Még vagy két nap, és november 12-én véget ér a skóciai Glasgowban megrendezett legújabb Föld-méretű klímacsúcs.
A sokadik. A szám, hogy hányadik, nem lényeges, inkább arra kellene figyelnünk, hogy az eddigiek nem igazán hoztak áttörő és konkrét eredményeket. Ha elméletieg mégis, gyakorlatilag mondhatni semmit. Jó és okosnak látszó döntések majdnem a semmiben végződtek.
A helyzet ma rosszabb, mint 30 vagy 20 évvel ezelőtt.
Az emberiség, ha így folytatja, biztos úton halad önmaga felszámolása, megsemmisítése felé.
Elméletileg a Földnek pár milliárd éve volna a megsemmisülésig (a világegyetemben sem tart minden a végtelenségig), az embernek, mint értelmes lénynek – ki tudja, egyedül van-e értelmesként az Universumban –, ennél sokkal kevesebb.
S az utóbbi évtizedek tanúsága szerint egyre kevesebb. Hogy ez pontosan mennyi, nehéz megmondani.
Az már most biztosnak látszik, hogy a tudósok vészharang-kongatásai nyomán jónéhány döntéshozó pozícióban lévő, világszinten számító politikus többé-kevésbé (sajnos, inkább kevésbé) tisztában van a helyzettel, s tudja, hogy tenni kellene valamit, méghozzá sürgősen, hogy ne romoljon tovább a helyzet.
Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog.
A felismerés, sőt, az egyéni akarat, ha létezne, kevés, és az akár legfőbb politikus is kicsi és tehetetlen, elvégre nem élünk abszolút diktatúrában: a nagyhatalmú politikus is amolyan bábú a nála is nagyobb erejű gazdasági hatalom kezében.
Murphy örökbecsű törvényeinek egyikében megállapította: az emberiség akkor tér majd az ésszerűség útjára, ha az ésszerűtlenség cselekvéseinek már minden módozatát kimerítette.
Úgy tűnik, hogy mindmáig az ésszerűtlenségnek még nem értük el a határait.
Jó, melegszik a légkör, olvadnak a jéghegyek, emelkedik az óceánok szintje, mind több a légkörben a szén-dioxid, egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás-jelenség stb.
A vájtfűlűek, hozzáértők már érzik a vég közeledtét, jelzik is. Egyelőre kevés eredménnyel.
A glasgowi csúcson, sok – többnyire semmitmondó beszéddel előállt – államfő mellett, felszólalt a mai világ egyik, számtalan kiváló munkája által talán legismertebb környezet- és természetvédője, a 86. évében járó, 1985-ben lovaggá ütött angol Sir David Attenborough. Majd’ nyolcperces beszédében azt mondta: „Ha külön dolgozunk, hatalmas erők vagyunk bolygónk destabilizálására, együtt dolgozva biztosan elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megmentsük”. S hozzátette: „Életem során szörnyű hanyatlásnak voltam szemtanúja. A tiédben a csodálatos gyógyulás tanújának kellene lenni.”
Kellene, hogyne kellene. A romlás órája ketyeg.
De ki hallgat rá, s ha hallgatna is, ki cselekszik?
Hozzászólt: Hollai / Kedd, 2021. november 09., 18.48 Válaszoljál rá!
Nagyon jó írás, Hasonló témával,csak más oldalról nmegközelítve jövök a napokban.
ottó