Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. január 25., 21.28
Diurnus naplójegyzete

Húsz perc a Gépben

Írta: · Bodor Pál
2009. október 16., 18.36 Péntek

Amikor a lány belépett volna az MR („Mágnes-Rezonancia”) vizsgáló szép, fehér ajtaján, az asszisztens figyelmeztette: arany vagy ezüst fülbevalóit, nyakláncát, karperecét, gyűrűit adja le. Fémkeretes szép szemüvegét is. A lány a folyósón reá várakozó fiú tenyerébe borította valamennyit, és elsápadt. Mintha vesztőhelyre menne. Mintha nőiességét vetette volna le, s most csak a mája, az agya, a tüdeje, az a barna szemölcs, meg a csontjai menetelnének a Gépbe. Homályosan látott, persze, mert nincs rajta a szemüveg. Jelképes értelmet tulajdonított a ködös, szinte töredezett látásnak és az ékszerek „eltűnésének”. Sose gondolta volna, hogy a smukkok valaminő tartást, maga-bízást kölcsönöznek neki, eszébe se jutott, hogy megfosztva ezektől, bizonytalanabb, kiszolgáltatottabb. Filmben látta, amint embereket a folyó partján levetkőztetnek, cipőjüket és szemüvegüket leveszik, mielőtt belőnék őket a lassú vízbe. Csak most értette meg, miért nem lázadtak fel, nem ordítottak, s nem rohantak rá csupasz kézzel a kivégzőkre, akkor is, ha semmi értelme sem lett volna.

Pedig nem is először feküdt ilyen gépben. A masina ketyegett és nyöszörgött, bömbölt és dobolt, – „ez a vízimadarak darálója, most alkatrésze vagyok, vagy engem is fölemészt?” –, fegyelmezetten tartotta a kezében a kis gumipumpát, a kis kajla, körültekintő asszisztens „indítás” előtt arra kérte, ne a pingpong labda méretű kis gömböt tartsa a kezében, – „a gépben némelyek akaratlan mozdulatokat is tesznek, mi meg vészjelzésnek értelmezzük és félbeszakítjuk a műveletet; tessék tehát a labda alatt, a gumicsőnél fogni” – a gép zakatolt hatalmasan, mint egy óriás hidraulikus üllő, kovács-kalapács – megkísérelte magát annak a mágnes hullámnak a helyébe képzelni, amely most végigkukucskálja belül a szerveit, nyilván szakavatott hullám, kiismeri magát, rögtön észreveszi, hogy nő vagyok (vajon a mágnes hullámok is nőneműek meg hímneműek?) – micsoda hülyeségeken jár az eszem, talán ennek a gépnek is tetszeni szeretnék, rámosolyognék, belülről, a csontváz-fejemmel, a halálfejemmel) – az időérzékét igyekezett életben tartani, ez eddig körülbelül három-négy perc volt, most leáll a zaj, mintha megszusszanna, hű, most milyen ordítva, vas-hangon kezdi újra!)



Megkísérelte fölidézni a kint várakozó fiú arcát, most döbbent rá, hogy nem fontos neki a srác; összefutottak, együtt maradtak egy kicsit – ez a véletlen műve. Mintha a gép nem a húsát és belső szerveit kutatta volna át, hanem az érzelmeit, meg a fiú arcát és summáját.

Amikor újra kint állt a folyósón, visszatette az ékszereit a nyakára, csuklójára, fülére, kezet nyújtott a kedves srácnak: „Ne haragudj, most egy ideig ne találkozzunk. Ha látni akarlak, felhívlak. Szia.” És azzal sarkon fordult, és elindult befelé a kórházba, hogy ne egy irányba menjen Petivel. Aki döbbenten nézett utána, a szeme könnyes lett: azt hitte, a Gépben megállapítást nyert a szörnyű gyanú, s a lány itt marad.
Szóljon hozzá
CAPTCHA Image

Hozzászólt: Szinusz / Szombat, 2009. október 17., 16.12 Válaszoljál rá!

Fájdalmas történet,kedves Bodor Pál, vajon ott ahol él a nemzet szivében megértik az e fajta írásokat vagy ott is el van feledve az ami emberi,az ami igazi érték, a nemzet,az ami még szép.A piaristák aminek része volt még így tudták,ma vajon mi az érték,a pénz? a rang?,lehet hogy semmi.Gratulálok az írásaihoz,még van valami ami érték,ami a piarista szellem,ami nem balkáni..ami nem agymosott anyaországi akik minket románoknak neveznek.

Hozzászólt: Trixi / Péntek, 2009. október 16., 21.49 Válaszoljál rá!

Megható

Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu