Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Szombat, 2020. január 25., 22.52
DIURNUS NAPLÓJEGYZETE

Kacagni – vegyi segítség nélkül

Írta: · Bodor Pál
2009. november 02., 22.00 Hétfõ

Azt kérdezte a kis Bence, hogy van-e olyan orvosság, amitől valaki jókedvű lesz? Hát olyan, amitől sír? Megdöbbentem. És megjátszottam, hogy ez vicces kérdés, persze, hogy van, kicsit megcsiklandoztam, kuncogott és vihogott. 

„Na - mondtam – azt is tudod, mit kell tennem, hogy sírva fakadj?” Fogalma sem volt róla. Tehát még sose térdepeltették kukoricára, nem ismeri a nádpálcát – a fő fenyítés, amelyet ismer, néhány szó:„ha nem leszel jó gyerek, a húgod bánja…” Mert, hogy nagyon szereti pöttömnyi húgocskáját.

Nekem azonban szeget ütött… Ha egy kicsi fiú azon töpreng, hogy van-e orvosság, amitől sír, s olyan, amitől nevet – akkor mélyebben meg kell értenem a mesterséges vidámság és a művi, kemikáliás szomorkodás szerepét az életünkben. Egész biztos, hogy van már monográfia a vidámító növényi kivonatokról, és most nem a pálinkáról és a borról beszélek, holott végső fokon azok is növényi szerek. Még hozzá egyik-másik csodálatos, illatos, sok ízű, szép fényű, csábítóan kellemes. És én mégis a kábítószerekre gondolok, azok inkább idézik föl a vegyi képzetet, a műviséget, akkor is, ha galóca- vagy kender-származékok. És nem kell messze tőlük kutakodnom a könnyeinket fakasztó szerek után.

Már-már ott tartok, hogy addig volt jó, amíg sírva vigadtunk cigányzenére, furulyaszóra, s táncban, játékban, vetélkedve vidámodtunk. Vagyis amíg az élet természetes fejleményei kacagtattak meg ríkattak. Aztán meggondolom magam.

A fájdalom, a gyász, a búcsú szomorúsága ugyan nyilván mélyebb, emberibb volt minden vegyi búslakodásnál. És jó volt valaki szellemességén nevetni, örömmel. De talán kevesebb ember hal meg fölháborító fiatalon, tán nem pusztít annyira a tüdővész – nagyapám harminckét évesen adta fel, amikor fia, az én apám tizenkét éves volt: ma talán megmentenék, és élne még ötven évet… No de biztos, hogy jobb lenne neki? Édesapám hat évvel apja halála után önként jelentkezett a frontra, az első világháborúba. Apját, aki akkor még csak negyvenéves lett volna, kivitték volna a harctérre. Jobb lett volna?

Egyáltalán: ha nem a szeretteinkre gondolunk, jobb a hosszú élet a rövidnél?

Milyen szamárságokon képes komolyan eltűnődni az ember. Miközben titkon azt reméli, hogy Fejtő Ferenc, Faludy György, Anavi Ádám és a többiek életkoráig eszébe se jut a temető. S ha igen, hát arra gondol, hogy azt se bánná, ha orvossággal kapná a hosszabb életet.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu