Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2020. január 26., 05.10

A kutyafáját!

Írta: Ujj János
2008. szeptember 12., 15.28 Péntek

Remélem nem számít reklámnak, ha leírom, hogy egyik kedvenc tévécsatornám az Animal planet. Mert szeretem az állatokat. És abban nincs lövöldözés, erőszak, robbantás. Különösen a késő esti órákban vetített Állatrendőrség sorozatot követem nagy figyelemmel. Tetszik, ahogyan néhány amerikai nagyvárosban az állatok védelmét biztosítják. Köztudott, hogy a világ államainak jó részében a polgárokat nem védik olyan törvények, mint az amerikai kontinensen a háziállatokat, s az is, hogy a harmadik világ sok országában a gyerekeknek nem jut annyi kalória egy napra, amennyit az állatok kapnak mondjuk Houstonban, Miami-ben , New Yorkban.

Csak egyetlen eseménye zavar a műsornak. Amikor a nonprofit szervezetként működő állatvédő egyesület szakembere, az ún. etológus értékeli a begyűjtött állatokat, elemzi azok viselkedését, s egyszemélyes mindenhatóként határoz, hogy örökbefogadásra ajánlja-e, avagy elaltatásra. Ennek a több lépcsőből álló felmérésnek (van benne váratlan esernyőnyitogatás, találkozás színlelése sápítozó öregasszonnyal, érdeklődő kisbabával, másik ebbel) van egy momentuma, amely embertelennek tűnik. A kutya elé tett (valószínűleg ínycsiklandozó) ételt az etológus egy műanyagkézzel megpróbálja elhúzni a táplálkozó állat elől. Az az eb, amelyik ilyenkor védeni kezdi az ételét, halálra van ítélve!  

A kutyafáját! Nézem a felvételt, nézem a hölgyet, amint szenvtelen arccal hozza meg a döntését. Mert szerinte nem lehet a civilizált emberek közé engedni azt a jószágot, amely agresszíven védi a számára kitett ételt. Fogadni mernék, hogy a hölgy életében még nem érezte hosszabb ideig, mi az éhség, nem korgott a gyomra úgy, hogy tudta: nincs a zsebében egyetlen fitying sem, nincs kitől kérnie egy dollárt, s a hűtőszekrénye is üres. Így el sem tudja elképzelni, mit jelent egy élőlénynek hosszú éhezés után ételhez jutni. Amelyet aztán (alig néhány nap elteltével) el akarnak venni a szája elől.

És abban is biztos vagyok, hogy nem olvasta Jack Londonnak azt a novelláját, amely a megbetegedett alaszkai aranyásó (vagy prémvadász? – már nem emlékszem) küzdelmét írja le a túlélésért. Hosszú hetek keserves vánszorgása után, miután megküzd egy beteg farkassal is az utolsó falat ételért, végre a tengerparton egy halászhajó legénysége észreveszi és a fedélzetre veszi. Hetekig tart, amíg leszokik arról, hogy az étkezésekkor zsebeit, ingét tele ne rakja kenyérrel. Nem eszi meg, de az elszenvedett éhség arra készteti, hogy állandóan „spájzoljon”, s a zsákmányt féltve őrizze kajütjében.

Szeretném látni az illető hölgyet, miként viselkedne egy hétig tartó éhezés után. Csak azt követően engedném, hogy döntsön az állatok sorsáról!

És a fentiek analógiájára: odatenném mindazokat, akik mifelénk megállapítják a téesznyugdíjasok járandóságát, a szociális segélyek és a minimálbér nagyságát, hogy egy (téli) hónapban csak abból éljenek meg. Azt követően határozzák meg az összeget!

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu