Jó hírt kaphat a „Poli”
Bár a Román Professzionális Labdarúgó Liga (LPF) Fegyelmi Bizottsága ma délután a halasztás mellett döntött, úgy tűnik a Temesvári FC keresetét pozitívan bírálnák el.
Mint ismeretes, a bánsági klub már a pénteki mérkőzés előtt jelezte, hogy a Bukaresti Rapid FC törvénybeütközően igazolta le Dacian Varga és Tiberiu Bălan labdarúgóit. A kiszivárgott információk szerint a lila-fehérek minimum újrajátszhatják az eredetileg 1:0 arányban elvesztett mérkőzést, de az is meglehet, hogy zöld asztalnál 3:0 nyernek a fővárosiak ellen. Ha az utóbbi variáns mellett dönt majd a Ion Neagu elnök vezette bizottság, akkor a „Poli” 38 ponttal, a CFR-nél kedvezőbb gólaránya miatt átveszi az I. Liga első pozícióját, míg a Rapid két helyet lecsúszva a hetedik helyről folytatná a bajnoki menetelést. A bukaresti meggyszínű klub szurkolóival jól egyező temesvári drukkerek inkább az újrajátszásra voksolnának, hasonló véleményen van Gheorghe Chivorcian, a TFC igazgatótanácsának az elnöke is, viszont ilyen döntést már emberemlékezet óta nem hoztak a román labdarúgásban. Mindenestre jelenleg áll a bál a LPF körül, a Rapid vezetői bárkit hibáztatnak csak saját magukat nem, könnyen meglehet, hogy végleges döntésig még sokat kell várni…

















