Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2022. május 19., 16.06

„Amerikából érkeztem… csomagot hoztam”

2008. június 09., 18.00 Hétfõ

Az ál-gázszerelők főként idős embereket megkörnyékező mesterkedéseiről, csalásairól már többször szó esett lapunkban.


A Nyugati Jelen az ilyen esetek bemutatásával arra igyekezett, igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a magukat „hivatalos közegnek” nevező, de megfelelő igazolvánnyal nem rendelkező idegen embereknek ne nyissanak kaput, ajtót, ne engedjék be a lakásba, még az udvarba sem, pénzt meg pláne ne adjanak nekik bármilyen csekély összeget, bármilyen címen is kérnének tőlük. Utólag ugyanis kiderülhet, hogy a kért összeg ötszörösével, tízszeresével vagy még annál is többel lettek szegényebbek, mert a gázvezeték ellenőrzése alatt, miközben ők a kért iratok előkeresésével foglalatoskodtak, ügyesen meglopták őket.

Nagy tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ennyiben kimerülne a hiszékenység vámszedőinek találékonysága. Hihetetlenül változatos módszereik felsorolása is jó időbe telne, s akkor még hol van rámenőségük, vakmerőségük és nem utolsó sorban pszichológust megszégyenítő kitűnő ember- és helyzetismeretük ecsetelése. A célcsoportot természetesen a lehetőleg egyedül élő, magányos, idős emberek alkotják.

Egyik régi-új módszerük úgy kezdődik, hogy „Amerikából vagy Németországból érkeztem, csomagot hoztam, ennek és ennek, ettől és ettől…” Ugye nem ismeretlen szöveg?

Minap régi kedves ismerősöm magából kikelve, kipirulva kopogtatott be hozzám.

– Azt hiszem, valami hatalmas ostobaságot csináltam! – felkiáltással huppant a székre az idős hölgy s azonnal belevágott a történetbe. Amelyből néhány rövid mondat után kiderült, hogy valóban ostobaságot művelt. Utólag ő sem talált semmiféle magyarázatot hiszékeny, naiv viselkedésére. Kivéve azt, hogy az egyenesen a kapujához közeledő, őt nevén szólító testes fiatalember igen tájékozottnak bizonyult a megye egyik városkájából külföldre távozott meny és annak rokonságát illetően.

– Azt mondta, hogy csomagot hozott a menyemnek Amerikából, és azt nekem kell majd átadnom, mert neki nincs útja abba az országba. Beszélt, beszélt és én meglepetten hallgattam, mi minden tud a rokonságról, a nevüket is ismerte… Szóval, roppant szavahihetőnek tűnt. Még akkor sem kaptam észbe, amikor pénzt kért, mert a csomag, aminek átadását másnap, vasárnap délelőttre ígérte, 1200 lejébe került… Nem volt otthon csak 900 lejem. Azzal is megelégedett, a többi maradjon az ő kiadása, ajánlotta fel nagylelkűen. Készségesen felírta a nevét és címét erre a papírlapra, s azzal, hogy másnap reggel az említett városka katolikus plébánosa elhozza őt és a csomagot autóval, köszönt és távozott. Nem járhatott még túl messze, s én, mint akibe villám csapott, végre észhez tértem. Tudtam, hogy becsapott. Most már nincs mit csinálni, ugye? – nézett rám könnyes szemmel.

Egyetlen használható tanáccsal tudtam szolgálni: azonnal menjen a közeli kerületi rendőrőrsre és tegyen feljelentést, adjon személyleírást, vigye el a minden bizonnyal álnevet, hamis címet tartalmazó cetlit is. Ez meg is történt.

Nem vigasztalásnak szántam, de elmondtam kedves ismerősömnek, hogy néhány hónappal ezelőtt hasonló csomagos, ismerős nevekkel, eseményekkel teletűzdelt történettel csalt ki valaki kétszáz eurót és 400 lejt egy ugyancsak egyedül élő idős férfitól.

Hogyan sikerül egy idegen embernek néhány perc alatt beférkőznie egy idős asszony vagy férfi bizalmába, honnan szerzi a szavahihetőségét alátámasztó bizalmas adatokat, számomra megfejthetetlen titok.

Egy bizonyos! Mindkét eset arra figyelmeztet, hogy idegen embert ne engedjünk a házunkba, udvarunkba, lehetőleg ne álljunk szóba vele, ne dőljünk be semmiféle csomagos történetnek, rokoni kapcsolatok felidézésének. Sőt, ha módunk adódik, szóljunk át valamelyik szomszédnak, vagy értesítsük azonnal a rendőrséget.

Csak így kímélhetjük meg magunkat a hasonló megrázkódtatásoktól.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu