Arad | Fehér | Hunyad | Krassó | Temes
Jelenidő  |  Álláspont  |  Krónika  |  Sport  |  Gazdaság  |  Kultúra  |  Ifi  |  Egészség  |  Hitélet
Hétfõ, 2021. április 12., 00.06

Ismét búcsúzunk

Írta: Hollai Hehs Ottó
2021. április 07., 18.07 Szerda

Múltkoriban egy pár éve elhunyt aradi barátom fiával beszélgettem telefonon, aki, többek között, azt kérdezte: miért írok én nekrológokat, idős aradiakról, hiszen ezekre már jóformán senki nem emlékezik, és nem is voltak, kvázi „ismert” személyiségek. Hirtelen nem tudtam válaszolni, és eltereltem a beszédet más témára. Azóta többször eszembe jutott kérdése, és most, mivel a dolog, sajnos, ismét aktuális, igyekszem válaszolni.

Igaz, akikről írtam és talán még írni fogok, nem voltak ismert, kiemelkedő személyiségek, csak egyszerű aradi polgárok, de ami közös bennük, hogy hozzám közel álltak, majdnem mindegyikük külföldön hunyt el, mert valamilyen okból elhagyta szülővárosát. Ami még közös bennük, hogy ismert, tiszteletben álló polgári családok talán utolsó sarjai voltak, és távozásuk egy halk, de erős figyelmeztetés: vigyázzunk, ez nem jó így, a magyarság nem marad helyben, ritkulunk, nincs utánpótlás, pedig ragaszkodunk az ősi földhöz, a Kárpát-medencéhez. Nem haragszom most azokra, akik azt mondják, miért prédikálok én, aki szintén otthagyta Aradot. Nem mentegetődzöm, lehet, hogy igazuk van, de nekem talán volna mentségem.

Aradot, akárcsak egész Erdélyt, a diktatúra alatt és utána is, nagyon sok magyar, német és zsidó hagyta el, sokan kényszerből, sokan talán egy jobb élet reményében. Egész Erdélynek ez óriási veszteséget jelent, ám maradjunk mi csak az aradiaknál. Ismert polgári családok, mint az Apponyiak, Andrényiak, a Heim, Hendl, Hönig, Szentgyörgyi család fiai, leányai – hogy csak néhány családot említsek – hagyták el Aradot, és valahol idegenben hunyták le szemüket. Ez pótolhatatlan veszteség, remény csak a mostani aradi fiatalokban van. Talán egy, kettő olvassa is ezt a kis megemlékezést, és elgondolkozik.

Pár nappal ezelőtt, március utolsó napján, egy észak-német városkában, 90. évében örökre távozott tőlünk Hoffmann (férje után Fătu) Éva, aki 70 évvel ezelőtt, 1950-ben érettségizett a magyar vegyesben. A két párhuzamos osztályból már nagyon kevesen vannak, akikről még tudok – a nagyszerű sportoló, Budacsek János és Arad „koronázatlan tornatanára”, Vadász Ernő. Külföldön még él Wild Margit és Benjamin Tamás. Rövid névsor, de ez a sorsunk, életünk véges.

A Hoffmann család feje, Hoffmann Lajos ismert aradi ügyvéd volt, elvhű szociáldemokrata, a háború utáni új „népi demokráciában” már nem tudott érvényesülni. Leányai Éva és Ági kicsi koruktól sportoltak. Ágiból nagyszerű tornászlány lett, 1952-ben a román tornászválogatott tagja lett, de „rossz társadalmi származása” miatt nem vitték ki a helsinki olimpiára. A lányok a Bukaresti Főiskola elvégzése után tornatanárok lettek, Bukarestben tanítottak. Éva első házassága nem sikerült, de született egy kislánya. Második férjével a fővárosban sok évtizedes boldog házasságban élt, férje halála után előbb pár évig az Egyesült Államokban dolgozott házvezetőnőként, majd Németországban kapott állampolgárságot, és kihozatta lányát és vejét is.

Nehéz sors, ami szépen indult és valahol az idegenben ért véget. De ne legyünk igazságtalanok, hosszú életében aránylag mindig egészséges volt, utolsó éveiben lánya közelében maradhatott, és régi hazájából hívhatott gondozót.

Évát gyászolják lánya, veje, volt férje, németországi és nem utolsósorban azok az aradi és talán bukaresti barátai, akik még emlékezhetnek a szép, kedves, és tehetséges tornatanárra, Hoffmann Évára-

Szóljon hozzá
CAPTCHA Image
Jelen
Puskel Péter
Communitas
www.mti.hu
www.hirkereso.ro
www.hirtv.hu