Izland és Szaúd-Arábia a beugró a férfi kézilabda-vb-n

Írta:
2014. november 26. 18:08 (szerda) /

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) tanácsának döntése értelmében Izland és Szaúd-Arábia pótolja a visszalépett Bahreint és Egyesült Arab Emírségeket a 2015. január 15-én kezdődő katari férfi világbajnokságon. A lehetséges beugrók között volt a magyar csapat is.

Az IHF múlt pénteki közleménye szerint a két visszalépett szövetség 100–100 ezer svájci frankos büntetést kapott. A megüresedett két helyre pedig az ázsiai és az európai szövetség döntése alapján az első számú kontinentális tartalékokat, Szaúd-Arábiát (D csoport) és Izlandot (C csoport) sorolta be.

Jó két hete előbb Bahrein, majd pedig az Egyesült Arab Emírségek jelezte az IHF-nek visszalépését indoklás nélkül – minden bizonnyal a Katarral fennálló feszült politikai viszony miatt. Később mindkét szövetség bejelentette, hogy mégis szeretne indulni, de ez utóbbi szándékot az IHF már nem vette figyelembe.

A mezőny egyszer már módosult: az IHF a selejtezők után az ausztrálok helyére a német válogatottat – a legutóbbi vb-n a Katarba ki nem jutott csapatok közül a legjobb helyen végzett együttest – sorolta be, mivel nem ismerte el az óceániai kontinentális szövetséget.

A vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is, ezért roppant fontos ott szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek lemaradtak a vb-ről, nehezebb úton juthatnak ki a 2016-os riói ötkarikás játékokra.

A férfi világbajnokságon sem Románia, sem Magyarország nem vehet részt.

 

Hozzászólások