Szerda, 2018. szeptember 19., 22.36

„Nem az utolsó aranyat nyertük”

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint egy hatalmas csapat hosszú éveken át tartó kitartó munkája kellett ahhoz, hogy Magyarország a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó révén Phjongcshangban megszerezze története első téli olimpiai aranyérmét.

„Megmutattuk, hogy ha a 2-es portástól a miniszterelnökig összefogunk valamiért, akkor meg tudjuk csinálni” – mondta Kósa Lajos az M1 aktuális csatornán kedden. Hozzátette, ezért a sikerért gyakorlatilag 2012 óta dolgoztak, s külön kiemelte „a világklasszis edzői stábot”, köztük a kínai Li Nát, valamint „a világ legjobb jégmágusát”, a csapat korcsolyaélezőjét, a dél-koreai Dzse Szu Csunt. Kósa Lajos megjegyezte, nemcsak a sporteredményekben fejlődtek, elég csak arra gondolni, hogy Kövér Balázs olimpiai döntőben volt vezetőbíró a short trackeseknél, míg Pádár Beáta a nemzetközi bírói testületben foglal helyet.

Leszögezte: a férfi váltó sikere mellett nem szabad megfeledkezni a nőkről sem, akik a B döntőben a világcsúcson belüli idővel lettek másodikak a hollandok mögött, s összesítésben végül a negyedik helyen végeztek. Hozzátette: ebben a fiatal csapatban még benne van egy-két olimpia, s úgy fogalmazott: most megnyertük az első aranyat, de nem az utolsót. Arról, hogy a jövő generációjának mit jelenthet ez a siker, elmondta: ez az aranyérem nem a végcél volt, hanem egy út állomása.    

„Szeretném, ha mindenki megtanulna korcsolyázni, mert olyan képességeket fejleszt a gyermekeknél, amelyek nagyon szükségesek, koordináció és egyensúly” – jelentette ki Kósa Lajos. (MTI)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'