Vasárnap, 2018. szeptember 23., 14.10
Kosárlabda-show a lehető legmagasabb fokon

Közeleg a Harlem Globetrotters temesvári előadása

Közeleg a Harlem Globetrotters temesvári előadása
Közeleg a Harlem Globetrotters temesvári előadása
A világhírű Harlem Globettrotters kosárlabda csapatának eljövetelét már októberben beharangozták, ám a helyi promoter által csupán tegnap lett bejelentve hivatalosan is. A labdabűvészek ellátogatását a Phoenix Alapítvány és a Román Kosárlabda Szövetség tette lehetővé, ám Carmen Tocală elnök stábja szervezésileg nem áll túl jól, ezért a Bukarestben, Nagyszebenben, Kolozsváron és Temesváron megrendezésre kerülő műsorokra külön-külön helyi esemény-szervező cégekkel kötöttek megállapodást.


Temesváron a Club 30 stábja vállalta el a nem kis munkát: Horaţiu Dejan és csapata a zenevilág nagyneveivel már megbirkózott, így a sportban is bizonyára eligazodnak.

A Harlem Globetrotterst 1926-ban, Chicagóban alapította Abe Saperstein, eredetileg Savoy Big Five nevet viselte a szenzációt keltő kosárlabda gárda. A közben mostani nevére rátért együttes 1934-ben már ezer mérkőzést játszott, 1939-ben beneveztek az amerikai profi kosárlabda bajnokságba, de miután kikaptak a New Yorki Renaissance együttesétől csupán show-műsorokban jelentek meg. Mára már három különböző Harlem Globetrotters utazza körbe a világot, eddig összesen 115 országban, 120 millió néző előtt népszerűsítették a kosárlabdát. 20 ezer győzelmet és 322 veres az eddigi mérlegük. Romániában utoljára negyven éve voltak, a mára már nem létező Bukaresti Republica Stadionban mutatták meg mitől oly nevezetesek. Az akkori meccsen Románia együttesében játszott a temesvári kosárlabda legkiemelkedőbb képviselője, Czmór „Pidi” Péter is, aki sajnos már rég távozott közülünk. Horace Dejan főszervező a Globetrotters ellen pályára lépő együttesbe feltétlen beválogatná a legendás sportoló – a Temesvári ELBA VKK-ban szereplő, ugyancsak Czmór „Pidi” Péternek keresztelt – fiát is.

A tegnap tartott sajtókonferencián a Club 30 tulajdonosa ugyanakkor elmondta, hogy a Harlem műsorának lemenedzselése bonyolultabb, mint egy Chris Norman vagy egy Uriah Heep koncerté. Az amerikai kosarasok első elvárása az, hogy a legolcsóbb jegyárak legalább húsz dollárba kerüljenek (az USA-ban száztól kezdődnek). Nos, azért hogy a minden kosárlabda kedvelő eljöhessen az 1800 férőhelyes sportcsarnokba, a szervezésbe beszállt a Temesvári Helyi- valamint a Temes Megye Tanács is. A polgármesteri hivat részéről ki más, mint az imázs-hajhász Adrian Orza alpolgármester vállalta fel a képviseletet. Szerinte az elöljáróság hetvenezer lejjel, valamint a Constantin Jude Sportcsarnok ingyenes bérbeadásával támogatja az eseményt.

A kizárólag néger kosarasokból álló Harlem Globettroters teljes stábbal, azaz 34 emberrel érkezik Romániába. Mint minden városban itt is kétórás showban lesz részük azoknak, akik 30, 45, 60 illetve 80 lejes jegyeket váltanak. A Bega-parti városban sem maradtak el a különleges igények: a szervezőknek kimosott új törölközőket, vegetáriánus cateringet, 2%-os zsírtartalmú tejet valamint friss gyümölcsleveket kell állandóan a rendelkezésre állítaniuk. Temesvár legújabb négycsillagos szállodájában, a Glad utcai DelPack Hotelben lesznek elszállásolva, a sportcsarnokban a SAR Security, a városban, pedig a Temes Megyei Csendőrség vigyázz a biztonságukra. Március 17-én Bukarestben, 18-án Nagyszebenben, 19-én Kolozsváron, 20-án pedig Temesváron lesznek jelen. A 20 órától kezdődő műsorra tilos a profinak számító videó és fényképezőgépek használata. A temesvári műsorra jövő héttől a bilet.ro honlapon, a Constantin Jude Sportcsarnoknál és a Club 30-ban kaphatók a jegyek.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: József / Szombat, 2008. március 29., 18.00 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Semmi gondom a négerekkel, de (sajnálattal közlöm, hogy nincs helye antiszemitizmusnak az oldalon tisztelt József---ADMIN)
Hozzászólt: Huni / Szerda, 2008. február 27., 18.04 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Kivancsi lennek hogy mi lehet a kulonbseg a 30 lejes es pl a 80 lejes jegyert nyujtott szolgaltatas kozott, arrol nem beszelve, hogy szerintem meg a 30 lej is eleg sok.
Hozzászólt: Fekete? / Szombat, 2008. február 09., 04.22 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Mar regen "afroamerikai" vagy legrosszabb esetben "szinesboru", foleg, ha sportolokrol van szo.
Hozzászólt: Fekete? / Szombat, 2008. február 09., 04.21 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

"néger kosarasokból "-ez mar regen "politically incorrect"-"afroamerikaiak" vagy legrosszabb esetben "szinesboru"-foleg sporto;ok eseteben.

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'