Hamilton hatodszor világbajnok, Bottasé az Amerikai Nagydíj

Írta:
2019. november 4. 19:02 (hétfő) /

Valtteri Bottas nagy csatában, Lewis Hamiltont négy körrel a vége előtt visszaelőzve nyert az Amerikai Nagydíjon, de Hamilton így is megszerezte hatodik vb-címét, amivel második helyen áll Michael Schumacher mögött. Max Verstappen a harmadik dobogós, Sebastian Vettel törött felfüggesztéssel már az elején kiesett.

Rajtbaleset nélkül is kisebb káosszal indult a 2019-es Amerikai Nagydíj, a második helyről Sebastian Vettel ugyanis úgy vesztett gyorsan öt helyet a rajt után, hogy nem koccant senkivel. A visszaesésre sem ő, sem a Ferrari nem tudott magyarázattal szolgálni, és mire újra felvette a tempót a Ferrari, már csak a hetedik helyen volt a korábbi négyszeres világbajnok pilóta.

Az élen Valtteri Bottas, Max Verstappen és Lewis Hamilton is jól kapták el a rajtot, és miután Hamilton Vettel után a másik Ferrarit, Charles Leclerc-t is megelőzte, ők hárman álltak az élre. A rajt vesztese a hatodik helyről kezdő Alexander Albon volt, aki Carlos Sainz-cal ért össze, és az első kör végén mehetett is kerékcserére, ráadásul mivel egy furcsa baleset miatt nem maradt kemény gumija a futamra, közepesen folytatta, vagyis két kiállás elé nézett a mezőny végéről.

Vettel kálváriája nem sokkal később véget is ért, a kilencedik körben egész egyszerűen elpattant a Ferrari hátsó felfüggesztése, a német még a garázsig sem ért vissza, félre kellett állnia, idő előtt befejezve a futamot.

Hamilton ezzel megelőzte az ötszörös bajnok Juan Manuel Fangiót, és egyetlen vb-címre van attól a Michael Schumachertől, akit a Mercedesnél váltott 2013-ban. Mindketten 34 évesen, mindketten a 13. szezonjukban szerezték a hatodik vb-címüket, szimbolikus a párhuzam a sportág két legendás alakja között. (index.hu)

 

Hozzászólások