Péntek, 2008. november 21., 12.23 – Olivér
 
Magunkról
 
Böszörményi Zoltán  honlapja
Labdarúgó II. Liga

Mégis játszhat az UTA

Mégis játszhat az UTA
  
Péntek, 2008. október 10., 20.30

Szombaton 11 órától a román labdarúgó II. Liga 9. fordulójában mindkét aradi csapat idegenben lép pályára.

Ahogy arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk fennállt a veszélye annak, hogy az FCM UTA nem léphet pályára a Nagyváradi FC ellen, miután Ioan Codoban Röszel Róbert ügynöke bepanaszolta az RLSZ-nél az aradi csapatot, amiért az nem fizette ki 18 ezer eurós jutalékát. A szakszövetség péntekig adott haladékot az UTA-nak, hogy fizessen, ellenkező esetben 3:0-ra elvesztette volna a mérkőzést. Szerencsére erre már nem került sor, ugyanis csütörtökön este – hírek szerint – Nicolae Bara egykori UTA-mecénás kifizette az amúgy is az ő korszakából fennálló tartozást, így nincs akadálya a mérkőzés lejátszásának.

Az aradiak három pontért utaznak Nagyváradra, s Chirilă edző számára bizakodásra adhat okot, hogy Hidişanra, Simaora és Paşcovicira is számíthat ezen a mérkőzésen.

A ma délelőtti találkozót a Dragoş Istrate, Vasile Marinescu (mindkettő bukaresti), Pór Szilárd (Szatmárnémeti) játékvezetői hármas vezeti majd. Tartalék: Gabriel Mocean (kolozsvári). Szakszövetségi megfigyelő: Lica Movilă (bukaresti).

A másik aradi együttesnél az Universitatea Vsile Goldişnal mint ismeretes az eddigi másodedző Costel Bogoşel vette át a csapat irányítását, miután az UTA ellen 2:0-ra elvesztett meccs után Mihai Roşcát leváltották funkciójából. „Nem akarunk veszíteni Gyulafehérváron, de természetesen nagy örömmel töltene el bennünket mindhárom pont is. Remélem sikerül valamit változtatnom a csapat játékán” – mondta a csapat elutazása előtt Bogoşel edző. Az UAC-sek nem számíthatnak Miculescura, aki ma köt házasságot, de Alin Drăgan, Caludiu Balaci és Moşuroia is Aradon maradtak.

Szerencséjükre Aurel Şunda a gyulafehérváriak edzője sok hiányzót kell pótoljon. Az Unireaban nem játszhat Verdes, Camara, Caugherty, Tătar, Cistean (sérültek) és az eltiltott.

A találkozót Dan Monea (kolozsvári), Ioan Ciocănea (nagyszebeni), Rigó Mónika (kolozsvári) játékvezetői hármas vezeti majd. Tartalék: Tudor Marchiş (kolozsvári). Szakszövetségi megfigyelő: Terhes Sándor (nagyváradi).
 

Szóljon hozzá