JelenHaz
Péntek, 2019. december 13., 03.29

Suceaván még megvolt…

Újabb vereséget szenvedett a Temesvári VRK a rögbis Nemzeti Divízió (1-6. helyeit eldöntő) felsőházában: Kolozsváron –a rájátszás 3. fordulójának egyetlen megrendezett mérkőzésén– 29:9 arányban maradt alul a két legjobb játékosát nélkülöző, helybéli „U”-val szemben, ugyanis ez idő alatt Gál Csaba és Ciuntu a válogatottal Oroszországban játszott.

A mérkőzés csak annyiban marad meg az emlékezetünkben, hogy az előző két meccsen „gólképtelen” temesváriak – 3 belőtt büntetőjükkel elért 9 pontjuk révén – most érték el első pontjaikat, míg az „U” – 5 bevitt céljáért– jutalompontot is kapott.

Bár a táblázat felső régiója, a sok halasztott mérkőzés miatt még áttekinthetetlen, a VRK (az egyetlen olyan csapat, mely mind a 3 mérkőzésén túl van) szolidan őrzi utolsó, 6. helyezését. Március 29-én a VRK Nagybányán szerepel.

Az alsóházban, ahol nem szerepelnek válogatott játékosok, ismét teljes fordulót játszottak: Bârlad–Suceava 21:25 (hazai bónuszponttal), Iaşi–Olimpia 8:5 (jutalompont a fővárosiaknak), Griviţa–Brassó 0:5 (játék nélkül, mert a bukaresti csapat rögbiseinek igazolványaiból hiányzott az évi láttamozás). 

A dolog pikantériája, hogy az előző fordulóban a Griviţa Suceaván játszott, sőt, onnan – 7:14-es veresége után – bónuszponttal távozott.

Szinte hihetetlen, hogy ezt a hiányosságot, amely a vendéglátóknak egy (bónusz)pontjukba került, ott senki sem vette észre.

A táblázat: 1. Suceava 12, 2. Olimpia 10 (+19), 3. Iaşi 10 (+11), 4. Brassó 6, 5. Bârlad 5, 6. Griviţa 1* (1 pont levonva)

***
Nem sikerült a román válogatottnak nyernie Krasznodárban, ahol Oroszország volt az ellenfele. A CEN-kupabeli mérkőzésen, mely az utolsó (inkább elméleti) esélyt jelentette egy esetleges 2. hely megszerzésére, 12:8 arányú hazai győzelem született.

Az utolsó 5 percben Románia (bevitt céllal) még 8:6-ra vezetett, de a fináléban, 2 újabb sikeres büntetőrúgással, az oroszok javukra fordították a mérkőzést.

A volt aradiak közül Băsălău, Dimofte és az ezúttal saját posztján (jól) játszó Fercu kezdőként, Ursache pedig csereként szerepelt.

Az utolsó mérkőzésüktől függetlenül (ez szombaton, Csehország ellen lesz), Fercuék a 3. helyen fognak végezni, míg az elsőség az április 12-én sorra kerülő Oroszország–Grúzia meccsen dől majd el.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'