Hétfõ, 2018. július 16., 15.39

Villanyszerelőből lett dartsvilágbajnok

Valószínűtlen, hollywoodi történet Rob Crossé. Úgy nyerte meg a dartsvilágbajnokságot Londonban, hogy bő egy éve még csak az álmaiban szerepelt ez. Ráadásul az életét inkább a szakmájában dolgozva, villanyszerelőként képzelte el. Aztán minden megváltozott, és példátlan gyorsasággal feljutott a csúcsra.

Portré az új világbajnokról.

Ha valaki azt mondja körülbelül egy hónapja, hogy egy tar fejű fiatalember nyeri meg a dartsvilágbajnokságot Londonban, rengetegen bólogattak volna, hogy „Így van, Michael van Gerwent aligha győzi le bárki is, mostanában annyira jó formában dobálgat”. De a sors úgy határozott, hogy csak félig legyen igazuk. A szintén kopasz, 27 éves angol Rob Cross ugyanis a végletekig kiélezett elődöntőben felülmúlta van Gerwent, majd a fináléban a búcsúzó legendával, Phil Taylorral is végzett. Mondhatni jutalomjátékkal, ugyanis a Sid Waddell-trófeáról döntő mérkőzéséig többször is hajszálon múlt a sorsa. A második fordulóban a szintén angol Michael Smithnek két meccsnyila is volt ellene, de kihagyta. A negyeddöntőben a belga Dimitri Van den Bergh is alaposan megszorongatta, és Cross csak a végén, döntő szettben tudta kiharcolni a továbbjutást. Az elődöntőben a korábbi címvédő, a világelső holland Van Gerwen hatszor is kidobhatta volna a vb-ről.

Vázlat arról, hogy milyen rövid idő alatt honnan hova jutott el: 2016 decemberében még villanyszerelőként dolgozik, 2017 januárjában profivá válik, februárban megnyeri az első pénzdíját (250 fontot), márciusban megszerzi az első tornagyőzelmét (a Players Championship 3. állomásán), júliusban bemutatkozik a World Matchplayen (a 2. fordulóban kap ki Adrian Lewistól), majd 2018. január 1-jén megnyeri a világbajnoki címet. (nso)


Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Jelen
Puskel Péter
Communitas
'