Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2020. szeptember 28., 09.29

Amiben egy színvonalon voltam „Velük”

2020. február 11., 18.42 Kedd

Van ennek az írásnak mondanivalója, de mélyről indulok, lehet, botladozom is egy kicsit, de lesz „végkifejlet”, majdnem csattanó.

Ez az ügy – téma – örök, mindig napirenden van. Engem egy karácsonyra kapott könyv okán piszkált fel, pedig azt hittem már nem is takar parazsat a lerakódott hamu:

Csiffrári Gabriella A tábornok kertje – Híres magyarok szenvedélyei – Corvina, 2019.

A könyvhöz nem nagyon nyúlok, mert minden szempontból erősen „védett”. Joggal, mert dokumentum jellege van. Források, fotók (még ha ismertek is) eredete pontosan megjelölve. A 344 oldalból inkább csak a 73-tól 118-ig terjedők érdekelnének (ez alkalommal) – A NAGY JÁTÉKOSOK – Híres kártyások – Az ördög bibliája – fejezet.

A Híres kártyásokat megelőző fejezet, Sakkozók – Ostábla is ide illik, de ez némileg még a tarokknál is magasabb színt.

Polcnyi könyvem foglalkozik a hajdani magyar társasági élettel, a budapesti kávéházakkal, a FÉSZEK klubbal.

Ezeknek többnyire könnyed, vidám a hangja, szórakoztatni akarnak. Nem is mindig hitelesek, ugyanazt a sztorit váltakozva más-más jeles személyiségekhez, politikusokhoz, írókhoz, színészekhez kapcsolják. Kalmár Tibor idevágó könyvei kedvenc olvasmányaim.

A nagy nevettetők, A humor háza, Legendás komédiások, Séták a pesti éjszakában az ismertebb Kalmár Tibor-könyvek.

                                                 

*

Mikszáth Kálmán Az én kortársaim (Athenaeum Rt. nyomása, 1904) műfajilag nehezen meghatározható, ma is érdekesnek mondható olvasmány. Ezt az album formájú könyvet a Kossuth Kiadó 2004-ben újra megjelentette.

Az illusztrációk közül kiemelkedik Ferraris Artúr Történelmi tarokkparti festménye és Révész Imre akvarellje, Bankett a „Rózsabokorban”.

Kellér Andor Bal négyes páholy című regényes korrajza Budapest színházi világát és annak társadalmi hátterét mutatja be az I. világháborút megelőző évektől, a harmincas évek derekáig.

Irodalmi kávéházak Pesten és Budán (Szentes Éva – Hargittay Emil, Universitas, 1998), Törzskávéházamból-zenés kávéházba, séta a budapesti körutakon (Saly Noémi, Osiris Kiadó, 2005) hű tükörképét adja annak az életnek, amely szinte kötelező volt az írók, újságírók, művészek, színészek és a politikusok számára is.

Távolról sem marasztalom el azokat, akik nem ismerik a magyar irodalom idevágó könyveit. Van értékesebb, érdekesebb része is könyvtárainknak. Az olvasáson kívül magam is csak két alkalommal ízlelgettem a kávéházi életet: 1958 novemberében a NEW YORK-ba merészkedtem be, majd évtizedek múlva a frissen megnyílt CENTRÁLBA.

Ami pedig a kártyásokról alkotott véleményemet illeti, tudom, a játékszenvedély súlyosabb átok, mint az alkoholizmus, vagy a drogok. Nehezebben gyógyítható. Amikor megtanultam alsózni, és mások is meggyőződhettek, tudok gyorsan 82-ig számolni, egy kicsit többnek éreztem magamat. A kártyakompániában!

 

                                                      *

Ha a felsorolt művekben találunk is túlzásokat, való igaz, hogy a bohém élet hangulatában, baráti társaságokban egyetlen éjszaka vagyonok cseréltek gazdát. Komikumban, tragédiában végződő kártyapartit egyaránt feljegyzett a krónika. A kártyakódex előírásai kíméletlenek voltak.

Csiffráry Gabriella könyvében talán nem is a kártyásokról szóló oldalak a legérdekesebbek.

A már befutott, megállapodott, anyagilag megerősödött hírességek zenekedvelő-, rajzoló- festő-, fafaragó-, kertészkedő- utazó-, kiránduló-, sport-, hegymászó-, vagy egyszerűen gyalogló- szenvedélyének, függőségének leírása a nagyobb értek. Ez már része az általános műveltségnek.

Az érdeklődésem – ez alkalommal – mégis a kártyások felé fordul.

Nem Rákóczi Ferenc, Liszt Ferenc, Tisza Kálmán, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór nyugalmát bolygatom meg; a kicsit közelebb hozható Krúdy Gyulát, Molnár Ferencet, Nagy Lajost, Rejtő Jenőt és József Attilát említem.

Rejtő Jenő a regényeiért kapott friss honoráriummal a kártyaklubba sietett, s anélkül, hogy egy skatulya gyufát vásárolt volna belőle, egy éjszaka az egészet, akár 50 000 pengőt is eljátszott. József Attila kisebb összegeket veszíthetett csak, de azok nagyon fájdalmasak voltak.

Ottlik Gézát (Iskola a város szélén szerzője) úgy emlegették, mint a magyar bridzs világhírű csillagát.

 

*

Hát én azt mertem állítani, hogy ezekkel az irodalmi, művészeti és történelmi nagyságokkal, mi aradiak – Bognár Gergely, Gnandt János, Kádár Mátyás, Kovács Mihály, Kovách Géza, az írás szerzője, Wolz Jakab legalább egy színvonalon alsóztunk. Bizonyítani nem tudom, mert soha sem játszhattunk velük, de a mi hetes kompániánkból, bármikor összeállíthattunk egy négyes válogatottat, amely minden szempontból eséllyel vette volna fel a versenyt „Velük”.

Veszekedtünk, csapkodtunk, felugráltunk, talán még csaltunk is, de egy valami az „aradiaknál” nem fordulhatott elő, nem csináltunk kártyaadósságot, és soha senki nem veszíthetett annyit, hogy apró bosszúságon kívül más baj érje.

Banikban játszottunk, ez is magasra emelte az adrenalin szintet.

Még hogy elnyerjük a barát vagyonát, fizetését?

Ezt a mi kártyakódexünk szigorúan tiltotta.

Nem párbajoztunk, még csak nem is verekedtünk.

Nem cáfolhat meg senki, mert a „hetekből” egyedül maradtam, s ha kérdeznek, Kovács Miska bácsit idézem:

„Csak azért nyersz – ez Gazsinak is szólt –, mert nem tudsz játszani.”

 

Réhon József

 

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu