JelenHaz
Hétfõ, 2019. augusztus 19., 15.33

Csíkszeredaiak, készüljetek fel!

Kettőből kettő – és nem is akárhogyan: szintén egy 3:0-s győzelmet aratott László Bálint edző csapata, ezúttal a Petrolul Ploiești ellen. Ha az FC UTA így folytatja, akkor nagy esélyei vannak a csapatnak, hogy bejusson az I. Ligába.

Nagy huhogás és füttyzápor fogadta a „piros-fehéreket” az Ilie Oană Stadionban hétfőn délután. A házigazdáknak szurkolók hangja még erősebb lett, miután kevéssel az első félidő befejezése előtt Cipri Rus büntetőből gólt szerzett kezezés miatt. Nem kell mondani, hogy mekkora volt a drukkerek „vendégszeretete” mikor kezdtek visszavonulni az öltözőbe a focisták.

Ekkor meg jött a következő 45 perc – a Petrolul kettesbe kapcsolt, helyzetet helyzet után alakított ki magának, de az UTA kapusa dicséretre méltóan mentette meg csapatát minden egyes alkalommal. A mérkőzés vége felé volt pár veszélyes helyzetük a ploieștieknek, de hiába, az aradiak nem engedték be a kapujukba a labdát.

Kerek egy perccel a befejezés előtt a Petrolul szögletet rúgott, a labda a tizenhatos elé került, onnan megpróbálták kapura lőni – tény és való, hogy össze is jött a manőver, csak a labda előbb Buhăcianuban megakadt, aki 65-70 méterről egyedül olyan lendülettel indult el Avram kapuja felé, hogy senki sem tudta megállítani, és probléma nélkül megszületett a 2:0-ás eredmény. Rátette a pontot az i-re, de mégsem: négy perc hosszabbítást kapott a meccs, László Bálint focistái újra nekiindultak támadni egy szép passzjátékkal, ekkor Lorenzi, aki jókor volt jó helyen, megadta a házigazdáknak a kegyelemdöfést.

Fárasztó és hosszú út után 3 ponttal a tarsolyában tért haza az aradi csapat, a következő meccse az idén II. Ligába bekerült FK Csíkszereda ellen lesz. Csíkszeredaiak, készüljetek fel, mert az FC UTA hazai pályán játszik, és nem adja olyan könnyen magát!

 

 

 

A második forduló további eredményei: Kolozsvári Universitate–Viitorul Târgu Jiu 3:0, Sportul Snagov–FC Argeș 0:3, Rapid–Concordia Chiajna 3:1, CS Mioveni–Resicabányai CSM 1:1, Daco-Getica–Turris Turnu Măgurele 0:3, Konstancai Farul–Dunărea Călărași 1:0, FK Csíkszereda–Metaloglobus 3:0, Pandurii Târgu Jiu–ASU Poli Temesvár 0:3, Ripensia–SCM Buzău 1:2.

 

 

 

Az állás

 

 

FC UTA      2        2        0        0        6:0     6       

Turris2        2        0        0        5:0     6       

Buzău2        2        0        0        3:1     6       

Rapid2        1        1        0        3:1     4       

Resicabánya2        1        1        0        3:1     4       

Mioveni       2        1        1        0        2:1     4       

Farul  2        1        1        0        1:0     4       

Argeș2        1        0        1        4:2     3       

Csíkszereda2        1        0        1        3:1     3       

ASU Poli     2        1        0        1        3:1     3       

Kolozsvár    2        1        0        1        3:2     3       

Ripensia      2        1        0        1        3:3     3       

Chiajna        2        1        0        1        2:3     3       

Petrolul        2        1        0        1        2:4     3       

Viitorul        2        1        0        1        2:4     3       

Snagov        2        0        0        2        1:5     0       

Metaloglobus         2        0        0        2        1:5     0       

Daco-Getica2        0        0        2        0:4     0       

Călărași       2        0        0        2        0:4     0       

Pandurii       2        0        0        2        0:5     0       

  

 

 

Következik (augusztus 17-én 11.00 órától): Viitorul–Mioveni, Resicabánya–Pandurii, Metaloglobus–Ripensia, ASU Poli–Daco-Getica, Buzău–Snagov, FC UTA–Csíkszereda, 15.30 órától Argeș–Kolozsvár. Augusztus 18-án 13.00 órától Chiajna–Farul, 15.30 órától Călărași–Petrolul. Augusztus 20-án 19.00 órától Turris–Rapid.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'