Ha igaznak fogadjuk el a tételt, hogy az események, történések között ok-okozati összefüggés létezik (nehéz lenne cáfolni), akkor egyértelmű, hogy a Piatra Neamţ-i szörnyű tragédia, tíz, koronavírussal fertőzött, intenzív osztályon ápolt beteg borzalmas tűzhalála csupán a véletlen műve volna.
A véletlen azonban a szükségszerűség megnyilvánulása. Ahogy népszerű formában Murphy megfogalmazta: ami elromolhat, az el is romlik.
Most elromlott.
A filozófiai síkról a hétköznapiakra szállva: az eset politikai botrányt indított el. Választások előtt lévén, nincs is mit csodálkozni rajta, ilyenkor az ellenfelek mindent megtesznek, hogy „fogást keressenek” a másikon, és nem ódzkodnak a kisebb-nagyobb csúsztatásoktól (hogy ne szóljunk hazugságoktól) sem.
De lássuk a konkrétumokat: a kormány egészségügyi minisztere azt találta mondani, hogy a karácsonykői tragédia mindannyiunk lelkén szárad. Az államfő gyorsan reagált, s a miniszteri nyilatkozatot elhamarkodottnak, meggondolatlannak minősítette. Szerinte elsősorban a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, merthogy hosszú kormányzása alatt elhanyagolta az egészségügy fejlesztését.
Ebben, sajnos, nem is tévedett nagyot. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, mit tett a jelenlegi, nem PSD-s hatalom uralkodásának egy évében a nyilvánvaló (előző) tévedések kiküszöbölésére. És persze arról sem szólt, hogy a hazai egészségügy (bizonyos és kétségtelen erőfeszítések dacára) még mindig a bányászbéka alsó felének színvonalán van, holott az országban az elmúlt három évtizedben különböző politikai színezetű hatalmak váltogatták egymást. És egyiküknek sem sikerült igazi áttörést elérnie – mint ahogy, például, az oktatásügyben sem.
A moldvai városban folynak a vizsgálatok, amelyek végén minden bizonnyal találnak majd egy-két-három, vagy akárhány felelőst a tragédiáért.
A legfőbb felelőst azonban – a hal a fejétől büdösödik – nem fogják megtalálni.
Egy bármilyen, a Piatra Neamţ-ihoz hasonló tragédiában ugyanis implicite nemcsak egyéni, hanem kollektív bűnösök is vannak. Ha nem is mindannyiunknak, ahogy az egészségügyi miniszter mondta; a székelyföldi Mari néninek vagy az olténiai bade’ Ionnak nyilván nem akkora a bűne, mint a mindenkori hatalmon lévőknek.
A karácsonykői borzalom meggyőződésem szerint rendszerhiba következménye, egy rosszul működő mechanizmusból adódik, és máshol, másmikor is bekövetkezhet. Most ami elromolhatott, éppen el is romlott.
A bűnbakkeresés azonban majdnem mindig, mindenkor – a történelemben többé-kevésbé járatosok tudják – szokásos és többnyire hatásos eljárásnak bizonyult.
Meglesz a bűnös, elítéljük, és megnyugszunk: az ügy lezárul.
De mi lesz azután?
A felszín után vajon megnyugszik a mély is?
