Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Csütörtök, 2021. január 28., 17.17

Hat évtizeddel ezelőtt történt

Írta: (onlinejelen)
2015. november 04., 05.00 Szerda / Arad

Jövőre, 2016 októberében már hatvan év távlatából emlékezünk 1956-ra. Számunkra, az akkori idők még élő tanúinak szinte hihetetlennek tűnik, hogy hat évtized elrepült a modern kori magyar történelem egyik legmegrázóbb és talán legjelentősebb eseménye óta. Pedig az idő elszállt, és ha széjjelnézünk, szomorúan tapasztaljuk, hogy a magyarság ma is harcban van. A magyar történelem egy örökös harc a fennmaradásért, a függetlenségünkért, az idegen befolyás ellen, egy jobb sorsért.

Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Egy irodalmi estre készültünk, nővéremmel és még egy-két lelkes előadóművésszel. Nehézségek akadtak bőven, magyar nyelvű előadást Arad román kultúrvezetői nem néztek jó szemmel, minek ez? kérdezték, van itt román színház, a román közönség nem igényel más nyelvű előadást. Érdekes, hogy Bukarest támogatta szándékunkat, az OSTA (Országos Rendezőiroda) országos turné szervezését ajánlotta fel. Aradon megbuktunk. YKülönben könnyű dolguk volt, a fő szervezőt mint rovott múltú, politikailag gyanús személyt tartották szem előtt… (Szerénységem alig egy éve szabadultam a román Gulág hároméves „vendéglátása” után.)

Aztán október 22-én, az Aradi Kultúrpalotában, az akkor más ismert szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj fiatal írói, költői rendeztek egy irodalmi estet. Az állomáson, ahol a rövid fogadtatás lezajlott, egy aradi újságíró elvtársi szavakkal fogadta és üdvözölte a vendégeket, akik nagyon röviden, de mosolyogva, így feleltek: köszönjük a kedves szavakat, de talán már nem is vagyunk elvtársak. Jó kezdés volt. Este, a Palota nagyterme zsúfolásig megtelt Arad kíváncsi, és főleg magyar szóra vágyó magyarságával. De ott nyüzsögtek a teremben a civil szekusok is. Kedves irodalomtanárom, Ficzay  Dénes is jelen volt, Mózer Pityuval is találkoztam, de csak egy-két szót váltottunk. Már az első versek után éreztük, hogy valami történt. Az irodalmi szóvétel egészen más volt a szokottnál, bátrabb, szókimondóbb, és már nem az elvtársakhoz, inkább a „másképp” gondolkodókhoz szólt. A levegőben ott volt valami, amit akkor még nem tudtunk megmagyarázni. Nővéremmel, aki versíró volt, hátramentünk az öltözőkbe, és ismerkedtünk Szeged fiatal költővel, íróival. Kellemes este volt, jó hangulatban indultunk hazafelé, úgy tudom, a szegediek még aznap hazautaztak.

Másnap, a magyar rádióból lelkesedve, de egy kicsit félve is hallgattuk a fiatalok forradalmának híreit. Az események pár nap alatt felgyorsultak. Erdély magyarsága reménykedve várta, hogy talán a románok is megmozdulnak, itt a nagy lehetőség, végre megszabadulunk a vörös diktatúra szorításából, de nem történt semmi, és november negyedike után már csak a félelem maradt. A többit már ismerjük, 1956 eseményeire ma már történelmi távlatból emlékezünk.

November 18-án, mikor még az utolsó véres harcok dúltak odaát az anyaországban, nálam is megjelentek a szeku pribékei. Nehéz napokat töltöttem az aradi és temesvári szekuritaté pincéjében, de a gondviselés, meg talán egy kis szerencse velem volt. Egy aradi fegyveres, magyar felkelés megszervezésével vádoltak, több társam bevonásával. Állításuk szerint a szegediek bíztak meg az aradi forradalom megszervezésével. Egyik vádlott barátom számára tökéletes alibit tudtam bizonyítani, és bár nagyon féltem, hidegvérrel próbáltam a vád képtelenségét bizonygatni. Szóval megúsztam, megúsztuk. Az biztos, a román kommunisták még soha nem féltették annyira a bőrüket, mint azokban a napokban. A szekusok mindent becsomagolva tartottak, ugrásra készen, ha menekülni kell.

Sajnos pár nap alatt eldőlt a magyar forradalom sorsa, és megkezdődött a bosszúhadjárat. Az anyaország áldozatai mellett Romániában is sok-sok ezer magyar, de román is esett áldozatul a forradalom leverése után a román titkosszolgálat tisztogatásának. A megyénkből elindult szervezkedéseket mind leleplezték, sok barátom került börtönbe, akiket hosszú-hosszú évekre elzártak. Ilyen „konspiráció” volt a hírhedt Szoboszlay-szervezkedés, melyet a kommunista diktatúra elleni legnagyobb rendszerellenes megmozdulásnak tartanak. A per második vádlottja, báró Huszár családunk barátja volt, halára ítélték és kivégezték. Iskolatársam és barátom volt Pietsch Miki, akit sokévi börtönre ítéltek, és édesapja a börtönben pusztult el, Karácsonyi Pistával, a minorita pappal egyetemben, akire minden „régi” „katolikus gimnazista” szeretettel emlékezik. Az ország leghíresebb peréről, a Szoboszlay-perről azóta tanulmányok, könyvek jelentek meg, és egy dokumentfilm is készült, amit először Aradon mutattak be.

A dicsőséges, de levert, és a Nyugat által elárult 56-os magyar forradalom azóta már történelemkönyvek anyaga, de a körülötte zajló viták még élénkek.

Ma ismét bajban vagyunk. Európára menekültáradat zúdult, és az Unióba tömörült európai államok védekezése egyelőre nem egyöntetű, szervezetlen, mondhatni kaotikus. A magyar kormány, első perctől kezdve helyesen felbecsülve a veszélyt, megtette a megfelelő óvintézkedéseket. Sajnos a Nyugat részéről ma sem élvezünk kellő támogatást, sőt! Valamennyire sikerült szomszédjainkat meggyőzni igazunkról, és így legalább a Visegrádi Négyek kormányai közös álláspontra jutottak. Romániában még mindig egy furcsa, bizonytalan, inkább magyarellenes hangulatkeltés a jellemző. Meddig?

 

 Hollai Hehs Ottó, Németország  

 

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu