https://www.facebook.com/kelemenhunor.rmdsz
Hétfõ, 2019. szeptember 23., 12.43
ELBA – Leonardo 95:75 (29:23, 52:29, 69:48)

Laza győzelemmel zártak

A Temesvári ELBA VKK férfi-kosárlabda együttese ötödik helyen végzett az A-osztály alapszakaszában, miután csütörtök este, az utolsó forduló első mérkőzésén  95:75-re verte a Nagyváradi Leonardo KK együttesét.


Mint ahogy azt várni lehetett, Dragan Petricevic tanítványai különösebb erőveszítés nélkül verték a bihariakat, bebiztosítva az alapszakasz végi ötödik helyüket, így a rájátszásban a negyedik Bukaresti Rapid Dromeasszal találkoznak majd.

A boszniai szerb vezetőedző az utolsó helyezett ellen játszatta az eddig kevesebb esélyt kapott kosárlabdázóit is, ám nem vitte túlzásba, nehogy nagyon belejöjjenek és bebizonyítsák, hogy helyettesíthetik az általa hozott szerb légiósokat. Czmór Pétert első számú „kedvencét” – aki ebben a szezonban alig játszott öt percet – is meglepően többet játszatta a seregható ellen. 

„Sajnos Tudosă megsérült az egyik ujjánál, Radmanovacnak hányingere volt, bizonyára ételmérgezés miatt. Velickovic pályára küldtem, de még nincs teljesen felépülve, ami látszott is a játékán – egyik irányítóm sem volt száz százalékos. A vendégek egy kicsit durvábban játszottak, nem tudom mit akartak ezzel bizonyítani. Fontos, hogy az egész csapatot pályára küldhettem és ezzel együtt magabiztosan győzni tudtunk.” – mondta el Petricevic a találkozót követően.

Legjobb pontszerzők:
Temesvár: Pesic 21 (5x3), Velickovic 16 (3x3), Nenad Markovic 12.
Nagyvárad: Bellucci 20, Djordjic 16, Trif 12(4x3),

A ELBA klub egyik vezetője ma Pozsonyba utazik, ahol részt vesz egy megbeszélésen a Közép-Európai Kosárlabda Liga szervezőivel, ugyanis a Bega-parti együttes úgy döntött, hogy ezt a nemzetközi kupát válasszák a FIBA Eurocup és Balkán Kupa helyett.


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'