Péntek, 2018. szeptember 21., 05.05

Egy brit átúszta a La Manche csatornát – hosszában

2018. szeptember 02., 19.36
Vasárnap

Elsőként úszta át hosszában a La Manche csatornát Lewis Pugh brit extrémsportoló – jelentette be a Csatornaúszók Egyesülete, a La Manche-átúszásokat hitelesítő szervezet.

A férfi 49 nap alatt, mintegy félmillió karcsapással tette meg az 530 kilométeres távot Anglia délnyugati csücskétől, a cornwalli Land's Endtől Doverig, ahova szerdán érkezett meg.

A július 12-én indult Long Swim vállalkozás meghirdetett célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tengerek szennyezettségére és a túlzott lehalászásra.

A vízből kiszállva Pugh azt mondta, hogy útközben néhány delfint és madarat, továbbá rengeteg medúzát látott, de halat szinte semennyit, „annyira lehalászták a Nagy-Britannia körüli vizeket”.

A La Manche csatornát sokan ússzák át, de általában széltében. Legszűkebb pontján, az angliai Dover és a franciaországi Calais között mindössze 32 kilométer a távolság.

A jogász végzettségű Lewis Pugh már több extrém úszóteljesítménnyel felhívta magára a figyelmet, a környezetvédelem nevében úszott például az Északi- és a Déli-sarkvidék jéghideg vizeiben is. (MTI / hvg.hu)

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'