Vasárnap, 2017. október 22., 20.31
Vízilabda Európa Kupa

Kialakult a mezőny

Nyilvánosságra hozta a vízilabda-válogatottak Európa Kupájának mezőnyét a kontinentális sportági szövetség (LEN) kedden.

    A közlemény szerint a magyar férfi- és női csapat is részt vesz a sorozat első kiírásában. A tavalyi nyári olimpia és az idei, budapesti világbajnokság dobogósai a férfiaknál kivétel nélkül ott lesznek a mezőnyben, és az ötkarikás játékokon, illetve a vb-n is címvédő Egyesült Államokon kívül ugyanez igaz a női sorozatra is.
    A csoportkör sorsolására szombaton kerül sor Róma tengerpartján, Ostiában.
    A sorozatban 13 férfi és kilenc női válogatott szerepel, a küzdelmek nemenként három csoportban kezdődnek majd novemberben.
    A férfiaknál a tervek szerint az első és a második helyezettek jutnak tovább, valamint a két legjobb harmadik. Februárban két négyes csoportban folytatódik a játék, majd tavasszal kerül sor a négyes döntőre. Mindhárom fázis körmérkőzéses rendszerű.
    A nőknél a szombati sorsolásig egy csapat csatlakozására még van esély, de ettől függetlenül a lebonyolítás hasonló rendszerben történik.

Az Európa Kupa mezőnye, férfiak: Franciaország, Görögország, Grúzia, Hollandia, Horvátország, Magyarország, Montenegró, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Törökország.
Nők: Franciaország, Görögország, Horvátország, Magyarország,Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Törökország.
A menetrend, férfiak: első csoportkör– november 17–19., második csoportkör – 2018. február 15–18., négyes döntő – 2018. április 6–8.
Nők: első csoportkör – november 24–26., második csoportkör – 2018. február 1–4., négyes döntő – 2018. március 23–25.

(MTI)

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu