Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2020. szeptember 27., 12.34

Szovjet emlékpark Európa utolsó diktatúrájában

Írta: Chirmiciu András
2020. augusztus 14., 09.59 Péntek

Tömegek tüntetnek napok óta Minszkben és Fehéroroszország többi nagyvárosában Lukasenka elnök durva választási csalása ellen. A hatalom nem bánik kesztyűs kézzel az elégedetlenekkel, üti-veri a tüntetőket, több mint hatezer embert tartóztatott le, s a sajtót sem kíméli: nemcsak a belföldi tévéseket, hanem oroszországi, ukrajnai és lengyelországi stábokat is üldözőbe vett, s a kommunikáció ellehetetlenítése végett az egész országban lekapcsolták az internetet. Minszkben nem lesz Euromajdán, mint a szomszédos Ukrajna fővárosában, szögezte le Lukasenka, aki vaskézzel irányítja Fehéroroszországot 1994 óta. Ezért is nevezik Európa utolsó diktátorának.

A politikai válság fokozódik, mégis fölöttébb kérdéses meddig tarthat ki a társadalmi elégedetlenség. Főleg, hogy az ellenzék jelöltje, a 37 éves Szvjatlana Cihanouszkaja (orosz változatban Szvetlana Tihanovszkaja lenne) a szomszédos Litvániába menekült, ahonnan a tüntetések beszüntetésére szólította fel híveit. Utóbbiak aligha fogadják el felhívását, hiszen az nyilvánvalóan kényszer nyomására született: Cihanouszkaja férjét és kampánystábjának több tagját már letartóztatták és túszként használják zsarolásra és megfélemlítésre.

Kitartanak-e a fehérorosz demokrácia hívei? A karhatalmi durvaságok ellenére a helyzet nem olyan rossz, mint a szomszédos Ukrajnában 2013–14 telén, amikor az akkori oroszpárti hatalom a tömegbe lőtt. Az ukránok mégis több héten keresztül kitartottak a csikorgó hidegben. Már volt tapasztalatuk, 2004-ben szintén többhetes téli utcai tüntetésekkel érték el a választási csalás érvénytelenítését.

Fehéroroszország (Belarusz) sokban hasonlít ukrán testvérnemzetéhez, amelytől csak a 16–17. században különült el. Ugyanakkor sok mindenben különbözik. Mindenekelőtt a szovjet múlttal való szakítás terén: míg Ukrajna határozottan hátat fordított annak, 26 éves uralma alatt Lukasenka szinte mást sem tett a szovjet örökség mesterséges életben tartásánál. A gazdaság oroszlánrésze manapság is állami kézben maradt, a szocialista ipar megmaradt, s azzal az emberek munkahelyei is. Belaruszban nem volt az egykori Szovjetunióra jellemző rablóprivatizáció, a magánosítás minimális volt és leginkább a kiskereskedelmet érintette. Ebből kifolyólag az ország mentes maradt az újgazdag oligarcháktól és csontvelőig korrupt, maffiaszerű összefonódásaiktól, melyek akkora közfelháborodást okoznak mindenütt. A külföldi tőke viszont megjelent, még ha a többi volt szocialista országhoz képest sokkal kisebb mértékben. Ebből kifolyólag Fehéroroszországban az életszínvonal magasabb, mint Oroszországban és lényegesen magasabb, mint Ukrajnában, noha alacsonyabb, mint másik két szomszédjánál, az EU-s tag Lengyelországban és Litvániában. Belarusz elkerülte a kilencvenes évek gazdasági mélyrepülését, s az azzal járó társadalmi sokkokat, melyek akkora fájdalmat okoztak a környéken, amikor Oroszországban és Ukrajnában például hónapokig nem fizették a béreket és nyugdíjakat. Lukasenka más téren is igyekezett megőrizni a szovjet múltat, az utcák, szobrok, országos ünnepek szinte változatlanul megmaradtak a szovjet időkből, az ország amolyan szovjet emlékparkra hasonlít.

Mindez azonban nem a szocialista gazdaság sikerének köszönhető, hanem az orosz szubvencióknak: Moszkva évtizedekig fillérekért adta Fehéroszországnak a földgázt és kőolajat, és elnézte, hogy utóbbi azok nagy részét többszörös áron továbbexportálta. Ugyanakkor Oroszország vásárolja fel a belarusz ipar (főleg traktorok és nehézteherautók) máshol eladhatatlan termékeit. Az orosz infúzió nélkül a gazdaság és a lakosság életszínvonala rohamosan zuhanna.

Kérdéses azonban, hogy a Kreml meddig karolja fel a minszki diktatúrát, mivel Putyin és Lukasenka személyesen ki nem állhatják egymást. Utóbbi keményen ellenállt az orosz befolyásnak: nemhogy nem nyújtotta tálcán országát Moszkvának, hanem ott akadályozta meg az orosz térnyerést, ahol csak tudta, mindenekelőtt a gazdaságban. Politikailag is keresztbe tett Moszkvának, legutóbb az orosz–fehérorosz államunió elutasításával, amit a Kreml nagyon szorgalmazott, és amelynek elmaradása miatt Putyin az alkotmány módosításához kellett folyamodjon, hogy 2024 után is hatalmon maradhasson. Sőt, legutóbb Lukasenka az orosz nyomulás elleni erőd szerepében pózolt, aki megvédi országa stabilitását a moszkvai aljas cselszövésektől. A diktátor 26 éve arra játszik, hogy országa túl fontos Moszkva számára, hogy megkockáztassa annak átbillenését a nyugati szférába, ezért a Kreml kénytelen lesz bőkezűen szubvencionálni Fehéroroszországot és eltűrni diktátora minden szeszélyét és önkényét.

A mesterségesen magas életszínvonal sokáig nagyméretű társadalmi támogatottságot biztosított belföldön Lukasenkának, amely csökkent ugyan az utóbbi időkben, de nem olvadt el: korrekt választások esetén is esélyes lett volna, talán nyert volna is. A szovjet beidegződések azonban nem tűntek el, Lukasenka nem engedte indulni ellenfeleit (köztük Cihanouszkaja férjét), ellenzékét karhatalmi módszerekkel üldözi és 80%-os győzelmet kiáltott!

Az idő azonban még Európa utolsó diktatúrájában sem áll meg. Jóllehet Fehéroroszországot egyöntetűen a Szovjetunió legszovjetebb köztársaságának tartották (a 15 közül), a beloruszokat pedig az agymosott szovjet „új ember” (homo sovieticus) mintapéldájának, a hatalmas kommunista birodalom összeomlása óta eltelt közel 30 év alatt felnőtt egy új nemzedék. Amelynek nincsenek személyes emlékei a Szovjetunióról, s amely nem sír(hat)ja vissza a szovjet időket, mint az idősebb nemzedékek. A 40 év alattiak számára a demokrácia nem patás ördög, hanem általános európai jelenség. A piacgazdaságtól sem rettegnek, abban nem a nyomort látják, hanem a fejlődés motorját, amely irigylésre méltó jólétet teremtett a szomszédos Lengyelországban és Litvániában. Kétségtelen, Ukrajna szegénysége és mindent átszövő korrupciója továbbra is elrettentő példa a beloruszok számára – és adu Lukasenka kezében –, a mérleg azonban billeg. Kérdéses, hogy átbillent-e már annyira, hogy a beloruszok kritikus tömege kitarthasson az utcán – akár áldozatok révén is – Európa utolsó diktátora és annak mesterséges szovjet emlékparkra hasonlító rendszere ellen.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu