JelenHaz
Péntek, 2019. augusztus 23., 20.38
Temesvári Politehnica 1921 Ştiinţa–FCM UTA 2:0 (1:0)

Mindketten közelebb kerültek valamihez

Az utóbbi években egyre ritkábban fordult elő hogy az Poli–UTA párharc minkét mérkőzését a temesvári vagy az aradi csapat nyerje meg.

Ezúttal, a 2007/2008-as idényben a Temesvári Politehnica 1921 Ştiinţa csapta szedett össze hat pontot, miután szombat este a Dan Păltinişanu Stadionban, az I. Liga 20. fordulójában 2:0-ra verte az ősi rivális aradi FCM UTA-t (az ősszel Bucur három találatával 3:2-re győztek a Neuman Ferenc Városi stadionban – szerk. megj.).

Mint minden évben ezúttal is óriási várakozás előzte meg az örökrangadó összecsapását, főleg hogy a két csapatnak égető fontossággal bírt a három pont megszerzése: a Polinak az európai kupákban való szereplés, az UTA-nak a kiesés elkerülése miatt volt szüksége a győzelemre.

18:30-ra, a szinte hibátlanul fújó Alexandru Deaconu kezdő sípszavára harmincezer néző, köztük 1300 aradi drukker volt jelen a Dan Păltinişanu Stadion lelátóin és kezdődhetett a show. Az első percekben, mint a meccs közben megannyiszor az I-es és II-es tribünökben lévők a déli lelátóknál helyett kapott aradi és az északi temesvári szurkolók koreográfia és üzenetháborúját követték figyelemmel, ami meglehetősen gazdag volt az ilyenkor megszokott frappáns és odamondós sorokkal.

Ezalatt a pályán folyt a meccs, Ifjabb Dusan Uhrin csupán egy valamelyest meglepő cserét „követett el” a kezdőcsapatban: a kisebb sérüléssel bajlódó Bucur helyett a Rapid ellen győztes gólt fejelő Arman Karamiant küldte a csatársorba Ionel Ganea csapatkapitány mellé. A másik oldalon, Marin Barbu az UTA mestere talán a várokozásokkal ellentétben nem készített meglepetéséket, így Todea és társai nehezen tudták áttörni a Cânu által nagyszerűen vezetett Bega-parti hátvédsort.

A Poli úgy kezdte a találkozót ahogyan azt Uhrin mindig is szeretné, azaz „aktívan”. Tudatosan, anélkül, hogy elhanyagolják a vezetést Tudor kapujára szögezték a játékot – húsz perc elteltével meg is látszott az eredménye. A kapott gól után és félórányi ötletnélküli játékuk után kiderült, az piros-fehér focisták rájöttek, hogy kénytelenek távoli lövésekkel áttörni a lila-fehérek védekezését, így Todea meg is eresztett néhány bombát, de ezek rendre sikertelennek bizonyultak.

A térfélcsere után az UTA labdarúgóin látszott az elszántság, ám ezt az érzést Agunbiade Abiodun 2:0-ás lövése csupán hat perc alatt lehűtötte. A második gól után inkább a közönségé volt a főszerep a két szurkolótábor üzenetek hadát mutatta fel, nem hiányoztak a sértő rigmusok sem, ráadásul a meccs után a Poli szurkolói megpróbálták törleszteni az őszi aradi adósságot.

A Steaua tegnap esti mérkőzéséig a Poli 45 ponttal a második helyre jött fel, míg az UTA mindössze 19 ponttal „lebénult” az utolsó négy, kiesőhelyek táján.  

***

Dan Păltinişanu Stadion, 30 ezer néző. Vezette: Alexandru Deaconu, Ion Marodin (mindketten Bukarestből) és Nagy Miklós (Kolozsvár). Pótbíró: Kovács István (Nagykároly). Szakszövetségi megfigyelők: Ion Turculeanu (Craiova) és Daniel Prodan (Bukarest).

Poli: Popa – Bădoi, Cânu, Brezinsky, Milhazes – Abiodun (Latovlevic – 90+1.), Aliuţă (Tiberiu Bălan – 90.), Borbély, Artyom Karamian – Ganea, Arman Karamian (Bucur – 69.). Vezetőedző: Ifjabb Dusan Uhrin.

UTA: Tudor – Ionuţ Bălan (Vasiljevic – 61.), Chiţa, Amoreirinha, Mihuţ – Opriţa (Iacob – 68.), Mărginean, Todea, Folrin Dan (Edson – 74.) – Zaharia, Bălţoi. Vezetőedző: Marin Barbu.

Sárga lap: Cânu (29.), illetve Mihuţ (64.), Zaharia (90+1.).

Fontosabb események:

5.: A vendégeké volt az első gólhelyzet: Bălţoi remek beadását Marius Popa kapus ütötte ki.

6.: A Poli óriási gólhelyzetet hagyott ki: Arman Karamian egy jobboldali beadásnál lyukat rúgott a kapu előtt.

19.: Cristian Todea jól elkapott lövése kevéssel a felsőléc fölött süvített el.

20.: Újból Arman Karamian veszélyeztette az aradi kaput, hatméteres lövését Tudor nagyszerűen hárította.

22.: Arman Karamian ezúttal öt méterről „bevarrta” a labdát Tudor hálójába miután az UTA kapusa pont elé ütött ki egy temesvári lövést, 1:0.

25.: Bălţoi egyenlíthetett volna, ám 6 méterre Popa kapujától lyukat rúgott (!!!).

26.: Újból Arman Karamian versus Daniel Tudor párharc: az aradi kapus  ezúttal védte az örmény lövését.

48.: Deaconu egyetlen hibája: a Poli védői Mihuţcal szemben szabálytalankodtak, de az UTA nem kapott szabadrúgást a 16-os sarkától.

52.: Aliuţă mint „fénykorában” nagyszerűen szaladta át a félpályát, majd a kapu elé ívelt, Tudor ügyetlenül Abiodun elé pöckölte a labdát, a nigériai szélső teljes erővel a hosszúsarokba lőtt: 2:0.

74.: Todea 30-ról próbálkozik bombalövéssel, de a labda messze elkerülte Popa kapuját.

80.: Az I-es tribünön egy néző elájult, öt perccel később korházba szállították.

Mestermérleg

Ifj. Dusan Uhrin (Poli): „Örülök, hogy sikerült megnyernünk ezt a rangadót. Az első perctől magabiztosan és felelőséggel játszottunk, ugyanakkor az iramot is mi diktáltuk. A két gólon kívül még volt néhány helyzetünk, de fontos, hogy meglett a győzelem és nem kaptunk gólt. Az UTA nem lepett meg, olyanok voltak, mint amire számítottam. Szerettük volna megakadályozni a hosszú íveléseiket és a 16 körüli szabadrúgásaikat – mindez a második félidő eleji öt percen kívül sikerült teljesítetnünk. Mi úgy szerepeltünk, ahogy arra szükségünk volt, azért hogy uraljuk a játékot. Arman újból esélyt kapott és megszerezte egyéni második találatát, Bucur sérült volt a meccs előtt, nehéz mérkőzések következnek és nem kívántam erőltetni. Jövő héten két fordulónk lesz, az első helyen szeretnénk maradni. Vasluiban nehéz meccs vár ránk. Örülök, hogy megtelt a stadion, remélem nem csak a rangadókon lesz így, mert nagy szükségünk van a szurkolóink bíztatására, amely egy plusz erőt ad a hazai összecsapásokon.” – nyilatkozta Uhrin, aki nem kívánta kommentálni Ganea gyenge játékát, azzal indokolva, hogy az újságírók előtt nem beszél futballistáiról, cserében elmondta, hogy haragszik Cânura, akinek sikerült begyűjteni egy sárgalapot.

 

Marin Barbu (UTA): „Nyílt játék gondolatával jöttünk Temesvárra, de sajnos újból egyéni hibákat vétettünk, amellyel esélyt adtunk az ellenfélnek, hogy adjon két gólt. Ha bátrabbak vagyunk és többet birtokoljuk a labdát, akkor sokkal nagyobb problémát okozhattunk volna a Polinak. Mindent összevetve nem játszottunk rosszul, de nem sikerült úgy összpontosítanunk, hogy ne ajándékozzuk meg az ellenfél csapatát, úgy ahogy tettük azt az utolsó három fordulóban – így nem tudunk nyerni. Nem 0:0-ás eredményért jöttünk, nem álltunk be a kapuba, viszont nem kell elfeledünk, hogy sok játékosunk hiányzott, főleg a baloldalon, ahol egyetlen ballábas sem játszhatott. Ha Bălţoi helyzete bemegy talán más lesz az eredmény, tulajdonképpen két ziccerből egy sem ment be. Ha csütörtökön nyerünk Craiova ellen, akkor tovább harcolunk a kiesés elkerüléséért, ellenkező esetben nagyon nehéz lesz bízni a bennmaradásban.”

Szurkolói rendbontások voltak
A Poli–UTA mérkőzésen ezúttal a közönségé volt a főszerep, a két szurkolótábor, pedig egyszerűen nagyszerűen buzdították kedvenceiket, bár nem hiányoztak a triviális rigmusok sem. Ha a pályán a hazaiak egyértelmű főlényt mutattak és egy percig sem volt kérdéses a három pont sorsa, a lelátókon kissé másként állt a helyzet. Noha hússzor annyi temesvári volt, mint aradi, a SUR és Commando Hooligans UTA-drukkercsoportosulások hangja jelen volt a Dan Păltinişanu Stadionban. A mérkőzés előtt, közben és után sem hiányoztak a két tábor közti kisebb-nagyobb ütközetek. Az aradiakat, mint mindig ezúttal is várták a Commando Viola Ultra Curva Sud harciasabb tagjai, néhány rendbontót őrizetbe is vettek a csendőrök, de a szurkolók nem verekedhettek egymással. A mérkőzés lefújása után inkább az aradiak „rosszalkodtak” ugyanis a CH „kemény mag” a kerítéseket áttörve megtámadták a mellettük lévő temesvári nézőket. Nem történt nagyobb rendbontás a stadionon kívül sem, hiszen a temesváriak a győzelmet követően inkább az ünneplésre tartogatták az erejüket, mintsem a bunyóra. A temesváriak megannyiszor „Serie B, Serie B”-t skandáltak, majd a már ismert „Ki küldi az UTA-t a B-be?, Ki küldi az UTA-t a B-be?… a Poli, a Poli” is rengetegszer elhangzott – de bizonyára sokakban felmerült az a kérdés is, hogy következő szezonban melyik mérkőzésen lesz még ilyen nagyszerű a hangulat, ha az aradiak valóban a II. Ligában kötnek ki.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Hozzászólt: tzury / Szerda, 2008. március 26., 01.11 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Aki ezt a cikket írta az igenis kinn volt a meccsen, és amikor ment volna ki a pályáról, a sajtükonferenciára sietve az aradi szurkolók már székekkel dobáltak. Szóval csak lassal a testtel a gyanúsítgatásokkal. Igenis lentről az volt látható ahogy az aradi "feketemezesek" leteperik a kerítést és megtámadják a temesvár i nézőket. Kötve hiszem, hogy a stadionban találtak volna akkora köveket és azt is hohy azokat a Uta szurkolótábora felé dobálták volna, dehát ha már hat sör van az emberbe és a csapat sima verességet szenvedet akkor ki lehet találni bármit.
Hozzászólt: zoli / Hétfõ, 2008. március 17., 16.39 Válaszoljál rá! Válaszoljál rá!

Aki ezt a cikket irta az nem volt a meccsen!!
Meg hogy a meccs lefujasa utan az aradiak rosszalkodtak! Azt nem vette eszre hogy a temesvariak okol nagysagu koveket dobaltak rank? Ja , nem volt hogy , biztos elbujt valahova!

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'