JelenHaz
Hétfõ, 2019. március 18., 17.41

Van esély Saláék holttestének megtalálására is

Egy helyen találták meg annak a kisrepülőgépnek a nagy részét, amely a Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén két hete tűnt el a radarképekről a La Manche-csatorna felett.

Ennek alapján a kutatást végzők vezetője lát rá esélyt, hogy a futballista és a pilóta holttestére is rábukkannak.

 

A légibaleseteket vizsgáló brit hatóság (AAIB) egyik szóvivője még vasárnap megerősítette, hogy megvan a gép, de arról, hogy pontosan hol és mikor találták meg, későbbre ígért tájékoztatást.

David Mearns, a család által a kutatás folytatásával megbízott Blue Water Recoveries társaság vezetője a Twitter-oldalán annyit közölt, hogy a roncsot vasárnap kora reggel megtalálták, kevéssel azután, hogy a keresést megkezdték. Ezt követően az AAIB egyik hajója a helyszínre ment, majd szakemberek egy speciális, távirányítású eszközzel és kamerákkal alámerültek, és megerősítették, hogy a keresett kisgép ott van, mivel látták a lajstromjelét. „Legnagyobb meglepetésünkre a gép nagy része ott volt” – közölte Mearns.

A hivatalos keresést négy nappal a január 21-i eltűnést követően felfüggesztették, de magánadakozásból – melyből több futballista, köztük argentin válogatott Lionel Messi, Gonzalo Higuaín és Nicolas Otamendi is szerepet vállalt – tovább folytatták. Múlt szerdán bejelentették, hogy a francia partoknál, Surtainville strandján, illetve annak közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak. Ezután a szakemberek úgy döntöttek, hogy szonár segítségével vizsgálják át a tengerfeneket a környéken a gép maradványai után kutatva, az időjárási viszonyok miatt azonban a keresést csak a hétvégén kezdték meg. (m4sport.hu)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'