Ökölvívó Románia Kupa Pécskán
Rendkívüli, országos jelentőségű sportesemény helyszíne lesz idén Pécska, ahol először rendezhetik meg az Ökölvívó Románia Kupát.
Adolf Ivanovici, a Pécskai Boksz Club vezetője és edzője a Nyugati Jelennek elmondta, a rangos esemény pécskai megrendezése mellett az egyre több fiatal bokszolónak megmérettetési lehetőséget biztosító egyesület más meglepetésekkel is készül a 2012-es sportidényre, de erről részleteket nem árult el. „A hazai ökölvívás krémje jön el Pécskára a március 5–10. között rendezendő versenyre, de olyan ismert élő bokszlegendák is megtisztelnek jelenlétükkel, mint Vastag Ferenc vagy Titi Prosop, sőt arra is kaptunk ígéretet, hogy Lucian Bute világbajnok is itt lesz egy rövid ideig” – részletezett Ivanovici.
A Kupa megrendezését támogatja, többek között, a Pécskai Polgármesteri Hivatal, a helyi önkormányzat, a megyei önkormányzat, cégek, magánszemélyek.
A Pécskai Boksz Club már számos sportesemény házigazdája volt az elmúlt években, fiatal sportolói rendre jól szerepelnek az országos versenyeken, a bajnokságban. Az már biztos, hogy az egyesület szervez még egy nemzetközi versenyt, az Új Kenyér Ünnepe Kupa II. kiadását augusztusban, és még egy nyári versenyt.
















