Csütörtök, 2017. szeptember 21., 22.33

Pontról pontra – Hírszedegető

Tenisz – Federert Indian Wellsben sem lehetett megverni – megvan a 25. Masters! Az Australian Open-címvédő Roger Federer két játszmában (6:4, 7:5) legyőzte honfitársát, a szintén svájci Stan Wawrinkát az Indian Wells-i kemény pályás férfi tenisztorna döntőjében, ezzel 2004, 2005, 2006 és 2012 után ötödször nyerte meg az „ötödik Grand Slam-tornaként” is emlegetett versenyt ● Vesznyina nyerte a nők versenyét Indian Wellsben. A nők versenyében az orosz Jelena Vesznyina a döntőben 6:7, 7:5, 6:4-re verte meg honfitársát, Szvetlana Kuznyecovát. Kuznyecova a korábbi két Indian Wells-i döntőjében szettet sem tudott nyerni (2007-ben Daniela Hantuchovától, 2008-ban Ana Ivanovicstól kapott ki), most viszont több mint egy óra alatt rövidítésben az övé lett a nyitó játszma, a másodikban pedig 4:1-re vezetett. A párosban háromszoros Indian Wells-i bajnok Vesznyina azonban 7:5-re fordított, majd szinte ugyanezt „eljátszva” a harmadik szettet is megnyerte, azt 4:2-es hátrányból. A 30 éves orosz játékos egyesben karrierje legnagyobb sikerét aratta, hét elbukott döntő mellett a harmadik WTA-tornáját nyerte meg – a másik kettőt 2013-ban ünnepelhette ● Djokovics is visszalépett a miami versenytől. A világranglistán második Novak Djokovics visszalépett a szerdán kezdődő miami tenisztornától. A 12-szeres Grand Slam-győztes szerb sztár, aki az Indian Wells-i tornán a nyolcaddöntőben búcsúzott az ausztrál Nick Kyrgiosszal szemben, Facebook-oldalán azt írta, hónapok óta könyöksérüléssel bajlódik, ami mostanra annyira súlyossá vált, hogy orvosai tanácsára a visszalépés mellett kellett döntenie. Djokovics hatszor győzött Miamiban, ott nyerte pályafutása első ezres versenyét még 2007-ben, emellett a torna háromszoros címvédőjének is mondhatja magát. Korábban a világelső brit Andy Murray – szintén könyöksérülésre hivatkozva – lépett vissza a tornától, melyen így a világranglista harmadik helyén álló svájci Stan Wawrinka lesz a legmagasabban rangsorolt játékos ● Hosszú Katinkával indult a visszaszámlálás. Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, ötszörös világ- és tizenháromszoros Európa-bajnok magyar úszónővel indították el a vizes világbajnokság visszaszámláló óráját vasárnap délelőtt, az Erzsébet téren. Az interaktív és grandiózus visszaszámláló óra a világbajnokság végéig lesz felállítva az Erzsébet téren. Azon túl, hogy az óra mutatja a világbajnokság kezdetéig hátralevő időt, interaktív játékokkal is szórakoztatja a közönséget – ehhez a #selFINA applikáció nyújt segítséget (amely már elérhető iOS-en, és hamarosan letölthető lesz az androidos készülékeken is). „Nekem nagyon jókor jött, hogy idén Budapesten lesz a világbajnokság. Rio után egy kicsit nehéz lett volna motivációt szerezni, hiszen ott elértem azt, amire mindig is vágytam, olimpiai bajnok lettem, így kipipálhattam mindent. De az, hogy itthon van a világbajnokság, az majdnem olyan érzés, mintha lenne még egy olimpia.” – mondta Hosszú. A 17. FINA világbajnokságot 2017. július 14. és 30. között rendezik. A versenyzők hat sportágban (úszás, műugrás, szinkronúszás, nyílt vízi úszás, vízilabda és óriás toronyugrás), öt helyszínen, Balatonfüreden és Budapesten (Duna Aréna, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Batthyány tér, Városliget) mérik össze tudásukat.

NSO/MTI/v

 


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.hirtv.hu