Közel egymilliárd eurót költöttek a spanyol klubok

Írta:
2019. június 26. 17:19 (szerda) /

A LaLiga klubjai nagyon belekezdtek a költekezésbe ezen a nyáron. Néhányan azért, hogy kompenzálják a gyenge szezonjukat, mint a Real Madrid, mások, hogy egy hatalmas csalódást feledhessenek, mint a Barca és az Atlético, illetve a többiek, hogy a saját előrelépésüket biztosítsák.

Az idei nyáron a LaLiga csapatai 808 millió eurót költöttek egy hónap alatt, úgy,

hogy a Griezmann- és a Joao Félix-egyezséget még nem jelentették be. Így pedig szépen haladnak a csapatok a rekorddöntés felé, amit éppen tavaly nyáron állítottak fel 887 millióval. A spanyol liga messze maga mögött hagyta a Bundesligát (434 millió), a Serie A-t (352), a Premier League-et (197) és a Ligue 1-t (36) is.

A Real Madrid ismét nem fukarkodik. Miután 146 milliót költött a 2018–19-es szezont megelőzően, a Bernabeuba már így is 303 millióért érkeztek idén játékosok. Köztük Eden Hazard, aki önmagában 100 millióba került. A belga Jovic (60), Mendy (48), Militao (50) és Rodrygo (45) mellett a legnagyobb dobása a balnkóknak, akiknek még muszáj lesz eladnia játékosokat a pénzügyi fair play szabályozás miatt, de továbbra is igazolna emellett. Többek között Pogba és Christian Eriksen is a célkeresztjükben van.

A Barca 75 milliót költött az Ajax tehetségére, De Jongra, akinek az érkezését bár jóval korábban bejelentették, ebben a hónapban érvényesült a szerződtetés. Emellett nagy valószínűséggel július első napjaiban bejelentik Antoine Griezmann érkezését is a kivásárlási áráért, tehát 120 millióért. Ha Griezmann távozik az Atléticótól, azzal a Matracosok be is jelenthetik ugyanekkora összegért a Benfica üstököse, Joao Félix érkezését. Mindeközben a fővárosiak már megegyeztek Marcos Llorentével is (35 millió).

A Betis eközben véglegesítette Lo Celso szerződését, ami 22 millióba került, Dabbur és Diego Carlos a Sevillához szerződött (30 millió összesen), valamint a Real Sociedad megszerezte Portu játékjogát a Gironától 10 millió euróért.

Jelen pillanatban a három óriás ügyletei teszik ki az összeg elképesztően magas hányadát, 84 százalékát. (sport365.hu)

Hozzászólások