Olvasom a Nyugati Jelenben, meg más aradi napilapban, honlapon, hogy ezentúl Arad mikelakai városnegyedébe a helyi, az egykori aradi vagongyárban előállított Imperio márkájú villamosok is járnak.
Örülök, magam Mikelakáról utazom szinte naponta oda-vissza a városközpontig, meg vissza, az utóbbi időkben jórészt villamossal. Nem egészen mindegy, hogy a kellemes hőmérsékletet a klímaberendezés biztosítja télen a fűtéssel, nyáron a hűtéssel.
Ennél is többre értékelném azonban (végeredeményben 15-25 perces utazást az ember mostohább körülmények között is elvisel), ha tudnám, pár másodperccel a befutás előtt, főleg a délutáni alkonyatban, esti sötétben, a gyengébb látású idősek által is érzékelhetőbb tartományban, hogy a megállóba befutó szerelvény melyik is, és hová tart.
Írtam 3-4 „förmedvényt” a témában, aztán már, magamat is unva, abbahagytam.
Némely helyeken egy ilyenszerű (igaznak bizonyult) jelzés elég lett volna a vállalat tehetetlennek bizonyult vezetőségének eltávolításához, de legalább a jelzett hiányossságok felszámolásához.
Két-három nappal ezelőtt Arad kellős központjában, a színházi megállóban nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy egy villamos hátsó szélvédőjén is megjelent a 16-os szám. Hogy a másodpercekkel a megállóba később belihegő, lekésett utas is tudja, melyik járatról maradt le, s a (nagyjából tiszteletben tartott) menetrend szerint mire számíthat, meddig kell még várakoznia.
Meghatározó élményem e tekintetben Nagyváradon (a számunkra gyakran „bezzeg városban”) ért. Egy-két éve, a kellős városközpontban láttam, hátulról, hogy a négyes (kivilágított számú) villamos elhúzott a megállóból. Hogy Váradon így mennek a dolgok (azaz a normális menetben), volt alkalmam megtapasztalni.
Hétfőtől Imperio márkájú villamos is jár Mikelakára.
Ha rajtam múlna (persze nem múlik), bevezetném, hogy Aradon (meg Temesváron, meg másutt, ahol villamosok közlekednek) a különböző vonalakon más-más színűre festett szerelvények járjanak. Hogy az utas messziről felfedezze, melyikre vár, melyik jön melyikre óhajt felszállni. Ez a városképnek sem tenne rosszat, az egyhangúság helyett a változatosságot jelentené, de mindenekelőtt gyakorlati haszna lenne.
Jó, tudom, a Nyugatról potom pénzért vásárolt, „örökölt” villamosok átfestése pénzbe kerülne. Pénzünk (vagy akaratunk, tehetségünk) viszont nincs.
A villamosok funkcionálissá tétele (azaz az útvonal messzebbről látható kijelölése az utazóközönség számára egyszerű számjelzés alkalmazásával) azonban minimális összegbe, majdnem semmibe kerülne.
Az Imperio (egy neves német céggel közösen létrehozott változata) a modern villamosközlekedés számos kritériumát teljesíti, elül-hátul jól látható villanyjelzés tudatja a vonalszámot, belül pedig magnóról lejátszott szöveg azt, hogy milyen útvonalon halad, melyik a következő, meg azutáni megálló. Tökéletes lenne, ha nem mond csődöt éppen a magnó – e sorok írója volt már ilyennek tanúja.
E cikk aláírójának lenne néhány, nem feltétlenül hízelgő észrevétele az Imperio-projekt megvalósításával, kivitelezésével, végső eredményével kapcsolatban. De ki az ördögöt érdekelné egy névtelen kívülálló, beavatatlan véleménye?
A suszter inkább marad a kaptafánál.
