Ugyanolyan motiváltak és agresszívek kell legyenek

2019. április 4. 18:31 (csütörtök) /

Nem könnyű mérkőzés áll az FC UTA előtt: nem szabad egy másodpercig sem elengedjék magukat. Habár kevés mérkőzés van még hátra az idei bajnokságból, senki sem akarja jobban a győzelmet, mint a klub meg a labdarúgók.

Cristi Păcurar, a csapat másodedzője több okot is felsorolt, amelyek nehezítik számukra a szombati mérkőzést: „Elsősorban idegenben játszunk, nagy távolságot kell megtegyünk a meccs előtt és nem lesz könnyű. Sajnálattal közlöm, hogy a Balotești pályájának minősége silány: nagyon rossz a műgyep náluk, remélhetőleg nem lesznek gondjaink, és nem sérül le egyik játékosunk sem. Ami a heti felkészülést illeti, itt sem volt szerencsénk sajnos: a hét első két napja szabad volt, szerdán két edzést tartottunk, ma meg egyet – azonban vannak olyan játékosok, akik különböző egészségügyi problémák miatt hiányoztak. Remélem ez nem fog negatívan hatni a csapatra és az előző fordulóban megindult felfele ívelő útról nem fogunk letérni.”

Ionuț Neagu, a télen érkezett középpályás is felszólalt: „Egyetértek azzal, amit az edzőnk mondott. A Balotești(jelenleg a 18. helyen vannak, kieső zónában) nincs már, amit elveszítsen, számukra a győzelem egyenlő azzal, hogy elvesznek tőlünk három pontot. Ahhoz hogy nyerjünk, alkalmazkodnunk kell, hiába vagyunk mi a jobb és erősebb csapat, a pálya felülete miatt gondjaink akadhatnak. Mi a három pontért megyünk oda játszani, győzelmet győzelemmel szeretnénk összekötni.”

 

Szombaton délelőtt 11.00 órától CS Balotești–FC UTA Arad mérkőzés – az aradiak közelebb léphetnek a CS Miovenihez, feltéve, ha őket legyőzik a kolozsváriak és az UTA győztesen tér haza.

 

Hozzászólások