A pozsonyi csata ürügyén

Barátok, ismerősök többször is felhívták a figyelmet arra, hogy egyik este, még karácsony előtt, a Duna Televízió egészében levetíti A pozsonyi csata című magyar animációs filmet. Tették azért, nehogy elszalasszam. Sokan a médiából már korábban értesültek a film tartalmáról, azokról a változásokról, amelyek a magyar történelemszemléletben a magyar őstörténetről, a honfoglalásról, helyesebben az őshaza visszafoglalásáról megfogalmazódtak.

Nem szándékom ismertetni a filmet, bár érdekfeszítő, nagyon jól dokumentált volt! Aki látta azt, annak unalmas lenne végigolvasni, aki nem, az úgysem tudná maga elé képzelni ebben a néhány sorba foglalt összegezés alapján. Maradjunk abban, hogy egy olyan alkotás, amely a honfoglaló (hazatérő) magyarságot nem szervezetlen ázsiai hordaként, hanem egy jól összekovácsolódott, szilárd gazdasággal rendelkező, komoly haderővel bíró, államalapításra képes népként ábrázolja. Csak büszkeséggel hozzáteszem, hogy az Árpád fejedelem vezette, 907-ben lezajlott csata hadvezetési modellként szerepel az Amerikai Egyesült Államok katonai akadémiája tantervében!

Ürügyet írtam a címben, mert a film kapcsán fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy ilyen és ehhez hasonló történelmi filmeket kellene beiktatni a tanintézetek magyar történelem oktatásának tantervébe. Mindenekelőtt ezt kellene részletenként levetíteni és megtárgyalni (elsőként a honfoglalás előtti időszakot), ebből lehetne kiragadni témaköröket, s azokat részletesebben is kifejteni a diákságnak. A korabeli gazdálkodásról, a lakáskultúráról, viseletről, harcmodorról.

Nem tudom, mennyi volt a film költségvetése, de bármilyen nagyságú is, megérdemelné, hogy ilyen szellemben film készüljön az Árpád-ház legjelentősebb uralkodóiról (Szent László, Könyves Kálmán, IV. Béla), majd Nagy Lajosról, Corvin Mátyásról, a magyar reneszánszról, a törtök elleni küzdelmekről, a Rákóczi szabadságharcról vagy az 1848-es, 1956-es forradalmakról. Minden történelmi eseményről, amely büszkeséggel tölthetné el a magyar iskoláskorú ifjúságot. Így, melldöngető frázisok, más népek elleni uszítás, gyűlöletkeltés nélkül lehetne beléjük oltani az önbecsülést, a nemzeti büszkeséget, viharos történelmünk alaposabb megismerését.

Fel sem tételezem, hogy mindezt egy-két év alatt meg lehetne valósítani. Sem az anyagi, sem pedig a szellemi lehetőségek (forgatókönyv, tapasztalt kivitelező hiánya) nem teszik lehetővé. De A pozsonyi csata kiindulópont lehetne, amelyre fel kellene építeni az új magyar történelemszemléletet. Amelyet mindeddig a Magyar Tudományos Akadémia sem vállalt fel, történészei mindmáig görcsösen ragaszkodnak a túlhaladott, elfogadhatatlan finn-ugor eredetelmélethez. Valahonnan el kell(ene) indulni!