Fölszálott a páva

Hétfõ, 2018. november 19., 20.10

Kőkemény ellenfelekre számíthat a Vidi az El-ben

Bár a tegnapi meccsen nem sikerült kiharcolnia a BL-főtáblát a Vidinek, az már korábban eldőlt, hogy az Európa-liga révén biztosan lesz ősszel magyar klubcsapat a nemzetközi kupaporondon. Hat évvel ezelőtt, amikor a székesfehérvári gárda legutóbb játszhatott a nemzetközi kupában, a Genk, a Basel és a Sporting Lisszabon volt az ellenfél. A Vidi akkor sem vallott szégyent, végig megvolt az esélye a továbbjutásra.

Az idei kiírásban nagyobb falatok várhatnak a magyar bajnokra. Ha a nagy csapatokat nézzük, akkor akár a Chelsea-vel, a Milannal, az Arsenallal, a Marseille-jel vagy akár a Dinamo Kijevvel is játszhat a Mol Vidi. A kalapok még ugyan nem álltak össze, ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy egy-két sztárcsapattal biztosan összekerül a fehérvári együttes.

Az Európa-liga főtáblája 48 csapatból áll, ám ellenfélként nem kaphatjuk a többi 47 csapat bármelyikét, mivel az UEFA a résztvevőket kalapokra (angolul: Pot) osztja. Mivel minden csoport 4 csapatból áll, 4 kalap van – írja a klub holnapja. Azt, hogy melyik együttes melyik kalapba kerül, a sokszor emlegetett UEFA-koefficiens határozza meg, a legmagasabbal rendelkező 12 gárda értelemszerűen az 1. kalapba kerül, a 13–24. legmagasabbal rendelkezők a 2. kalapba, és így tovább. A MOL Vidi FC 4,25-ös együtthatójával biztosan a 4. kalapba kap besorolást.

 

Az Európa-liga csoportkörének sorsolását augusztus 31-én, pénteken 13 órakor tartják Monacóban, melyből akár ezek a csoportok is kisülhetnek. (888.hu)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'