Fölszálott a páva

JelenHaz
Hétfõ, 2019. október 21., 02.44

Két perc alatt két gól, a kegyelemdöfés a végére maradt

Mind a két alkalommal kikapott az FC UTA a Metaloglobustól: tavaly 2:0-ra, szombaton pedig 3:0-ra. Sokan hiányoztak a mérkőzésről bizonyos okok miatt, ez pedig meg is látszott a játékon és az eredményen.

Az első húsz percben az UTA ellent mondott az edzői elképzelésekre: többszörös támadás, felzárkózás és jobb védekezés. A keveset tartó lendület romlását az aradiak kapusa, Orlic indította el: a 16-os vonalon kívül fogta meg a labdát, sárgalapot és figyelmeztetést is kapott. A 16 méterről lőtt szabadrúgást Ghenovici tökéletesen végrehajtotta, a labda a hálóban landolt. A pálya közepére visszakerült laszti egy kicsit visszament az aradiak felére, ahol Iuga elrontott cselezését Herea szépen kihasználta és mondhatni majdnem fütyülve, zsebre vágott kézzel rúgott gólt Orlic mellett.

A második félidőben próbáltak támadni az aradiak, de kevés sikerrel. A harmadik gól tragikomikus körülmények között született meg: a 76. percben Melinte visszaadta Orlicnak a labdát, a kapus figyelmetlen volt, Herea viszont résen és az üres kapuba gurította a labdát. Ezt követően szemmel láthatóan az utolsó negyedóra amolyan időhúzás és kínlódás volt, mindenki már csak a végét várta.

Az UTA marad a nyolcadik helyen 42 ponttal, mögötte a Ripensia 39-cel, előtte a CS Mioveni 48-cal. A következő fordulóban, szombaton hazai pályán a második helyezett Chindia Târgoviștét fogadják a „piros-fehérek”.

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'