Urosevics is jelen lesz Törökországban
A II. ligában szereplő FC UTA labdarúgócsapatának szakvezetése ma kihirdette a holnap délelőtt a törökországi Antalyába, Kemer üdülőjébe utazó keretét.
Az utazó keretben csak két meglepetésnév van, ők Varga Norbert, aki térdproblémái miatt kihagyta a menyházai edzőtáborozást, azonban Chindrişsel együtt lengyelországi klinikán kezeltette magát, a másik a frissen érkezett Srdjan Urosevics, szintén védekező középpályás, akit eddig csupán DVD-n láttak játszani az aradi klub szakvezetői.
Nem utazik Törökországba Remo Amadio, akinek térdizület-problémáit Olaszországban kezelték, de a menyházai keretből Raţ, Gornic, Bodea, Caldarola, Martinescu és Muscă sem tart az aradiak csapatával. Előbbi három az UTA második csapatával készül majd tovább, az olasz középpályást, úgy néz ki, átpasszolják a III. ligás öthalmiakhoz, miután nem ütötte meg a kívánt szintet. Martinescunak nem jutott edzőmeccs ezért választani kellett közte és a már bizonyító Galanisz között, Nagy edző a görögöt választotta, Muscă remek adottságai ellenére maradt ki a keretből, miután a menyházai edzőtáborozáson kiderült, hogy nagyon sérülékeny alkat, ami nem túl szerencsés semelyik sportágban.
Ezek tudatában a Nagy Roland, Dan Stupar, Dan Ţapoş edzői trió a Smaranda, Cioară – Bălan, Calvin, Pascariu, Pocuca, Neagu, Siminic, Gligor, Gâlcă, Purece, Cărpinişan, Mara, Hidişan, Ignea, Bucur, Nădăban, Urosevics, Varga, Suslak, Galanisz, Miron, Capătă alkotta 23-as keretet viszi Törökországba. Az említetteken kívül Dorin Stana ügyvezető igazgató, Florin Voin csapatorvos, Bicsky István és Ioan Pantiş gyúrók még a küldöttség tagjai. Az utazó keret 31. tagja Giovanni Catanzariti klubelnök.
Az aradiak holnap délelőtt a Neuman Ferenc Városi Stadionban gyülekeznek, itt átveszik a tavaszi szezonbeli Adidas márkájú felszerelésüket. Ezt követően Temesvár érintésével Bukarestből repülőgéppel utaznak Antalyába, ahol pénteken – minden valószínűség szerint a Konstancai Farul ellen – már az első edzőmeccsükön is túlesnek. Az UTA-sok február 19-ig maradnak Törökországban, majd 25-én a magyar NB1-ben szereplő Budapest Honvéd elleni felkészülési meccsen mutatják be a tavaszi szezonbeli keretüket.















