Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Kedd, 2022. május 17., 23.31

Elmélkedés szezonidőben (II.)

Írta: Jámbor Gyula
2021. július 20., 15.42 Kedd / Arad

„Manapság, amikor az országban az egyetemet abszolválók száma hatalmasan, többszörösére növekedett (bár még mindig az Unió hátulján kullogunk e tekintetben is), oda jutottunk, hogy hozzáértők szerint a mérnökök drasztikusan kevesen vannak. Holott, mondják, szükség lenne rájuk. Nem a titulusukra (címekkel már most fölös számban rendelkezünk), hanem a magas szintű, gyakorlatban alkalmazható tudásukra.

No de mi a helyzet azokkal, akik a mérnöki elképzeléseket végrehajtják?”

Magamat idéztem a lap tegnapi, a téma folytatását ígérő cikkemből. A kérdés tehát: mi a helyzet azokkal, akik a mérnöki elképzeléseket végrehajtják? Akik nyilván sokkalta többen vannak a világ csodáit elképzelőknél, megtervezőknél, és többnyire névtelenek. A mérnököket is utólag nevezik így – ki mondaná annak (a kései utókoron kívül) az évezredek óta álló egyiptomi piramisok, a másfélezer éves isztambuli Aya Sofia, a majd’ ezeréves párizsi Notre Dame, a jó két évszázados gőzgép és vasút, az automobil és repülőgép, megannyi más műszaki csoda kigondolóit, úttörőit?

De szűkítsük a kört, pillanatnyilag a kivitelezőkről, főleg a hazai helyzetről beszélünk. Azokról a mesteremberekről, akik gyakorlatilag megvalósítják a nagyszerű elképzeléseket. A maguk területén, szakmájukban magas, sőt kifogástalan (ha van egyáltalán ilyen) képzettségűeknek kell(ene) lenniük. Mert elég egy-két kivitelezői baki, ellenőrizhetetlen melléfogás, hogy a legnagyszerűbb tervek is dugába dőljenek.

Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, mondta volt, bölcsen, a nagy gondolkodó Seneca, anno dacumál, úgy kétezer esztendeje.

A kérdés napjainkban, itt és most, hogy az iskola a végzés után következő gyakorlati, valóságos életre tanít-e, megkülönböztetetten aktuális.

Romániai viszonylatban, statisztikák alapján egyértelmű nemmel válaszolhatnánk. Mindenféle, alighanem íróasztalnál kitalált képzésben részesültetjük ifjúságunkat, s csak kevés esetben arra, amire a társadalomnak jelenleg, de még inkább távlatilag szüksége van.

Manapság bizonyos szakmáknak, életpályáknak nincs, vagy alig van hivatalos megbecsülése az országban. Noha egy jó, többnyire nehezen elérhető (szobafestő, csempéző, villanyszerelő, netán mindezekhez egyidejűleg értő, lakásfelújító) mesterember anyagilag simán zsebretesz sokakat.

Amit most, itt szeretnék hangsúlyozni, hogy pillanatnyilag, manapság, sőt feltételezhetően több évtizednyi távlatban a szakmai, az iskola alsóbb fokain kezdődő képzés nem vált időszerűtlenné: valamit építeni csak valamire, előző tudásra, tapasztalatra lehet.

Az idők nyilván gyorsan változnak, de annyira azért talán mégsem, hogy bizonyos alapműveltségi ismereteket, tapasztalatokat ne kelljen átörökíteni.

Eredetileg, bevallom, a hazai iskolaügy mai súlyos kérdéseihez kívántam volna hozzászólni most, amikor, vakációban éppen alkalmas (nem igazán sürget) az idő a téma alaposabb megvitatásához.

Egyelőre annál maradok, hogy bőven vannak tisztázásra váró kérdések.

Az alapvető kiindulópont azonban változatlan: soha nemzet még nem emelkedett fel, legalábbis az újabb, általunk ismert korokban, amely ne az oktatással kezdte volna.

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu