JelenHaz
Vasárnap, 2019. december 08., 07.59

Végre rajtolhat a bajnokság is

Nem sok mérkőzést láthattak eddig a nézők a rögbis Nemzeti Divízió (1-6.) helyeit eldöntő rájátszásából. Ennek oka a sok elhalasztott mérkőzés volt, melyeket a két élcsapat (Dinamo és Steaua) „harcolt ki” magának azon indokból, hogy játékosaik nagy része a válogatottban szerepelt a bajnoki fordulók napján.

Miután a válogatott szombaton befejezte tavaszi programját, már semmilyen akadály nem áll a teljes fordulók és az elmaradt meccsek zavartalan lebonyolítása előtt.

Ez utóbbiakból kettőt kedden, illetve szerdán már le is játszottak.

Előbb a rangadónak számító Dinamo–Nagybánya meccsre került sor, melyet a bajnokcsapat 39:26 arányban megnyert, a bónuszponttal együtt.

A találkozó 29:6-os félidő után érdekesen alakult, mert ezt követően Apjók Jenő csapata 20 pontot ért el sorozatban. A Dinamo mégsem engedte kiénekelni a sajtot a szájából, ezért a végére még rátett egy (10 pontot érő) lapáttal.

Szerdán a Steaua is begyűjtötte jutalompontos, várt győzelmét a kolozsváriak ellen: 43:7 (24:0) lett a vége.

3 forduló után a táblázat így fest: 1. Steaua 10 (2 jutalomponttal, +88 a pontkülönbsége), 2. Dinamo 10 (2, +25), 3. Farul 9 (1), 4. Kolozsvár 5 (1),

5. N-bánya 1 (1), 6. Temesvári VRK 0 ponttal, de a Steaua, Dinamo, Farul és a Nagybánya 1 meccsel kevesebbet játszott.

Szombaton az előrehozott 5. fordulót játsszák le, amikor a Dinamo–Steaua örökrangadóra is sor kerül. Ezt a tévé is egyenesben közvetíti 15 órától.

A temesváriak kínos percekre számíthatnak Nagybányán, mert a hazaiak  most rajtuk akarják a port elverni eddigi gyenge rajtjuk (2 vereség) ürügyén.

A forduló 3. mérkőzése a Farul–Kolozsvár meccs lesz.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'