Csak most (a nyolcaddöntőkkel) kezdődik a tánc…

Írta:
2013. december 16. 00:26 (hétfő) /

Egyetlen meglepetéssel sem szolgált a csoportkör utolsó fordulójának tucatnyi mérkőzése. Sehol egy – világversenyeken (is) elég gyakorinak számító – döntetlen eredmény, hogy a keresztbeverésekről ne is beszéljünk. Pedig „lehetőség” akadt bőven: „potom” hatvan mérkőzés áll a résztvevő csapatok mögött. Valahogy most nem jött össze…

A csoportokban így kivétel nélkül, „piramisszerű” sorrend alakult ki, melynek első négy helyezettje egy kieséses rendszerű táblára került.

Valójában még csak az első vízválasztón vagyunk túl: a legjobb 16 csapat a vb-címért és érmekért, további nyolc a 17–24. helyek egyikéért küzd.

Tradicionálisan, fájdalomdíjként, a 17. helyre befutó csapatnak is jár egy serleg, ennek neve: Az elnök kupája.

Visszatérve az utolsó fordulóra: a D csoportban játszó magyarok a németektől is kikaptak, pedig ezúttal jobban játszottak, mint a (szintén vesztes) románok ellen. Eredményességük ismét az utolsó tíz percben mondott csődöt, „ráadásként”, az utolsó tíz másodpercben pont a végig varázslatosan játszó Görbicz Anita (ha lehetne, őt kéne klónozni) hibázott el egy 7 méterest, mellyel döntetlenre menthette volna az eredményt. Kár volt könnyek közt bánkódnia: két óra múlva kiderült, az ő gólja is kevés lett volna a 3. hely elkerüléséhez, mert az esti meccsen Románia gond nélkül legyőzte Csehországot.

Eredmények, végső állások:

D csoport (Újvidék): Magyarország–Németország 26:27 (16:14)

Legeredményesebbek (Le): Görbicz 12 gól/5 (közülük ennyit 7-méteresből), Tomori 4, Kovacsicz 3, ill. Müller 13 (4), Althaus 5, Steinbach 4.

Tunézia–Ausztrália 24:15, Románia–Csehország 29:23 (14:7).

Végeredmény:1. Németország 10, 2. Románia 8, 3. Magyarország 6, 4.Csehország 4, 5. Tunézia 2, 6. Ausztrália 0.

A csoport (Belgrád): Franciaország–Dél-Korea 27:22 (11:10).

Le: Lacrabere 8, Dembélé, Pineau 4-4, ill. Rju Un Hi 6, Dzsung Dzsi He 6/6.

Kongói DK–Dominikai Köztársaság 23:22, Montenegró–Hollandia 27:25 (14:18), Le: Bulatovics 8, Radicsevics 8/3, ill. Van der Heijden 7, Groot 4/1, Abbingh 4.

Végeredmény: 1. Franciaország 10, 2. Montenegró      8, 3. Dél-Korea 6, 4.Hollandia4, 5. Kongói DK 2, 6. Dominika 0.

B csoport (Nis): Szerbia–Kína 32:18, Le: Lekics 8/3, Popovics 6, Damnjanovics, Sztoiljkovics 4-4, ill. Csao Csia-csin 6/1, Vang Sa-sa 4.

Japán–Algéria 32:23, Dánia–Brazília 18:23 (9:14). Le: Fisker 5, Jörgensen 4, ill. Cavaleiro 7, Rodrigues, Amorim 4-4.

Végeredmény: 1. Brazília 10, 2. Szerbia 8, 3. Dánia 6, 4. Japán 4, 5. Kína 2, 6. Algéria 0.

C csoport (Nagybecskerek): Spanyolország–Angola 30:21 (14:10), Le: Cabral 9/4, Pinedo 3, Aguilar 3, ill. Guialo 10/5. Argentína–Paraguay 25:15, Norvégia–Lengyelország 23:18 (13:10), Le: Sulland 6, Mörk 5, Löke 4, ill. Wojtas 4/1, Semeniuk-Olchawa 4/4.

Végeredmény: 1. Norvégia 10, 2. Spanyolország 8, 3. Lengyelország 6, 4. Angola 4, 5. Argentína 2, 6. Paraguay 0.

A nyolcaddöntőkre két napot (vasárnap, hétfő) szántak a rendezők, napi 4-4 mérkőzéssel, két helyszínre (Belgrád és Újvidék) leosztva.

 

Íme a kialakult párosítások az ágrajz szerint:

Magyarország–Spanyolország (hétfő, 18.30, Újvidék)

Brazília–Hollandia (hétfő, 19.00, Belgrád)

Dánia–Montenegró (vasárnap, 21.45, Belgrád) – ez lesz a forduló slágere

Németország–Angola (vasárnap, 18.30, Újvidék)

Lengyelország–Románia(vasárnap, 21.15, Újvidék)   

Franciaország–Japán (vasárnap, 19.00, Belgrád

Dél-Korea–Szerbia (hétfő, 21.45, Belgrád)

Norvégia–Csehország (hétfő, 21.15, Újvidék)

Megj.: A vasárnapi mérkőzések lapzártánk után fejeződtek be.

Hozzászólások