Nadal hamar lerendezte a negyeddöntőt

Írta:
2018. június 7. 20:14 (csütörtök) /

Elmaradt a szenzáció, csütörtökön egy másik Rafael Nadal játszott a francia nyílt teniszbajnokságon. A szerdán eső miatt, 4:6, 5:3, 30:15-nél félbeszakadt meccs folytatásában a címvédő spanyol megnyugtatta szurkolóit, az előző napi produkciója kisiklás volt: 1 óra 42 perc alatt lerendezte Diego Schwartzmant (4:6, 6:3, 6:2, 6:2) és bejutott a pénteki elődöntőbe.

Erődemonstrációt tartott Rafael Nadal a csütörtöki folytatásban Diego Schwartzman ellen. Tíz perc alatt 13 labdamenetet játszottak és a spanyol 12-t megnyert. Ez azt jelentette, hogy behúzta a második szettet és a harmadikban is brékelőnybe került.

Szegény argentin tanácstalanul, időnként széttárt karokkal nézett ki a lelátón ülő csapatára, hogy most mi van, miért nem megy úgy, mint szerdán. A spanyol páholyában ugyanakkor sokkal nyugodtabban figyelte az eseményeket az edzője Carlos Moya és mellette a menedzsere Carlos Costa. Csatlakozott a két klasszishoz még egy legenda, Sergi Bruguera és hárman csodálták az utód, honfitárs bámulatos megoldásait, közösen elemezve, egymásnak kommentálva a látottakat. A bemutató egészen 5:1-ig tartott, addig mindössze egy pontot vesztett Nadal adogatóként. Aztán a szettért szerválva szembe találta magát a szerdai Diegóval. A parádés teniszért hálás volt a publikum, ráadásul ezt az előadást ajándékba kapta, mert eredetileg a női elődöntőkre szólt a jegy. A szervezők egyébként igyekeztek kárpótolni a szerdai eső miatt csalódott szurkolókat: a tegnapi centerpályás belépővel ma be lehetett ülni a Suzanne Lenglen arénába, Marin Cilic és Juan Martin del Potro meccsére. (origo.hu)

Hozzászólások