoski közel kétperces hátránnyal lett második, de legalább annyira örült az ezüstnek, mint Björgen az aranynak. Harmadikként nagyot hajrázva Nilsson futott be, így az egyetlen vigasztalhatatlan versenyző Östberg volt a célban. A beérkezők pedig sorra gratuláltak az immár legeredményesebb téli olimpikonnak. (MTI)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'