A Szervezet

Mostanában sokat hallunk a NATO-ról, hiszen a védelmi szövetség idén ünnepelte 70. születésnapját. A múltkori londoni találkozóról rengeteg kommentár, ellenvélemény és bírálat hangzott el, egyesek „illendően” dicsérnek, mások őszintén nyilatkoznak, és bizony csóválják a fejüket. A Nyugati Jelenben NATO-kihívások címmel Chirmiciu András írt egy nagyon jól összefoglalót a csúcsról. Mindenben osztom véleményét, de megkísérlek egy rövid kiegészítést.

A hivatalos magyar–NATO kapcsolatok még 1990 nyarán kezdődtek, évekig vita folyt, 1997 őszén népszavazás döntött a belépésről. A részvétel 50% alatt maradt, az ország felét nem érdekelte a téma. A négymillió szavazó 85%-a mondott igent a belépésre, és 1999 márciusában tagok lettünk. A népszavazás előtt csak két párt ellenezte a belépést, a szélsőbal Munkáspártja, és a szélsőjobb „MIÉP”. Érdekes! Ez utóbbi azzal érvelt, hogy a sokat emlegetett, dicsőséges ’56-os Magyar Forradalom egyik alapkövetelése a semlegesség volt.

1996. április 22-én jelent meg egy cikkem az akkori Új Magyarország napilapban „Tiszta vizet aNATO-pohárba” címmel: Két rövid idézet az írásból: „A NATO elsősorban pénzügy! A kapitalista világ pénzforgalmának igenis szüksége van minden olyan „szervezetre”, melynek kiadásai milliárdokra rúgnak. Csak egy statisztikai adat, 1989-ben(már a hidegháború után) a NATO kiadásai 451,2 milliárd dollárt tettek ki.” És a cikk végén: „Magyarország 1956-ban, vérrel felírva, függetlenséget és semlegességet követelt. Ezt néha nem szabd elfelejteni.” Véleményem azóta sem változott, sőt! De nézzünk meg néhány NATO-célkitűzést (benne vannak az alapszerződésben):

l. A polgárok védelme – pl. hogy szabadon mozoghatunk egy biztonságos és gazdaságilag stabil környezetben. Ez igazán jól megy, hiszen betontorlaszokkal és sok ezer rendőrrel védik a nyilvános összejöveteleket, ritkán robban egy-egy bomba. 

2. Partneri kapcsolatok kialakítása. A gyakorlati együttműködésnek és nemzetközi kezdeményezéseknek köszönhetően a részt vevő országok együttesen lépnek fel az új biztonsági kihívások ellen. Ez pl. az egész Unió területén példaadóan jól működik: beengedünk menekülteket, nem engedünk be; elosztjuk őket igazságosan; nem, megvédjük inkább a határt. Kell új munkaerő, nem kell csak a hazai melós. (Migráns-kérdés.)

3. Az új fenyegetések elleni küzdelem. Például nemzetközi megoldásokkal veszik fel a harcot a terrorizmus, a bukott államok és egyéb olyan fenyegetések ellen, mint a tömegpusztító fegyverek. Nos, a valóság, hogy nincs nemzetközi megoldás a terrorizmus ellen, és tömegpusztító fegyvere már mindenkinek lehet. 4. A béke és stabilitás megteremtése. Ezért van, hogy együttműködve más nemzetközi szervezetekkel, a NATO aktív szerepet vállal válságkezelő műveletekben. A valóság itt is az, hogy az utóbbi 70 év alatt, a világon, de sajnos itt Európában és a tengeren túl is, egyik válságból a másikba eveztünk át, legyen az gazdasági, pénzügyi, vagy társadalmi, de a NATO egyiket sem oldotta meg. (Nem is akarta.)

Kiemeltem néhány példát a Szervezet céljaiból és az eredményekből, most jöjjön néhány kulcskérdés. Az egyik legerősebb katonai hatalom a NATO-ban, Törökország, de ha valaki azt állítja, hogy ők megfelelnek a szervezet feltételeinek, az vagy hazudik, mert muszáj, vagy ostoba. Nem ártana, ha a NATO vezetői, Törökországgal kapcsolatban elolvasnák Oriana Fallaci utolsó könyvét (Az utolsó interjú – Az Apokalipszis). A NATO 1949-ben a Szovjetunió elleni védekezésként alakult. A szovjetek már nem léteznek, a Varsói Szerződés, mint védelmi és katonai szervezet 1991-ben felbomlott, nincs tehát ellenfél. A mai Oroszország nem valószínű, hogy katonai támadást indítana a Nyugat ellen, egyéb gondjai is vannak, a NATO ilyen irányú „félelme” indokolatlan. Igaz, a NATO 70 éves története alatt Nyugat-Európát nem érték külső támadások, a Világ másik részén viszont állandóan háborúztak. Minket, közép- és délkelet-európai népeket eladtak a szovjet hatalomnak, és végignézték a berlini fal felemelését, a kelet-német, lengyel, cseh lázadásokat, és a magyar forradalmárok hősies harcát. Valójában a NATO az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, mi köze Kelet-Európához, de akkor mi közünk van nekünk ma hozzájuk?

Nem vitatom a múltat, nincs értelme, maradjunk jelenünk akut kérdéseinél: Európa népeinek az élete, csak a háborús időkben volt ennyire bizonytalan, mint ma. A terrorizmust nem hogy legyőztük volna, pl. NATO-segítséggel, de napról-napra növekszik a veszély, szinte minden oldalról. Már csak barikádok védelmében lehet utcára vonulni, de templomaink is veszélyben vannak. Idegen kultúrájú tömegek érkeznek szisztematikusan, szervezetten, és elfoglalják kontinensünket, és mindezt a NATO nyugodtan nézi. A NATO-szövetségeseknek a GDP 2%-a helyett már legalább 4%-ra kellene emelniük a védelmi kiadásokat. Ez azért is megdöbbentő, mert a világ fejlesztési támogatásra, 2017-ben 130 milliárdot adott, ami a GDP-nek csak 0,2%-a, de ugyanebben az évben, a világ katonai kiadásai elérték az 1739 milliárdot, ami a GDP 2,2%-a.

És végül – pedig ezzel kellett volna kezdeni –, ma az egész világon üldözik a keresztényeket, naponta gyilkolnak meg embereket keresztény hitük miatt. A NATO keresztény országok szervezete, de meg sem mozdulunk. Mi lenne, ha az őskeresztény nemzetek, spanyolok, olaszok, franciák, lengyelek megkérdeznék a nagy tanácskozások alkalmával, hogy uraim, meddig nézzük Krisztus népének szervezett kiirtását?

Hollai  Hehs Ottó, Németország