Olvasom a lap egyik minapi számában Jámbor Gyula barátom jegyzetét a párizsi klímacsúcsról. Minden szavával egyetértek! Ez az összejövetel is, mint minden eddigi ilyen témájú olyan pilátusi kézmosásnak tűnik. Porhintés a világ szemébe, hadd lássák a jámbor polgárok, hogy bolygónk vezető politikusai foglalkoznak a sárgolyónk jövőjével, aggódnak azért. Közben…
Mondjuk, hogy amikor a velenceiek letarolták a Balkán-félsziget Adria-tenger felöli partvidéke erdeit a saját (gyönyörű) városuk felépítésére, még nem számoltak a következményekkel. A dalmáciai erdők erodált talaja manapság ott fekszik a tengerben, a műhold-felvételeken tisztán kivehető a tengerfenéken. A tisztára mosott fehér karsztsziklák meg kopáran virítanak. Mint ahogy akkor sem számoltak a természetkárosító következményekkel, amikor a hajóépítéshez kivágták a libanoni cédrusokat. Szóval ezeket az emberi tudatlanságból fakadó természetpusztító cselekedeteket a bocsátható bűnök kategóriájába sorolhatjuk.
De mostanság minden fa kivágásának, minden élővíz szennyezésének pontosan tudjuk az ökológiai következményeit. Az egyenlítői esőerdőktől a tajgáig. És ezek a jelenkorban, mindenki szeme láttára pusztulnak. Akárcsak az élővizek. A hatalmas kiterjedésű afrikai Csád, illetve a kazahsztáni Aral-tó két emberöltő alatt szinte eltűnt a térképről. Egy ott, az egykori tó fenekén kialakult homoksivatag közelében nemrég született kisgyermek dajkamesének hiszi nagyapja történetét a több tíz méter mély vízről, amelyen hajók úsztak, s a kifogott halakat a kikötőkben konzervgyárak dolgozták fel! Utódjaink ugyanúgy rácsodálkoznak majd a 20. századi térképekre, mint mi a szaharai barlangokban talált sziklarajzokra a tengeri állatokról és az úszó emberekről.
A most (elvben) elfogadott projektről már vagy másfél évtizeddel ezelőtt hallottunk. A terv szerint több ezer kilométer hosszú erdős, szavannás sávval (milyen széles kenne?) akadályoznák meg a további elsivatagosodást Afrikában. Eltelt vagy tizenöt év, de az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig még egyetlen fa, nemhogy erdő ültetéséről sem érkezett híradás. Ez idő alatt viszont sok ezer, tízezer hektárnyi esőerdőt pusztítottak ki Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsia délkeleti szigetein. Továbbá kiterjedt erdőket szerte a világon. Idehaza, nálunk is. Engedéllyel, vagy nélküle! És ez idő alatt tovább zsugorodott a már említett két tó vízfelülete. És ami a legelszomorítóbb: talán nincs a földgolyón egyetlen olyan ország sem, ahonnan ne lehetne még hasonló példákat említeni.
Hát ezért vagyok (sokadmagammal) borúlátó az említett klímacsúcsok hasznosságát illetően. Annak költségeiből ültethetnének egy hektárnyi erdőt.
