Pontról pontra – Hírszedegető

Írta:
2015. október 15. 18:45 (csütörtök) /

● Tenisz – Sanghajban keménykednek a nagyok. Novak Djokovics, Andy Murray és Rafael Nadal is bejutott a sanghaji kemény pályás tenisztorna negyeddöntőjébe. Djokovics 6:2, 6:3-ra nyert a spanyol Feliciano López ellen, akivel szemben 7:0-ra javította a mérlegét. Ez volt a szerb világelső 70. idei győztes mérkőzése. Rafa Nadal koránt sincs ilyen magasságban, ám annak is nagyon örülhet, hogy Milos Raonicot két szettben megverte, így ő is készülhet a negyeddöntőre. Djokovicshoz hasonlóan Andy Murray is olyan ellenféllel találkozott, akitől még nem kapott ki, és hibátlan mérlegét ő is megőrizte, ugyanis az elveszített első játszma után fordított John Isner ellen, akit ötödször győzött le

● Atlétika – Leégett a Testnevelési Egyetem sportcsarnoka. Hajnalban kigyulladt a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten az Alkotás úton. A tűz a szomszédos épületre is átterjedt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője fél 7-kor az M1-nek elmondta, a tüzet sikerült megfékezni, de az épület menthetetlen. Senki sem sérült meg

● Kosárlabda – Harmadszor lett WNBA-bajnok a Lynx. Öt év alatt harmadszor nyerte meg az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokságot (WNBA) a Minnesota Lynx, amely az idei finálé ötödik mérkőzésén 69:52-re győzött az Indiana Fever ellen. Az 1999-ben alapított Minnesota Lynx 2011 és 2013 után harmadszor lett bajnok. A mostani, mindent eldöntő összecsapást klubrekordot jelentő 18 933 néző látta a helyszínen, köztük volt a minneapolisi születésű zenész híresség, Prince is. A döntő legjobb játékosának a Lynx 30 éves centerét, Sylvia Fowlest választották meg

● Labdarúgás – Raţ és Tătăruşanu bekerült az UEFA álomcsapatába. Két román és egy északír játékos az UEFA álomcsapatába. A magyar válogatottal azonos csoportban szereplő válogatottak játékosai közül két román és egy északír labdarúgó került be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) álomcsapatába, amelyet az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi lezárása után hirdettek ki. Az északír válogatottat Steven Davis, a Southampton középpályása képviseli, a román együttesből pedig a Rayo Vallecano védője, Razvan Rat került be a legjobbak kezdőcsapatába. A képzeletbeli cserepadon a Fiorentina kapusa, Ciprian Tatarusanu ül. Az UEFA álomcsapata: Courtois (belga) – Darmian (olasz), A. Williams (walesi), G. Cahill (angol), Rat (román) – G. Sigurdsson (izlandi), S. Davis (északír), Alaba (osztrák) – Th. Müller (német), Lewandowski (lengyel), Bale (walesi). Cserék: Tatarusanu (román), J. Alba (spanyol), Glik (lengyel), Hamsík (szlovák), Perisic (horvát), De Bruyne (belga), Dzjuba (orosz)

● Rögbi – Szombaton a negyeddöntőket rendezik az angiai vb-n. Az Angliában zajló rögbi világbajnokságon a napokban lebonyolították a csoportszakasz utolsó fordulóit is, amelynek végén kiderült, hogy a több temesvári játékossal felálló román válogatott egy győzelem (17:15 Kanada ellen) és három vereség (11:38 Franciaország, 10:44 Írország, 22:32 Olaszország ellen) mérleggel zárta a vb-t. A negyeddöntők párharcai szombaton kezdődnek, amikor is a Dél-Afrika–Wales (17 óra), illetve Új-Zéland–Franciaország (21 óra) mérkőzésekre kerül sor. Vasárnap az Írország–Argentína (14 óra), Ausztrália–Skócia (17 óra) mérkőzésekre kerül sor.

NSO/MTI/v

Hozzászólások