Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Vasárnap, 2020. január 19., 19.31

Irházi János

Népszámlálás a kannibáloknál: testvére van? Igen, három és fél.
Számomra már lassan természetes, hogy a román állam intézményei bármire hajlandóak, hogy ebből az országból legalább statisztikailag eltűnjenek a nemzetiségek, s közöttük elsősorban mi, magyarok. Természetes, de nem annyira, hogy hallgassak róla.
Ha Finnországnak és Hollandiának nincs kedve Schengen-rulettre Romániával és Bulgáriával, akkor nincs román–bolgár közös kormányülés sem. Amit nyilvánvalóan csak azért hoztak össze, hogy közös nyilatkozatban kopogtassák meg az asztalt, hogy most aztán vagy beengedtek, vagy megköszönjük, és kivárjuk.
Szeretném, ha október 6. Aradon ismét nemzeti gyásznapunk lenne, és nem médiaszereplési lehetőség. Amolyan színpadi mű, ahol a szehvuszkéhlek köszöntéssel tarkított és alaphangozott magyar bokacsattogtatás telepszik rá a rezignált emlékezésre, ahol a külsőségek letapossák a bensőséget.
Imádom az átkosból önmagukat sikeresen átmentő szocialista vállalatokat, amelyeket a város közpénzből vásárolt köldökzsinórral tart életben. Felszereltségben, mentalitásban, munkaszeretetben jottányit sem változtak húsz év alatt.
Még szép, hogy nem hívtak ausztráliai bányavizitre. Hívtak másokat, de nem irigykedem, mert akkor a témáról nem írhatnám meg véleményemet. Amely, akármilyen furcsa, de végül is egyezik az itt már egy évtizede sertepertélő fiúkéval, akik többet költöttek eddig meggyőzésre, mint megalapozásra.
Kedvenc aradi erdőmérnököm, Lovas Lóránd mondott a héten egy remek sztorit, amelynek alapgondolatát érdemes tovább görgetni.
Sosem értettem, miért lesz valaki attól hazafibb, hogy naponta elénekli a himnuszt? Meg azt sem, hogy miért lesz valaki hazafibb, ha állandóan nemzeti színű szalagot visel.
Romániánál fejlettebb, civilizáltabb országok a felszín felettivel dicsekszenek. Hidak, épületek, szökőkutak, köztéri alkotások, stadionok ésatöbbi, sorolhatnám vég nélkül, jelentik a dicsekvés, a büszkeség tárgyát.
Nem tudom miért, de napról napra erősödik bennem, hogy Ritli László új és harmadik romániai magyar egészségügyi miniszter nem húzza ki a jövő téli kormánybúcsúig sem, feltéve, ha nem lesznek előrehozottak, de ennek csekély a valószínűsége.
Én úgy hallottam, hogy a második világégés lezárása után ezen a fertályon mindenki az amerikaiakat várta. Sőt, a befejezés után is, évtizedekig eleink, ha képletesen is, de naponta felnéztek az égre, hogy nem jönnek-e már az amcsi teherszállító gépek és dobják le a mogyoróvajat meg a Marlborót.
Azt hittem, már rég magukra hányták a földet. De nem, megszólaltak a sírból. A NaaaaaagyRrrrrrrománia párt aradi zsebéről van szó, amely unalmában és egyéb társadalomfejlesztő ötletek hiányában azzal áll elő, hogy Arad ne kösse a városnapokat a szabad királyi város titulus megszerzésének napjához-évéhez, mert hát ugyebár ez irredenta, magyar, meg amit akarunk, nem részleteztem, mindenki sejti, mit hánytak egy román újság oldalaira.
Férfi ittasan tántorog haza éjfél körül. Meglepődve látja, hogy ég a konyhában a villany, a felesége pedig az asztalnál ül és keresztrejtvényt fejt. – Hol voltál?
Eltéved egy arab a sivatagban. Már napok óta étlen-szomjan csúszómászik, amikor összefut egy eszkimóval és annak husky kutyájával. „Képzeld, eltévedtem ebben a kurva sivatagban” – panaszolja az eszkimónak.
<%freshnews%>
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu